palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

A magyar soros elnökség: Ahogy én látom újságíró pályázat

ahogy én látom pályázat2011 első félévében Magyarország az Európai Unió Tanácsának soros elnöke. Ebből az alkalomból a Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Európai Információs Pont és a Kecskeméti Lapok közösen „A magyar soros elnökség – Ahogy én látom” címmel újságíró pályázatot hirdet.

A pályázat keretein belül olyan írásokat várunk, melyekben a pályázó a soros elnökség  vagy egy konkrét eseményén keresztül mutatja be annak az állampolgárra, illetve a tagállamokra gyakorolt hatását, vagy saját tapasztalatain keresztül szubjektívan értékeli az elnökség egy eseményét, vagy egy prioritását vagy teljes egészét.

Követelmények:

  • egy pályázó csak egy írást küldhet be
  • műfaj: tudósítás, interjú vagy jegyzet
  • terjedelem: minimum 1500, maximum 2500 karakter
  • az írásoknak kötelező címet adni
  • csak olyan írások küldhetők be, amelyek korábban nem szerepeltek más pályázatokon, illetve nem közölte sem újság, sem hírportál
  • pályázni két korosztályban 18 éven alatti és 18 éven feletti kategóriában lehet

Pályamunkák feltöltése >>

A pályamunkák beküldési határideje: 2011. június 30.

A pályázatok közül szakmai zsűri választja ki a legjobb alkotásokat.

A díjazottak értékes könyv- és ajándékcsomagokban részesülnek.

A győztes pályamunka megjelenik a Kecskeméti Lapokban.

További információ:
http://europedirect.kjmk.hu vagy http://kecskenet.hu

E-mail: eip[at]kjmk.hu
Telefon: +36-76/500-560

A pályázat keretein belül elsősorban nem hivatásos újságírók munkáit várjuk!