palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Átkelő ötletpályázat közlekedési témájú köztéri művészeti alkotások megtervezésére

Átkelő Ötletpályázat. A Közlekedési Múzeum pályázata közlekedési témájú köztéri művészeti alkotások megtervezésére.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum kiemelt célja, hogy a közlekedés életünkre gyakorolt hatásainak hiteles bemutatásával gondolkodásra ösztönözze, párbeszédre hívja közönségét, illetve a fenntartható városi közlekedéssel kapcsolatos üzeneteket újszerű, kreatív módon is megossza velük. Ennek érdekében a Múzeum célja, hogy a város forgalmas közterein, csomópontjaiban elhelyezett izgalmas, elgondolkodtató, diskurzust kiváltó alkotásokkal pop-up jelleggel jelen legyen a városban.

E folyamat első lépéseként a Múzeum 2019-ben időszaki kiállítást és kapcsolódó rendezvénysorozatot tervez megvalósítani a volt Északi Járműjavító Dízelcsarnokában, a Közlekedési Múzeum jövőbeni helyszínén. A tervezett kiállítás a városfejlődés, utcakép, térhasználat és villamosközlekedés kapcsolatára, a villamosra, mint design-tárgyra és a villamos mindennapi életünkben betöltött szerepére is fel kívánja hívni a figyelmet. Budapest az egyik „legvillamososabb” város a világon, Európában először itt alakítottak ki belvárosi villamoshálózatot, melynek mutatói nemzetközi összehasonlításban ma is kiemelkedők, emellett abban is hiszünk, hogy a budapesti villamosnak nemcsak az egyik legrégebbi múltja van a világon, hanem komoly jövő is áll e közkedvelt közlekedési forma előtt.

Az említett célok megvalósítása, illetve a tervezett Villamos kiállítás kommunikációs támogatása érdekében a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum ötletpályázatot hirdet közlekedési témájú köztéri művészeti (public art, community art) alkotások megtervezésére.

Az 5 legjobb ötlet alkotóját a Múzeum, mint az ötletpályázat kiírója – a Múzeum és a díjazásban részesítendő Alkotó közti felhasználási szerződés felek általi aláírását követően – díjazásban részesíti.

Egy díjazott mű legalább 50.000 Ft díjazásban részesül, a díjazottak között összesen 750.000 Ft kerül kiosztásra.

MILYEN ALKOTÁSSAL LEHET PÁLYÁZNI?

Jelen ötletpályázat alapján olyan, Budapest forgalmas közterein, csomópontjaiban, vagy később akár a volt Északi Járműjavító területén megvalósítható public art alkotások, installációk, performanszok ötletét, tervét díjazza a Múzeum, melyek megfelelnek a jelen pályázatban támasztott tartalmi követelményeknek, és megvalósításuk esetén hozzájárulnak a tervezett Villamos kiállítás kommunikációjához, nagyobb célközönség elérését teszik lehetővé, és arra ösztönözik
a nézőt, hogy tekintse meg a kiállítást.
Az ötletpályázaton a fentiek értelmében bármilyen művészeti ághoz tartozó, bármilyen médiumot alkalmazó, bármilyen eszközzel, technológiával megvalósítható alkotás, installáció, előadás, produkció, performansz (továbbiakban együttesen: alkotás) tervével, ötletével indulni lehet.

Az alkotások témája, üzenete, megvalósítási módja kapcsán a Múzeum az alábbi elvárásokat támasztja:
1) Az alkotás témája a közlekedéshez kapcsolódik, üzenete megfelel a Múzeum által közvetíteni kívánt értékeknek, kapcsolódik a Villamos kiállítás tematikájához, vagy a fenntartható közlekedés üzeneteihez.
2) Az alkotás forgalmas közterületen valósítható meg, megvalósítás esetén jelentős nézőszám elérésére alkalmas, hozzájárul a Múzeum online jelenlétének növeléséhez, jól kommunikálható, látogatót vonz a kiállítás számára.
3) Az alkotás közérthető és befogadható a hazai és nemzetközi közönség számára egyaránt.
4) Az alkotás kreatív és innovatív.
5) Az alkotás interaktivitásra épít, bevonja a nézőt.

KI NYÚJTHAT BE PÁLYÁZATOT? Az ötletpályázaton részt vehet bármely természetes vagy jogi személy, egyéni vállalkozó, illetve ezek csoportja. Egy alkotó, ötletgazda több pályázatot is benyújthat, vagy több pályázatban is részt vehet közreműködőként.

Letölthető dokumentumok

adatlap_egyenivallalkozo
adatlap_jogiszemely
adatlap_segedlet
adatlap_termeszetes_szemely
adatlap_termeszetes_szemelyek_csoportja
ötletp felh ötletpútmutat

HOGYAN ÉS MEDDIG LEHET PÁLYÁZNI?
Jelen felhívás alapján pályázatot a felhíváshoz kapcsolódó pályázati útmutató alapján, a kapcsolódó adatlap kitöltésével és a megfelelő mellékletek csatolásával lehet benyújtani.

A pályázati anyagot az otletpalyazat@kozlekedesimuzeum.hu címre kell megküldeni a határidő lejártáig.

A pályázatok benyújtásának határideje 2019. április 15. 24:00.

A DOKUMENTÁCIÓ ELÉRHETŐSÉGE A pályázati felhívás, a részletes feltételeket tartalmazó útmutató és a kapcsolódó dokumentáció az alábbi címen érhető el: www.kozlekedesimuzeum.hu//hu/hirek/otletpalyazat