palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A jövő kulcsa! operaíró pályázat

A Bartók Plusz Operafesztivál a Zene Világnapja alkalmából a tavalyi év után újra meghirdeti operaíró versenyét – immár két évre. 2014-ben és 2015-ben is márciusi határidővel a világ minden tájáról olyan „népoperákat”, közönségdarabokat vár a fesztivál, amelyekkel visszahódítható a széles közönség az opera számára. A döntőbe jutott pályaműveket részleteiben, a nyertes művet pedig a következő évben egészében is láthatja a közönség a Bartók Plusz Operafesztiválon.

A pályázat kiírója: Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. (székhely: 3525 Miskolc,  Déryné u. 1., cg: 05-09-016624, képviseli: Kesselyák Gergely ügyvezető).
A pályázat címe: „A jövő kulcsa” operaíró verseny.
Pályázók köre: Bármely természetes személy kortárs zeneszerző, állampolgárságra, tartózkodási helyre, korra való tekintet nélkül.
A pályázat célja és tárgya:
A  verseny  célja,  hogy  olyan  új  „közönségdarabok”  kerüljenek  a  figyelem középpontjába, amelyekkel vissza lehet hódítani az operába a közönséget, az alábbi kiáltvány szellemében.
Kiáltvány az új kor új operájának megszületéséért A Bartók Plusz Operafesztivál Művészeti Kiáltványa Széles  tömegeket megszólítani  képes  mai  népopera  nélkül  az  operajátszás múzeummá,  társadalmi  támogatottság  híján  rétegműfajjá szűkül.  A  rendezői operajátszás késleltette a műfaj lassú elsorvadásának folyamatát, de ez ma már nem elegendő. Az opera megújításában és megmentésében most a zeneszerzőkön a sor!
Világ Zeneszerzői! Hozzátok létre azt a radikálisan új operaműfajt, amely egyesíti a mai  musicalek  népszerűségét  a komolyzene  iránt  támasztott  legmagasabb esztétikai-minőségi elvárásokkal és ezzel Mozart, Verdi és Puccini szellemiségéhez tér vissza!
Részvétel feltételei:
Pályamű:
Befejezett,  zenekarral  színpadi  előadásként  még  teljes  terjedelmében  el  nem hangzott mű. A mű megjelenési formája egy elejétől végéig meghangszerelt partitúra és zongorakivonat (amelyeknek mérete papíralapon A/3-nál nem nagyobb és A/4-nél nem kisebb), valamint zenekari szólamanyag (papíralapon az előbbi méretben vagy elektronikus adathordozón pdf formátumban), illetve amennyiben rendelkezésre áll, bármilyen hangzóanyag.
A pályamű témája, nyelve és terjedelme kötetlen.
Egy szerző több pályaművel is pályázhat, valamint több szerző is pályázhat egy pályaművel.  Amennyiben  egy  pályázó több  pályaművel  kíván  pályázni,  úgy  a jelentkezési  lapot  annyi  példányban  köteles  kitölteni,  illetve  a  nevezési díjat annyiszor  köteles  megfizetni  és  igazolni,  ahány  pályaművet  be  kíván  adni.
Amennyiben  több  szerző  pályázik  egy  pályaművel,  úgy  a  jelentkezési  lapot valamennyi  szerző  köteles  aláírni,  de  a nevezési  díjat  csak  egy  alkalommal szükséges megfizetni.
A pályamű, illetve a pályamű szerzési ideje irreleváns, a fenti feltételek figyelembe vételével bármikor alkotott pályamű benyújtható.
A pályázat kiírója tájékoztatja a pályázókat, hogy a pályázat nem „jeligés”, pályázni kizárólag saját névvel, címmel lehet.
Felhívjuk  a  pályázók  figyelmét,  hogy  a  pályamű  megvalósításához  kapcsolódó ajánlásokat a jelen pályázati kiírás melléklete tartalmazza, amelyek hangsúlyozottan nem  kötelező  előírásokat,  hanem  a  kiíró  részéről  pályaművekkel kapcsolatos ajánlásokat tartalmaz.
Minden döntőbe jutott pályamű mindösszesen 1500 EUR,  azaz ezerötszáz EUR díjazásban részesül.
A nyertes pályamű további 4000 EUR összegű díjazásban részesül.
Letölthető dokumentumok
Pályázatok beadási határideje: 2014 március 1.
A pályázat kiírója tájékoztatja a pályázókat, hogy a pályázattal, a részvétellel, a  pályázati  dokumentációval  kapcsolatos kérdéseiket  az  alábbi elérhetőségeken tehetik fel:
  • kontaktszemély neve és beosztása: Szakács Sára versenytitkár
  • kontaktszemély email címe: composersecretary@gmail.com
A pályázat kiírója tájékoztatja a pályázókat, hogy kérdéseiket 2014. február 15.,  illetve  2015.  február  15.  napjáig tehetik  fel,  ezt  követően  a  pályázat kiírójának  nem  áll  módjában  tájékoztatással  szolgálni.
A  pályázat  kiírója tájékoztatja  a  pályázókat,  hogy felvilágosítást  és  tájékoztatást  csak  és kizárólag e-mail formájában, csak és kizárólag magyar, angol, német, francia és román nyelven kéretnek.