palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

Pályázat a mikro-, kis- és közepes vállalkozások bevonására az innovációs láncba, valamint a vállalkozások KFI tevékenységének intenzitása fokozódására.

A felhívás címe: A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén
A felhívás kódszáma: GINOP-2.1.8-17

A pályázat célja a hazai mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése adaptív technológiai innovációs tevékenységek támogatásával.

A felhívás olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál

  • új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy
  • új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

Felhívás esetében innováció alatt a 2014. évi LXXVI. törvény a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról 3. § 6. pontja alapján meghatározott innováció fogalmát, beleértve az adaptív innovációt értjük, tehát a gazdasági tevékenység hatékonyságának, jövedelmezőségének javítása, a kedvező társadalmi és környezeti hatások elérése érdekében végzett tudományos, műszaki, szervezési, gazdálkodási, kereskedelmi műveletek összessége, amelyek eredményeként új vagy lényegesen módosított termék, eljárás, szolgáltatás jön létre, új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor, ideértve azokat a változásokat, amelyek csak adott ágazatban vagy adott szervezetnél minősülnek újdonságnak.
Az OSLO Kézikönyv alapján minimum elvárás az innováció vonatkozásában, hogy a vállalkozás termékeiben vagy eljárásaiban létrejövő változás a cég szintjén legyen új vagy jelentősen javított. Az Oslo Kézikönyv 103. szakasz vi. bekezdése kimondja, hogy többek között az eszköz- és szoftverberuházás szintén beletartozik az innováció fogalmába. A Kézikönyv három kapcsolódási típust határoz meg: nyílt információs források, tudás és technológia beszerzése

A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 42,275 milliárd Ft.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 850-3400 db.

Önállóan támogatható tevékenységek

Csekély összegű (de minimis) támogatás keretében:

  • a) Eszközbeszerzés – Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése.
  • b) Immateriális javak beszerzése – Harmadik féltől piaci áron megvásárolt szoftver, gyártási licenc vagy know-how, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor.

Azon projektek támogathatók, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3-ban meghatározott nemzeti vagy horizontális ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez.

A nemzeti vagy horizontális ágazati prioritások:

  • Egészséges társadalom és jólét;
  • Fejlett jármű- és egyéb gépipari technológiák;
  • Tiszta és megújuló energiák;
  • Fenntartható környezet;
  • Egészséges és helyi élelmiszerek;
  • Agrár-innováció;
  • Befogadó és fenntartható társadalom, élhető környezet

Intelligens technológiák:

  • fotonika, lézertechnológia
  • különleges anyagok, korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák
  • bionika
  • nem gépipari fémfeldolgozás
  • elektronika és félvezető-technológia
  • korszerű szénhidrogén technológia (kőolaj, földgáz)
  • korszerű csomagolástechnikai technológiák
  • vegyipar (pl. gumiipar, műanyagipar, intermedier, műtrágya és kozmetikumok gyártása)
  • építőipar (építőanyag-technológiák)
  • textilipar
  • fa- és bútoripar
  • logisztika
  • kulturális és kreatív ipar

Kötelező vállalások

Saját tőke mértékének növelése
A támogatást igénylő vállalja, hogy saját tőkéje a projekt megvalósítás befejezését követően a fenntartási időszak első üzleti évében a teljes megítélt támogatási összeg legalább 50%-ával növekszik a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évi értékéhez képest és annak mértéke nem csökken a fenntartási időszak végéig.

A projekt megkezdése
Támogatás a támogatási kérelem benyújtását megelőzően megkezdett projekthez nem igényelhető.

A projekt területi korlátozása

Nem támogathatóak a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek.

A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósítási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább 6 hónappal bejegyzésre kell kerülnie, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában per- és igénymentesnek kell lennie (kivéve, ha a Kedvezményezett az igény jogosultja), továbbá alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására. A megvalósítási helyszín alkalmasságát a támogatási igény benyújtásakor a projektjavaslatban szükséges bemutatni.

Fenntartási kötelezettség: A Kedvezményezett a projekt megvalósítás befejezésétől számított 3 évig, a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projekt megfelel a 1303/2013/EU Rendelet 71. cikkében foglaltaknak.

Támogatást igénylők köre

  1. Mikro-, kis-, és középvállalkozások, a) amelyek, rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel.
  2. Jogi forma szerint: a) kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok
  3. Gazdálkodási formakód szerint:
    • 113 Korlátolt felelősségű társaság
    • 114 Részvénytársaság
    • 116 Közkereseti társaság
    • 117 Betéti társaság
    • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.

A projekt javaslat maximális elszámolható összköltsége: a projekt elszámolható összköltsége legfeljebb 300 millió Ft lehet.

A támogatás mértéke, összege
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió forint, maximum 30 millió forint.
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség: 50%-a lehet.

Előleg igénylése
Jelen Felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre a vissza nem térítendő támogatás vonatkozásában igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás 75 %-a lehet. Támogatási előleg kizárólag többszöri elszámolás esetén igényelhető, egyszeri elszámolás esetén támogatási előleg nem igényelhető.

Pályázzon velünk!
Pályázatírás

 

Letölthető dokumentumok

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja
A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 11-én 12 órától 2018. szeptember 27-én 12 óráig lehetséges.

A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén