palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

8. Európai Településtervezési és Területfejlesztési díj

ectp-ceuA Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT), mint az Európai Térbeli Tervezők Tanácsának (ECTP-CEU) magyarországi tagszervezete pályázatot hirdet magyar terveknek az ECTP-CEU által meghirdetett Európai Település- és Területi Tervezési díj pályázatára való benevezésére.
BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2010. JANUÁR 30.


A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT), mint az Európai Térbeli Tervezők Tanácsának (ECTP-CEU) magyarországi tagszervezete pályázatot hirdet magyar terveknek az ECTP-CEU által meghirdetett Európai Település- és Területi Tervezési díj pályázatára való benevezésére.

A Díjra olyan már publikált tervek és tanulmányok, a közösségi részvételen alapuló projektek, és jelenős fejlesztések nyújthatók be, nemzetközi, nemzeti, régiók közötti, regionális vagy helyi jelentőséggel. A téma és a tárgy szabadon megválasztható, és a Díjra nevezéshez nem kell, hogy „Európai jelentőségűnek” lenniük.

A részvétel feltételei az alábbi eltérésektől eltekintve megegyeznek az ECTP-CEU felhívásában foglaltakkal:

  • A tervek előminősítését a MUT Elnöksége végzi. (www.mut.hu)
  • A terveket 2010. január 30-ig kell eljuttatni a MUT címére 1094 Budapest IX. Liliom u. 48.)
  • A részvételhez 50.000, Ft előminősítési részvételi díjat meg kell fizetni, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft. 11709002/20603557 számú OTP bankszámlájára, a benyújtott dokumentumok között a részvételi díj befizetését igazoló dokumentumot is mellékelni kell.
  • A pályamű részletes szöveges ismertetését Word dokumentumként magyarul is be kell adni.
  • A MUT Elnöksége fenntartja magának a jogot annak az eldöntésére, hogy hány pályaművet tart alkalmasnak a nemzetközi pályázaton való nevezésre, és a beérkezett tervanyag ismeretében határoz az ECTP-CEU szempontjain túlmenő esetleges további értékelési szempontokról is.
  • Az előminősítés során kiválasztott tervek szerzőinek tervük kiküldése előtt kell megfizetniük az ECTP-CEU felhívásában foglalt részvételi díjat.

ECTP-CEU – a Térbeli Tervezők Európai Tanácsa – közzé teszi részvételi felhívását a 2009-2010. évi 8. Európai Település- és Területi Tervezési díjra/8th series of the European Urban & Regional Planning Awards.

A nevezés végső határideje: 2010. március 12.

A tervezési díj
A Térbeli Tervezők Európai Tanácsa által adományozott Európai Település- és Területi Tervezési díj célja az, hogy elismerje azokat a tervezési stratégiákat, terveket és fejlesztéseket, melyek nagyban hozzájárulnak az Európai városi és vidéki régiók életminőségének javításához.

A pályázati rendszer céljai:

  • Mutassa be a nagyközönség, és különösen a tervező szakmabeliek számára azokat a sikeres, innovatív tervezési projekteket és fejlesztéseket, amelyek révén az európai polgárok életminősége javítható és szociális, gazdasági, és környezetminőségi tekintetben továbbfejleszthető.
  • Népszerűsítse az ECTP-CEU európai városokra és vidéki régiókra vonatkozó azon nézeteit, elképzeléseit és vízióit, amelyek a 2003-as Athéni Kartában fogalmazódtak meg, és amelyek célja az, hogy elősegítsék a fenntartható fejlődés szempontjából előnyben részesítendő feltételek megteremtését.
  • Szemléltesse a mai tervezési tevékenység sokszínűségét és széles körét: a városi, és egyéb területek megújításában, a közgazdaságban és a szabadidős tevékenységekben, a szállításban és közlekedés szervezésében, a gazdasági és szociális kohézió elősegítésében; a kulturális identitás erősítésében; csak hogy a legfontosabbakat említve
  • Mutassa be világosan a hivatásos tervezők által irányított és segített, közösségi részvételen alapuló tervezési eljárás előnyeit, megmutatva, hogy hogyan hozhat létre az érintett szervezetek, a helyi hivatalok, a fejlesztési társaságok, és az érdekelt állampolgárok közötti közvetlen együttműködés olyan szinergiákat, mely az egész tervezési folyamat hatékonyságát segítik.
  • Illusztrálja a „területi kohézió” elvének egyre növekvő jelentőségét, tervezési feladatokon, terveken, koncepciókon és gyakorlatban megvalósult példákon keresztül mutassa meg, hogy a térbeli tervezés folyamatában a tervezők és az érdekelt felek, hogyan nyúlnak át a tradicionális határokon azért, hogy olyan közös stratégiákat megfogalmazzanak meg, melyekkel a komplex kapcsolatrendszerekre épülő világunk problémái legyőzhetők.

A Díjra az alábbi tervek benevezését várják: már publikált tervek és tanulmányok, olyan projektek melyek közösségi részvételen alapulnak, valamint fejlesztések, legyenek azok nemzetközi, nemzeti, régiók közötti, regionális vagy helyi jelentőségűek. A tervek témája és tárgya bármi lehet, és ahhoz hogy a Díjra nevezhetőek legyenek, nem kell, hogy „Európai jelentőséggel” bírjanak.

Értékelési szempontok
A felterjesztett tervek értékeléséhez, az ECTP-CEU egy független szakértőkből álló zsűrit állít fel, mely a tervező szakmát reprezentálja. Ez a testület az alábbi kritériumok közül fog egyet vagy többet figyelembe venni:

  • a fenntartható fejlődés elveinek alkalmazása a környezeti minőség javításának érdekében, és olyan felismerhető szociális és gazdasági eredmények elérése, melyek a személyes jólét, a nagyobb biztonság, a nagyobb hatékonyság eredményeképpen jönnek létre;
  • az eredmények és megközelítések innovatív jellege és eredetisége;
  • a tervezési folyamatban, fejlesztési koncepciók kialakításában, vagy a tervezési technikák alkalmazásában megjelenő szakmai munka minősége;
  • az adott terv referenciának, jó példának tekinthetősége más, máshol megvalósuló tervezési feladatok számára illetve olyan példaértékű projektként való alkalmazhatósága, amelynek az alapján hasonló jellegű tervek megvalósíthatóak;
  • a tervező mint kezdeményező és koordinátor által betöltött szerep, illetve annak a hozzáadott minőségnek a bemutatása, ami fiatal tervezők bevonásán keresztül jött létre.

Nemzeti előminősítés
Az ECTP-CEU Nemzeti Tervező Intézeteit és Egyesületeit kérjük fel arra, hogy nevezzenek be olyan pályázatokat, amelyek az országban folyó legjobb gyakorlatot képviselik. A kijelölt tervek lehetnek nemzeti tervpályázatok győztes vagy díjazott tervei, de lehetnek olyan tervek is, melyeket a nemzeti szervezetek előminősítése során választottak ki.

Nevezéseket csak az ECTP-CEU Nemzeti Tervező Intézetei és Szervezetei adhatnak be. Magánszemélyek a díjra jelölteket nem nevezhetnek. Azok a magánszemélyek, akik terveket szeretnének a díjra benevezni, a nevezésüket minél hamarabb juttassák el a helyi szervezetekhez, illetve jelöljék azt a nemzeti előminősítés folyamatába.

Nevezési feltételek
Csak olyan tanulmány, terv vagy fejlesztés nevezhető be, amely korábban jóváhagyásra került vagy a nevezési határidőig megvalósult.

A nevezésekhez csatolni kell az alábbiakat (nyomtatott és elektronikus formátumban):

  • A pályamű részletes leírása angol nyelven (ha a pályázat díjazásban részesül – első díjat, vagy dicséretet kap – a pályázóknak egy francia nyelvű fordítást is el kell készíteniük). A leírás nem lehet több négy A4-es oldalnál, melybe beleszámít a cím, az illusztrációk és a referencialista is. A leírást DOC formátumban kell elmenteni (Microsoft Word dokumentum). A címek és címsorok Times New Roman betűtípussal és 12 pt betűmérettel, míg minden további szöveg Times New Roman betűtípussal és 11 pt betűmérettel készüljön. A fejléc és lábléc használata nem megengedett. A felső, bal, jobb és alsó margók mérete 1 inch (2,5 cm) legyen.
  • Két A1-es méretű színes panel merev hátlapra kasírozva, mely érthető magyarázatokat, a helyszín részletes bemutatását és illusztrációkat tartalmaz, lehetőleg angol nyelven.
  • Egy DVD, amely tartalmazza elektronikusan az alábbiakat: a) a két panel komplett anyagát b) minden képet, illusztrációt, képfeliratot és lógót, amely panelokon felhasználásra került, külön elmentve c) az 1. pontban szereplő részletes leírást. A DVD-n további anyagok (képek, videók, promóciós anyagok stb.) is elhelyezhetők.
  • Egy kontakt személy elérhetősége a tervezők közül – a team egy tagja, vagy a felelős tervező – aki ténylegesen részt vett a kiválasztott terv készítésében, valamint egy kontakt személy elérhetősége az önkormányzatnál vagy ügynökségnél aki a tervezési munkát finanszírozta, továbbá a vezető tisztségviselő (pl: ügyvezető igazgató vagy polgármester) és a tervezésért felelős vezető hivatalnok neve.
  • Igazolás, hogy a tervezési folyamatban fiatal (38 évnél fiatalabb) tervezők is részt vettek, ha ez fennáll a tervezőkre.
  • A nevezési díj banki átutalását igazoló dokumentumot.

Az ECTP-CEU Nemzeti Tervező Intézetei és Szervezetei a benevezett tervek első szelekciója után a kiválasztott terveket 2010. Március 12.-ig elküldik a Nemzetközi Zsűrinek (beérkezési határidő!)

Minden a nemzeti szervezetek által a Nemzetközi Zsűrinek megküldött nevezést a hivatalos nevezési lap használatával kell elkészíteni, ami elérhető az ECTP-CEU honlapján, és tartalmazni a kell az alábbiakat:

  1. Egy felterjesztést, mely tartalmazza, hogy a jelölő szerint a benevezett terv miért tekinthető kiemelkedőnek és ennek megfelelően miért érdemli meg az Európai szintű elismerést.
  2. Kapcsolattartó személy elérhetőségei a Nemzeti Tervező Intézetnél vagy Szervezetnél, aki felel a nemzeti előválasztás menetéért, valamint egy nemzeti referens elérhetősége, aki részletes válaszokat tud adni a nemzeti előminősítéssel kapcsolatos szakmai kérdésekre.
  3. A kiválasztott terv paneljeinek és szöveges leírásának elektronikus dokumentációja, a korábbi leírásoknak megfelelően.

A díjak
Az ECTP-CEU Elismerő Okleveleket (Certificates of Achievement) ad át a díjazottaknak. Díjakat kapnak azok a pályázatok, melyek az értékelési szempontok tekintetében kiemelkedőnek minősülnek.

A Díjakat a tervezési megbízásokat adó vagy azokért felelős önkormányzatok vagy szervezetek, valamint a folyamatban részt vett tervezők kapják.

A díjátadó ünnepség 2010. őszén lesz Brüsszelben, egy későbbiekben kijelölt időpontban, egy az ECTP-CEU közgyűlésével egyidőben megtartott rendezvényen. Ez a rendezvény a korábbi években nagy médiaérdeklődés mellett zajlott és feltételezhető, hogy az esemény most is hasonló sajtóvisszhangot kap.

A Díj eredményének felhasználási és publikálási jogát az ECTP-CEU fenntartja. Az eredmények publikálását kizárólagosan az ECTP-CEU Végrehajtó Bizottsága intézi.

Nevezési díjak:
Minden nevezés, amely eljut a nemzetközi szintre, csak a nevezési díj befizetését igazoló okirattal együtt érvényes.

A nevezési díjak a terv származási országának megfelelően változnak, az alábbi táblázat szerint.

Az ország ahonnan a nevezés érkezik

Nevezési díj Euróban €

Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Izland, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Svédország, Svájc, Egyesült Királyság

1400

Görögország, Spanyolország, Portugália

1100

Ciprus, Észtország, Lettország, Litvánia, Málta, Szlovénia

750

Bulgária, Horvátország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szerbia, Törökország

400

A befizetéseket banki átutalással kell teljesíteni 2010. március 12. előtt.

ING Banque Agence Bruxelles-Gare Centrale – 1000 Bruxelles (B)
Számlaszám (IBAN): BE 56 310-0070812-88
Számlatulajdonos neve: Conseil Européen des Urbanistes
SWIFT/BIC code: BBRUBEBB

Az átutaláson fel kell tüntetni az alábbiakat: Awards 2010 + felterjesztett terv címe + ország (pl: Awards 2010 –XYZ Városfejlesztési Terve – Hungary)

További információ:

Ha további információkat szeretne a korábbi pályázatok eredményéről, vagy nevezési lapot igényelne, kérem lépjen kapcsolatba az ECTP-CEU nemzeti szervezeteivel.

A címek itt megtalálhatók:

Webcím: www.ectp.eu | ECTP-CEU e-mail: secretariat@ceu-ectp.org

Kapcsolódó letölthető dokumentumok:
Pályázati kiírás – Angol
Pályázati kiírás – Magyar
További információ az ECTP-CEU honlapon

Forrás: MUT