palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A giga gazdasági mentőcsomag legfontosabb részletei!

Kedden délelőtt az innovációs és technológiai miniszter ismertette a koronavírus-járvány gazdasági mentőcsomag legújabb részleteit, amelynek talán legfontosabb eleme a munka alapú gazdaság megtartása, amelyet a munkahelyek megvédésével és újak teremtésével kíván megvalósítani. A munkavállalók szempontjából a leglényegesebb eleme, a 3 hónapra szóló 70 százalékos jövedelemkiegészítés a rövidített munkaidőben foglalkoztatottaknál. Jó hír, hogy 75 ezer hallgató nyelvvizsga nélkül veheti át a diplomáját.

A kormány meggyőződése, hogy a munkahelyek megvédésével a családokat, a legfontosabb ágazatokat, és a vállalatokat is sikerül megvédeni. Kijelentette továbbá a miniszter, hogy ez a védekezés és újrakezdés akcióterve lesz. A mentőcsomag részletei hamarosan megjelennek a Magyar Közlönyben, a bejelentett intézkedéseket az Mfor.hu segítségével gyűjtöttük össze.

 Munkahelyek védelme

  • 70 százalékban vállalja át az állam a bérek költségét 3 hónapra, a rövidített munkaidőben dolgozóknak, a támogatás célja, hogy a dolgozók a munkahelyük számára hasznos tevékenységet végezzenek az otthon tartózkodás helyett, a munkahely elvesztése nélkül.
  • 40 százalékos bérkiegészítés-teljes munkaidőben történő foglalkoztatással- a mérnöki, és kutatásfejlesztési (K+F)tevékenységben dolgozók részére 3 hónapra.
  • Nem szűnik meg a Tb-jogosultsága a fizetés nélküli szabadságon lévő dolgozónak, és a veszélyhelyzet miatt állásukat vesztetteknek.
  • Elektronikus módon benyújtható lesz a betegszabadságra vonatkozó dokumentum.

Adózási könnyítések

  • Az adó-és adminisztrációs könnyítések bevezetése.
  • Vállalkozási portál indítása.
  • Elhalasztásra kerül az éves beszámolók, és a hozzá kapcsolódó bevallások leadási határideje 2020.09.30-ig.
  • A hatéves bérmegállapodás alapján a szocho 2 százalékponttal csökken júliustól.
  • Automatikus visszafizetés lehetőségét vezetik be.
  • Az áfa-visszatérítéseket felgyorsítják a normál adózóknak 30 napra, a megbízható adózóknak pedig 20 napra.
  • Az adófizetés megkönnyítésére speciális halasztott és részletfizetési lehetőséget vezetnek be.
  • A veszélyhelyzet idején történt mulasztás, nem fog joghátrányt okozni az adózói minősítésben.

Munkahelyek létrehozása

  • Egyszerűsített pályázati konstrukciók azon cégeknek, akik jelenleg invesztálni és fejleszteni szándékoznak.
  • Online átképzések: az állam a távoktatásban végezhető informatikus képzés díját az állam átvállalja.
  • A munkahelyüket elvesztők számára felnőttképzési 0 százalékos diákhitelt hoznak léte.
  • Egyszeri, 500 ezer forintos diákhitel konstrukciót hoznak létre, amely szabad felhasználású.
  • 75 ezer egyetemi hallgató nyelvvizsga hiányában is megkaphatja a diplomáját.

Kiemelt ágazatok védelme

  • 600 milliárd forintot szánnak a turizmus védelmére.
  • Az eddigiekhez képest nagyobb támogatást kap az egészségipar.
  • Egészségipari Innovációs Ügynökséget hoznak létre.
  • Az idegenforgalmi adó felfüggesztésre kerül december 31-ig.
  • A válsággal súlyosan érintett cégek részére kedvezményes tőke és garancia támogatott hiteleket nyújtanak, és beruházási támogatási programokat indítanak.
  • Fejlesztési, és felújítási hitelprogramok indulnak.
  • SZÉP-kártya: – a szocho adója 4 százalékra csökken
  • A versenyszférában adható keretösszeg 800 ezer forintra emelkedik.
  • Támogatják az egészségügyi kutatásokat, amelyeket az egyetemek és a privát kutatóintézetek végeznek.

A hazai vállalkozások védelme

  • A hazai vállalkozások védelme érdekében kamat és garanciatámogatott hitelprogramot indítanak.
  • Tőkeprogramok, strukturális alapok, kkv-mentő részalap, és tranzakciós részalap indul.

A nyugdíjasok és a családok védelme

  • Változnak a nyugdíjhoz kapcsolódó kedvezmények.
  • Fokozatosan visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, 2021. februártól heti plusz nyugdíjat fizetnek, és minden évben növelik.
  • A nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye a veszélyhelyzet lejártát követő 60. napig meghosszabbodik.
  • Továbbra is fennmarad a tartósan beteg gyermeket nevelő szülők családi pótléka a veszélyhelyzet megszűnését követően.

A kormány a gazdaság védelmére 9200 milliárd forint fordít összesen, amelyet szükség esetén növelhet. A bejelentett mentőcsomag részleteiről szóló rendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.

(Forrás:Mfor.hu)