palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

AmCham Alapítvány pályázata Somogy megyei gyermekintézmények részére

Az AmCham Alapítvány pályázatot hirdet Somogy megyei gyermekintézmények részére, olyan támogató közösségi helyiség kialakítására, amely hátrányos helyzetű gyermekcsoportok felzárkózását segítő, tehetséggondozó és mentori programjainak helyszínéül szolgál

 

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány (AmCham Alapítvány) nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti szociális vagy egészségi helyzetük miatt segítségre szoruló gyermekekkel foglalkozó Somogy megyei szervezetek számára – annak a segélyprogramnak a keretében, amelyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagjai immáron 24 éve, a Hálaadás Napja alkalmából folytatnak.

Az AmCham Alapítvány cél szerinti tevékenysége: “a társadalmi vagy egészségi helyzetükből adódóan tartósan, vagy váratlan esemény miatt ideiglenesen támogatásra, segítségre szorulók, kizárólag 18 év alatti gyerekek, illetve az érintetteket ellátó vagy segítő intézmények illetve szervezetek pártfogása, valamint anyagi és tárgyi eszközökkel és önkéntes munkával történő támogatása”.

Pályázatokat az alábbi Somogy megyében bejegyzett szervezetektől fogadunk el: 

  • Általános és középiskolák és azok kollégiumai (önálló és nem önálló gazdálkodásúak egyaránt), családsegítő szolgálatok és lakásotthonok, és előzőek alapítványai,
  • bejegyzett non-profit közhasznú/civil szervezetek, akik több mint egy éves működési gyakorlattal rendelkeznek.

A pályázat célja:

Összhangban az Európai Bizottság jelentése által megfogalmazott gondolattal, mely szerint „Európának olyan közhangulatra van szüksége, amelyben a vállalatokat nemcsak az elért nyereségek miatt értékelik, hanem azért is, mert méltányos hozzájárulást biztosítanak bizonyos társadalmi problémák kezeléséhez” az AmCham Alapítvány, eddigi tevékenységének megfelelően, idén is a hátrányos helyzetű gyermekek támogatását, felzárkózásuk segítését tűzte ki célul. Sok olyan gyermek van, akik a családi és iskolai keretek között nem jutnak a személyiségük fejlődéséhez, továbbtanulásukhoz, illetve a munka világára való felkészülésükhöz szükséges megfelelő lehetőségekhez. A leghátrányosabb helyzetű gyerekek leszakadása súlyos társadalmi probléma, integrálásuk mindannyiunk jövőjét szolgálja. A gyermekek számára lehetőségeket kell adni hátrányaik leküzdésére, az integrációjukat szolgáló programok elérhetővé tételére, gondoskodni kell arról, hogy szabadidejüket személyiségük, kompetenciáik, egészségük fejlesztésére fordíthassák.

A pályázat célja olyan biztonságos és támogató közösségi helyiség kialakítása, valamint működtetésének támogatása, ahol a hátrányos helyzetű gyermekek új lehetőségeket tapasztalhatnak meg, legyőzhetik korlátaikat, pozitív kapcsolatokat alakíthatnak ki, növelhetik önértékelésüket és mindazokat a kompetenciákat, melyek az életben való boldogulásukat szolgálják.

A közösségi helyiség olyan programok megvalósítását szolgálná, melyek célja a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása; továbbtanulásuk, illetve munkába állásuk támogatása; a számukra kockázatot jelentő devianciák csökkentése; integrációjuk elősegítése; az egészséges életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintáik pozitív irányú befolyásolása; társadalmi és gazdasági viselkedéskultúrájuk bővítése; negatív folyamatokkal szembeni védekezőképességük erősítése, az önismerethez, tudatos karriertervhez szükséges készségeik nem-formális keretek között alkalmazott ápolása. A programok lebonyolításban alkalmilag az AmCham tagvállalatok önkéntesei is szerepet kapnának.

Várhatóan kiosztásra kerül: 3 millió forint

A minimális saját erő mértéke: A pályázattal támogatásra ajánlott projekt bekerülésének minimum 10%-át elérő saját eszközzel kell rendelkezni a pályázónak.

A pályázati összeg a fenti célokat szolgáló közösségi helyiség létrehozásával kapcsolatban az alább meghatározott tevékenységekre vehető igénybe:

  • A megvalósulási helyszín külső és belső felújítására, korszerűsítésére;
  • A megvalósulási helyszínhez közvetlenül kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra fejlesztésére;
  • A közösségi helyiségben megvalósuló szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszközök beszerzésére;
  • A közösségi helyiség működtetését, programjainak lebonyolítását segítő személyi jellegű kiadásokra, mely az elnyert összeg legfeljebb 30 százalékát tehetik ki.

Az elnyerhető pályázati összeget kiegészítheti az AmCham önkéntesei által a közösségi helyiség felújítására és korszerűsítésére felajánlott társadalmi munka.

A pályázaton nem támogatható olyan közösségi helyiség megvalósulási helyszínéül szolgáló ingatlan felújítása, átalakítása, korszerűsítése, – illetve ezen ingatlanhoz kapcsolódó eszközök beszerzése, amely kizárólag a települési önkormányzat, illetve az állam által ellátandó közoktatási, egészségügyi és szociális feladatok, valamint közigazgatási funkciók ellátására szolgál.

A pályázat nyertesének kötelezettségei:

  • A pályázati összeg segítségével kialakított közösségi helyiség üzemeltetési kötelezettsége a pályázatban meghatározott programokkal, illetve összhangban a pályázatban megjelölt céllal a beruházás elkészültétől számított min.1 évig tart de előnyt élveznek azok akik a hosszabb idejű működtetést garantálni tudják;
  • Az üzemeltetési kötelezettségbe beletartozik a helyiség fizikai biztosításán túl a személyi feltételek illetve a programok/ szolgáltatások fogadókészségének biztosítása is;
  • Az üzemeltetési kötelezettség idejére rendelkezni kell a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét biztosító kizárólagos joggal;
  • A beruházási művelet kapcsán felmerült kiadások vonatkozásában elkülönített nyilvántartásokat kell vezetnie;
  • A jóváhagyott beruházást az elnyert pályázati összeg kézhezvételét követő 6 hónapon – belül kell megvalósítani;
  • A közösségi helyiség kialakítására irányuló beruházási művelet megvalósulását követően a pályázatban szereplő szolgáltatásokat/programokat korlátozás- és térítésmentesen nyújtani;
  • A pályázat nyertesének a programok/szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan a nyitvatartásról, valamint a nyújtott szolgáltatásról naprakész nyilvántartást kell vezetnie;
  • A pályázati támogatással megvalósított közösségi helyiségben az AmCham Alapítvány logóját fel kell tüntetni.

A pályázat kiírásának ideje: 2013. szeptember 20.

A pályázat postára adási határideje: 2013. október 15.

A pályázaton nem támogathatóak:

  • magánszemélyek (sem továbbosztott támogatás, sem ösztöndíj formájában);
  • deficit finanszírozása; folyó vagy befejezett programok visszamenőleges finanszírozása;
  • vallási és/vagy politikai szervezetekhez kötődő programok.

Pályázat benyújtására nem jogosultak: Magánszemélyek, önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, közalapítványok, kamarák.

Pályázati feltételek:

A benyújtható pályázatok száma: Minden pályázó egy pályázatot adhat be.

A pályázat elengedhetetlen részét képező mellékletek és tartozékok, formai követelmények: 

  •  Pályázni kizárólag az AmCham Alapítvány által kiadott pályázati űrlapon lehet.
    • Hibátlanul és hiánytalanul kitöltött, hitelesített (lepecsételt és cégszerűen aláírt) pályázati adatlap, melynek a része a részletesen kidolgozott szakmai program és az azt alátámasztó részletes pénzügyi terv, valamint az üzemeltetési kötelezettség idejére a támogatással megvalósuló létesítmény üzemeltetésének lehetőségét biztosító kizárólagos jogot igazoló dokumentum;
    • Nyilatkozat (lepecsételt és cégszerűen aláírt);
    • Formai hiba esetén a benyújtott pályázatot az AmCham Alapítvány tartalmi vizsgálat nélkül elutasítja.

A pályázatot olyan közösségi helyiségek kialakítására lehet benyújtani, melyek a következő – a pályázat céljával összhangban álló – programokat biztosítják:

  • Iskolarendszeren kívüli felzárkóztató, tehetséggondozó és kutató programok, tanfolyamok
  • A tanulási motivációt erősítő, valamint a kulcskompetenciák fejlesztését célzó programok
  • A személyiség érését és a gyermek szocializációját elősegítő csoportos foglalkozások
  • A gondozott gyermekek és fiatalok munkaerő piaci esélyeinek javítását célzó (PL. „Munka- állás-karrier” (Microsoft)- vagy „Felkészülni… Rajt! Cél: a munka!” (AmCham)) programok
  • Az előbbiekhez kapcsolódó mentori programok
  • Könyvtár
  • Művészeti foglalkozások
  • Életvitellel, háztartási alapismeretekkel, tudatos vásárlással, a testi-lelki egészséggel foglalkozó programok
  • Pénzügyi-banki ismeretek növelését célzó programok
  • Önsegítő vagy kortárssegítő közösségépítő tematikus csoportfoglalkozások mentorok vezetésével
  • Önkéntességgel kapcsolatos tevékenységek megismertetése, egymást támogató, visszasegítő foglalkozások kialakítása, különös figyelemmel a közösségi szolgálatot teljesítő középiskolások, illetve az AmCham önkénteseinek bevonására is.

A pályázatok értékelése: A beérkezett pályázatokat az AmCham Alapítvány Szakmai Bizottsága értékeli, választja ki és értesíti a nyertest legkésőbb 2013. október 30-ig.

A pályázat benyújtásának módja és határideje:

A pályázatot kizárólag postai úton lehet benyújtani.

A pályázat postára adásának határideje: 2013. október 15.

A nem postai úton benyújtott vagy a határidő lejárta után postára adott pályázatokat az AmCham Alapítvány érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

Amennyiben Önök megfelelnek ezeknek a feltételeknek és rendelkeznek olyan helyiséggel, ahol a fenti céloknak eleget tevő közösségi helyiséget tudnának kialakítani, kérjük, hogy pályázatukat az AmCham Alapítvány pályázati űrlapján nyújtsák be. Kérdéseikkel forduljanak hozzánk a következő telefonszámon, ahol örömmel adunk felvilágosítást és a következő címeken tudnak elérni minket:

Bosnyák Erika, titkár – AmCham Alapítvány
1051 Budapest, Szent István tér 11.
Tel: +361 428-2088, Fax: (1) 288 9888 E-mail: foundation@amcham.hu

Honlap: www.amchamfoundation.hu (pályázati csomag letölthető/kitölthető itt)