palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

2013 a Külhoni magyar kisiskolások éve központi pályázat

A pályázat célja a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program keretében külhoni magyar közösségépítő magánszemélyek részvételének biztosítása és támogatása módszertani továbbképzési programon.

A Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.

Mindezen törekvések megvalósítására az Alapkezelő lebonyolító szervezet közreműködését veszi igénybe. A lebonyolító szervezet továbbképzést szervez külhoni magyar magánszemélyek számára, akik külhoni magyar iskolás kor előtti, vagy általános iskolás korú gyermekek köré szerveződő közösségekben szervező munkát látnak el, illetve ilyen tevékenységet kívánnak folytatni. A pályázat célja a módszertani továbbképzésen való részvétel biztosítása, valamint a továbbképzéshez kapcsolódó költségek fedezése a külhoni magyar iskolás kor előtti, illetve általános iskolás korú gyermekek köré szerveződő közösségek megszervezésének, megerősítésének, hatékonnyá tételének érdekében e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.

A pályázati felhívás tárgya: 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program keretében külhoni magyar közösségépítő magánszemélyek részvételének biztosítása és támogatása módszertani továbbképzési programon.

Támogatható kiadások:

  • Az Alapkezelő a továbbképzéshez kapcsolódó költségek fedezetére nyújt támogatást az alábbiak szerint:
  • a továbbképzésen való részvétel járulékos költségeinek fedezetére (utazás, vízum, biztosítás, kommunikációs költségek)
  •  a továbbképzés hasznosulására vonatkozó pályamunka elkészítése kapcsán felmerülő költségek fedezetére (szakmai összefoglaló elkészítéséhez kapcsolódó költségek).
  • A támogatást magánszemélyek igényelhetik, mértéke: egyszeri 25 000 Ft/fő támogatási összeg.
  • A nyertes pályázók támogatását az Alapkezelő átutalással teljesíti a pályázati adatlapon megjelölt bankszámlaszámra. Készpénz, vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség.
  • A támogatás utófinanszírozott, az Alapkezelő a képzésen való részvételt követően utalja át a támogatást a kedvezményezettek részére, legkésőbb 2013. augusztus 31-ig.
  • A nyertes pályázóknak a támogatás felhasználását nem szükséges tételes elszámolással igazolni, azonban a továbbképzésről szakmai beszámolót benyújtani kötelező.
  • A továbbképzés részvételi költségeit (szállás, étkezés, szakmai programok, módszertani csomag) a lebonyolító szervezet biztosítja.
  • Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be, legfeljebb 25.000 Ft támogatásban részesülhet.
  • Pályázók köre:

    A 2010. évi CLXXXII. BGA Tv. 1 §. rendelkezései szerint: A támogatás kedvezményezettje lehet az a Magyarország területén lakóhellyel nem rendelkező, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában élő, magát magyarnak valló természetes személy, aki külhoni magyar iskolás kor előtti, vagy általános iskolás korú gyermekek köré szerveződő közösségekben szervező munkát lát el, illetve ilyen tevékenységet kíván folytatni.

    A pályázat megvalósítási paraméterei:

    • Rendelkezésre álló támogatási keretösszeg: 1,25 millió Ft
    • A továbbképzés megvalósítási időszaka: 2013. július
    • A pályázat benyújtása: 2013. február 15. – 2013. április 5.
    • A továbbképzésen való részvétel szakmai beszámolójának benyújtási határideje: 2013. október 30.

    A pályázat benyújtásának formája: A pályázat benyújtása elektronikus formában történik. A pályázatot a Bethlen Gábor Alap honlapján (www.bgazrt.hu) található pályázati adatlap pontos kitöltésével, a honlapon megjelölt mellékletek hiánytalan csatolásával lehet benyújtani az alábbi címre:

    kisiskolasokeve@bgazrt.hu

    Papír alapú pályázatot benyújtani csak indokolt esetben lehet. A benyújtás napja a pályázati csomag postára adásának napja. Postacímünk: 1250 Budapest, Pf. 32. A postára adás határideje: 2013. április 5.

    pályázati adatlapot és a mellékleteket egy példányban kell beküldeni.

    A pályázat személyes benyújtására nincs lehetőség.

    A pályázat formai követelményei:

    Elektronikus levélben kérjük csatoltan megküldeni:

    • Hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap (elérhető: www.bgazrt.hu; www.kulhonikisiskolasok.hu). Tekintettel arra, hogy a pályázat hitelességét a pályázó aláírása igazolja, kérjük a kitöltött adatlapot aláírással ellátva, .pdf formátumban csatolni.
    • Ajánlás (1 db, Magyarország határain kívül működő, jogi személyiséggel rendelkező intézmények, civil szervezetek, alapítványok, egyházak, által kiadott ajánlás, amely igazolja a pályázó eddigi kiemelkedő tevékenységét, illetve alkalmasságát tervei megvalósítására)

    Kérjük az ajánlást aláírással (a pályázó és az ajánló aláírásával is) ellátva, .pdf formátumban csatolni.

    • Szakmai önéletrajz. Kérjük a szakmai önéletrajzot a pályázó aláírásával ellátva, .pdf formátumban csatolni.
    • Motivációs levél, amely tartalmazza eddigi tevékenységét, illetve jövőbeni terveit. Kérjük a motivációs levelet a pályázó aláírásával ellátva, .pdf formátumban csatolni.
    • Állandó lakhelyet igazoló okmány fénymásolata. Kérjük a pályázó aláírásával ellátva, .pdf formátumban csatolni.

    Hiányosan kitöltött, de minden mellékletet tartalmazó pályázat esetén a hiányosság rendezésére a pályázónak egyszeri lehetősége van (hiánypótlás), melyre az erről szóló értesítés kézhezvételétől számított legfeljebb 15 naptári nap áll rendelkezésre.

    A pályázat érvénytelensége:

    • a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
    • a pályázó a pályázatot a benyújtási határidőn túl nyújtotta be;
    • a pályázó a pályázati adatlapot, az adatlaphoz tartozó mellékletek formátumát megváltoztatta, az adatok a valóságnak nem felelnek meg;
    • a kötelező benyújtandó mellékleteket nem csatolta a pályázó;
    • a pályázó határidőre nem tett eleget a hiánypótlási felszólításnak;
    • pályázati adatlap eredeti példányát, valamint a mellékleteket a pályázó nem írta alá.

    A pályázati csomag elemei :

    Letölthető dokumentumok

    adatlap 

    pályázati útmutató

    16.  További információk:

    Bogdán Andrea
    Tel: +36-1-7955492,
    e-mail:  andrea.bogdan@bgazrt.hu, vagy  kisiskolasokeve@bgazrt.hu