palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A 80-as generáció kultúrája és életperspektívái esszépályázat

kontra műhely pályázatA Kontra Műhely esszé-pályázata pályakezdő társadalomtudósok; szociológusok, kultúrantropológusok és pszichológusok, valamint művészek számára.  Milyen körülmények segítik, vagy hátráltatják a mai huszonéves generációt a boldogulásban? Miből fakadnak a 80-as években született fiatalok motivációs problémái? Milyen életstratégiai problémákkal kell megküzdenie ennek a generációnak?

Kutass, tarts nálunk előadást és publikálj esszét!
Csatlakozz a Kontra Műhely kreatív társadalomtudományi és összművészeti közösségéhez!

A Kontra Műhely célja a különböző művészeti ágakban és társadalomtudományi területeken tevékenykedő fiatalok együttműködésének ösztönzése.

Jelenlegi projektünk első fázisában pályakezdő társadalomtudósok végeznek felméréseket budapesti fiatalok körében életmódokat, kulturális szokásokat, fővárosi karrierlehetőségeket és életutakat érintő témákban, majd az ezekből leszűrt tapasztalataikat szabadegyetem-jellegű keretek között, előadások keretein belül osztják meg művészekkel, egymással és minden érdeklődővel. Ennek folytatásaként különböző művészeti ágak képviselői olyan művészeti produktumokat hoznak létre közösen, amelyek a kutatás során megélt tapasztalatokra épülnek, illetve a vizsgált fiatal budapesti közönség érdeklődési területeihez kapcsolódnak. Mindez budapesti művészeti és társadalomtudományi egyetemek hallgatóinak bevonásán alapszik. Elősegítve ezzel a közös gondolkodást, a csapatmunka-szellem kialakulását és a felkészülést a későbbi professzionális együttműködésekre.

ESSZÉKÖTET

A kutatást és az előadássorozatot követően egy 10-15 esszéből álló kötetet jelentetünk meg.. A kötet célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiatalok számára is a publikálásra, valamint a közéletben való részvételre, melyben saját korosztályuk legégetőbb kérdéseiről mondhatnak véleményt különböző aspektusokból. A várt írásművek formája nem kutatás, hanem másodlagos forrásokra építő, annál formailag kevésbé kötött esszé.

VÁRUNK
A pályázat megvalósulásához keressük az érdeklődőket, akik

  • esszéíróként,
  • szervezőként
  • előadóként
  • kutatóként
  • együttműködő művészként

szívesen járulnának hozzá kezdeményezésünk sikeréhez.

Bővebb információ és jelentkezés (legkésőbb szeptember 30-ig):
Alpár Balázs – alparbalazs@fugato.org
Tarr Ferenc – tarrf@kontramuhely.hu

Forrás: Kontra Műhely