palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Apáczai ösztöndíjprogram – A szakképzésben tanulók ösztöndíja

A szakképzési rendszer megerősítése során kidolgozott ösztöndíjrendszer új támogatási formával bővül a 2021/2022-es tanév második felétől. A technikumokban és szakképző iskolában a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák. A havi 16-34 ezer forintos Apáczai ösztöndíjakra a hátrányos helyzetű és jó tanulmányi eredményű kilencedikesek és tizedikesek pályázhatnak. A program az anyagi ösztönzés mellett, mentorok bevonásával tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára, 3 milliárd forint forrásból.

A pályázat forrását az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

Az Apáczai ösztöndíjprogramban a szakképző iskolák és technikumok nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező, 9. és 10. évfolyamosai kaphatnak külön támogatást. A juttatás összege a tanulmányi eredményhez igazodva havi 16 ezer és 34 ezer forint között alakulhat.

A rászorultsági helyzet és jó tanulmányi eredmény alapján pályázat útján nyújtható támogatás a 2021/2022. tanév II. félévétől igényelhető.

A pályázati kiírás keretében az Apáczai ösztöndíjprogram támogatása 2022. február 01-től, maximum 19 hónapra, a projekt 2023. augusztus 31-ig tartó időtartamában, a rendelkezésre álló keretösszeg mértékéig nyújtható.

A felmenő rendszerű ösztöndíjprogram keretében a 2022. januári pályázati kiírást követően, 2022. szeptemberében újabb pályázati kiírás megjelenése várható.

A pályázók köre
A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény, a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. {II. 7.) Kormányrendelet alapján, és az „Ösztönzőrendszer kialakítása a szakképzésben GINOP-6.2.9-VEKOP-20″ Felhívás, valamint a jelen kiírásban foglaltak szerinti pályázat útján támogatás nyújtható, ha a tanuló az alábbi feltételeknek együttesen megfelel:

  1. az első szakma megszerzésével összefüggésben, szakképző iskola vagy technikum 9. vagy 10. évfolyamán folyó nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkezik;
  2. a pályázat benyújtását megelőző tanév év végi minősítésében kapott osztályzatainak átlaga eléri a 3,50-ot;
  3. a pályázat benyújtásakor vagy az azt megelőző öt évben hátrányos helyzetűnek minősül, vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult.

A Pályázó képzését biztosító Intézmény a pályázat benyújtására jogosult tanuló nevére szóló Mentori támogató nyilatkozatot állít ki. A Nyilatkozat a benyújtásra kerülő pályázati dokumentáció része, a Pályázónak mellékletként csatolnia szükséges. A Nyilatkozat igazolja, hogy az Intézmény tehetséggondozó mentori támogatást biztosít a tanuló számára.

A pályázat benyújtásának helye és módja
Az Apáczai ösztöndíjprogram támogatására a Pályázónak a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszerben (a továbbiakban: KRÉTA) van lehetősége pályázatot benyújtani. A KRÉTA a felhasználói fiókkal már rendelkező – tanulói jogviszonya alapján a pályázat benyújtására jogosult – tanulónak automatikus üzenetet küld a pályázati lehetőségről, a pályázat benyújtásának módjáról és helyéről, ahol kitöltési útmutató segíti a pályázási folyamatot.

A pályázat benyújtásának feltételei:

  • a Pályázóra vonatkozó jogosultsági feltételeknek megfelel,
  • a pályázói felületen megjelenő Nyilatkozatokat, Adatvédelmi Tájékoztatót és Pályázati Szabályzatot megismerte és elfogadja,
  • a jogosultságot igazoló dokumentum mellékleteket elbírálásra alkalmas minőségben csatolja, a Határozaton szereplő kérelmező személy Hozzájáruló Nyilatkozatával rendelkezik, amely kiskorú pályázó esetén a pályázat benyújtásához való támogató hozzájárulás is egyben.

Csak hiánytalanul kitöltött, valamint a jogosultságot igazoló kötelező mellékletekkel ellátott pályázat fogadható be.
A Pályázó kötelezettsége az Apáczai ösztöndíjprogram ügyfélszolgálatának ugyfelszolgalat.apaczai@nive.hu hivatalos e-mail címén haladéktalanul bejelenteni a pályázat benyújtását követő, a pályázatban rögzített adatait érintő bármely változást, különös tekintettel az iskolaváltásra.
Másik szakképző intézménybe történő átiratkozási eljárás a tanulói jogviszony megszűnésével és új tanulói jogviszony keletkezésével jár. Az új tanulói jogviszonyra vonatkozó változásbejelentés elmulasztása a pályázat érvénytelenné válását, illetve a támogatásra való jogosultság elveszítését eredményezheti.

Letölthető dokumentumok

Apaczai_palyazati_kiiras_20220117_alairt-1

Pályázati szabályzat

A pályázat benyújtásának határideje
A KRÉTA rendszerben a pályázói felület 2022. január 18-tól érhető el a Pályázók számára.
A pályázat benyújtási határideje 2022. február 07., 23:59 óra.

További információk:

A pályázók és a pályázat benyújtásában közreműködő mentorjelöltek az ösztöndíjprogrammal kapcsolatos kérdéseiket az Apáczai ösztöndíjprogram hivatalos ügyfélszolgálata, az ugyfelszolgalat.apaczai@nive.hu e-mail címen tehetik fel.