palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Alkoss képet rólunk! – pályázat I. ELEGYEDŐ Fesztivál arculatának megtervezésére

A 2018 őszén megrendezésre kerülő I. ELEGYEDŐ Fesztivál arculatának megtervezésére nyilvános pályázatot hirdet az AppArt Egyesület és a MáSzínház. Az értelmi fogyatékossággal élő emberek művészi önkifejezését, az „ép” és „sérült” bélyegek eltörlését szorgalmazó fesztivál szervezői rendhagyó pályázási folyamatot ajánlanak.

A nyertes pályázó 100.000 Ft díjazásban részesül.

A MáSzínházban (www.mas-zinhaz.hu) folyó pedagógiai és művészeti munka alapvetése az, hogy értelmi sérült tagjaikat nem tekintik sajnálatra méltó lényeknek. Sokkal inkább olyan emberek ők, akiknek megvannak a saját adottságaik (ezek között a sérültségeik) és személyiségeik – pont, ahogy azoknak, akiket orvosi értelemben a világ épnek tart.

Ma, amikor távolról, arctalanul, a másik valódi ismerete nélkül, napi szinten olvasható és/vagy hallható gyűlöletbeszéd, az AppArt Egyesület és  a MáSzínház a megoldást a közelségben látja. Az érdemi találkozások jelentik a kulcsát egy emberibb, azaz nyitottabb és elfogadóbb magyar társadalom kialakulásának.

A 2005-ös alapítás óta felhalmozott tapasztalat, a tudás, amely a sok ezer foglalkozás, tucatnyi tábor és számos szegregált és integrációs színházi előadás létrehozása során gyűjtöttek, megérett. Az ELEGYEDŐ Fesztivál keretében osztja meg a társulat a történetét, eredményeit, és az élményt, amit a közös alkotás és gondolkodás jelent. Bízva abban, hogy a találkozás velük hozzájárul a résztvevők nyitottabbá válásához.

A 2018 szeptembere és decembere között tartó programsorozata grafikusokat, színházi szakembereket, középiskolásokat, családjaikat, kultúrafogyasztókat, normálisakat, extravagánsakat és konzervatívokat hoz össze a MáSzínház értelmi fogyatékossággal élő színészeivel, elmesélve és feldolgozva a társulat 13 éves történetét. A Fesztivál négy elemből álló programsorozatában piknikkel egybekötött, Élő Könyvtár jellegű találkozás, a társulatban folyó inkluzív alkotófolyamatról szóló dokumentumfilm bemutatója, egy szakmai rendezvény és egy új előadás bemutatója szerepel.

PÁLYÁZÁS MENETE

A pályázás feltétele, hogy a pályázni kívánó kreatív szakembereknek legalább egy alkalommal részt kell vennie egy foglalkozáson a MáSzínházban, térítésmentesen, az alábbiak egyikén:

„Tánc és mozgás” – 2018. május 14., 16.00-17.30, Jurányi Ház (1027 Budapest, Jurányi utca 1-3.)
„Zenével a fejünk körül” (ének-zene) – 2018. május 18., 16.00-17.30, Eötvös József Gimnázium (1053 Budapest, Reáltanoda utca 7.)

„Színészbőrönd” (színészmesterség) – 2018. május 24., 16.00-17.30, Jurányi Ház (1027 Budapest, Jurányi utca 1-3.)

A szervezők bíznak abban, hogy a találkozás a MáSzínház tagjaival inspirálóan hat majd a kreatív szakemberekre.  A részvételt követően lehetséges pályázati anyagot benyújtani.

A pályamunkák a következő terveket tartalmazzák:

  • logó,
  • Word fej és lábléc,
  • e-mail sablon,
  • roll-up,
  • Facebook borítókép,
  • az arculatot hordozó tetszőleges ajándéktárgyak látványterve.

Pályamunkák benyújtására 2018. június 14-ig van lehetőség. A pályázati anyagot tartalmazó mappát egy szabadon választott felhő-tárhelybe történő feltöltést követően a linket a kapcsolat@mas-zinhaz.hu címre várják a szervezők „Alkoss képet rólunk!” tárggyal.

Eredményhirdetésre várhatóan 2018. június 28-án kerül sor.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Bakonyvári Krisztina
kapcsolat@mas-zinhaz.hu
+36-20-237-0131