palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Arany János műfordítói drámapályázat

Az Esztrád Színház pályázatot hirdet új magyar nyelvű műfordítás létrehozására Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából.

A pályázat célja, hogy tehetséges fiatal íróknak, egyetemistáknak lehetőséget kínáljunk valamely klasszikus dráma újrafordításával vagy kortárs dráma magyarra fordításával a bemutatkozásra, pályájuk elindítására.

A világ és a nyelv folyamatos változása újabb és újabb igényt támaszt a már ismert klasszikus színpadi művek újraértelmezésére, nyelvezetének frissítésére legalább annyira, mint a kortárs drámák hazai bemutatására. Ennek megfelelően a pályázat ebben a két kategóriában kerül kiírásra.

Egy pályázó több pályaművet is beküldhet. A pályázaton részt vehetnek magyarországi és határon túli egyetemisták és fiatal írók.

Az Arany bicentenárium évében megalakuló Arany János Társulat a legjobb pályaműveket színpadra állítja.

A pályázat két kategóriában kerül kiírása:

  1. Arany János által lefordított valamelyik Arisztophanész dráma újrafordítása
  2. Kortárs idegen nyelvű dráma magyar nyelvre történő fordítása

Pályázók köre: 1977. január 1. után született egyetemisták és fiatal írók.

A pályázatra jelentkezés határideje: 2017. március 6.

A pályázati jelentkezéshez szükséges dokumentumok

  1. Kitöltött pályázati adatlap 1 példányban. A pályázati adatlap letölthető a www.esztradszinhaz.hu honlapról.
  2. Önéletrajz 1 példányban.
  3. Eddig megjelent fordítások listája, a megjelentetés helyének feltüntetésével. Ennek hiánya nem von maga után kizárást 1 példányban.
  4. Rövid műfordítói koncepció a választott műről 3 példányban.

A pályázat mind a két kategóriában kétfordulós

  1. Forduló 2017. április 6.: A választott dráma három jelenetének műfordítása a saját koncepció alapján 3 példányban.
  2. Forduló 2017. június 20.: – A továbbjutott művek teljes műfordításának benyújtása 3 példányban.

esztrad aj muforditoi

A jelentkezés és a pályaművek benyújtása

A jelentkezést és a pályázatokat két formában kell benyújtani:

  • nyomtatott formában az Esztrád Színház (Budapest, 1095 Lechner Ödön fasor 1.) postai úton. A borítékon fel kell tüntetni: „Műfordító pályázat – újrafordítás”, vagy „Műfordító pályázat – fordítás”.
  • elektronikus úton csatolt fájlként az esztradpalyazat@gmail.com e-mail címre.  Tárgy: Műfordító pályázat – újrafordítás, vagy Műfordító pályázat – fordítás.

A pályázat díjazása

  • Újrafordítás 1. helyezett: 500.000 Ft
  • Kortárs idegen nyelvű dráma magyar műfordítása 1. helyezett: 500.000 Ft

Hiánypótlás

Hiánypótlásra a pályázati határidő előtt van lehetőség. A hiánypótlásként küldendő dokumentumokat postai és elektronikus úton a fent megadott címre kell eljuttatni Érvénytelen a pályázat, amennyiben:

  • nem felel meg a kiírt pályázati feltételeknek,
  • benyújtása határidőn túl történik,
  • az adatlap hiányos vagy nem valós adatokat tartalmaz.

Az elbírálás határideje: A beadástól számított legfeljebb 30 munkanap.

A pályázat elbírálása

A pályázatot az Esztrád Színház bírálja el.

Az értékelés szempontjai

Az újrafordítás, fordítás minősége, eredetisége.

A pályázók a döntésről a bírálattól számított 15 munkanapon belül írásban kapnak értesítést az Esztrád Színház részéről. A nyertesek névsorát az Esztrád Színház megjelenteti a honlapján. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.