palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Auchan pályázat általános iskolások számára, egyhetes, ingyenes táborozásra

Pályázat az Auchantól több mint száz általános iskolás számára, egyhetes, ingyenes táborozásra – A tábor öko-parkjában a 10-12 éves gyerekek bepillantást nyerhetnek egy különleges majorság életébe, ahol fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek is dolgoznak.

Az Auchan Magyarország a miskolci Szimbiózis Alapítvánnyal közösen rajzpályázatot hirdet 5-6. osztályos tanulóknak április 2-a és 23-a között. Az öt, legtöbb szavazatot kapott pályamű tulajdonosa elviheti az osztályát és kísérő tanárait május, június, vagy szeptember hónapban egy egyhetes táborozásra a Baráthegyi-majorság öko-parkjába, ahol fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek is dolgoznak.

A pályázat keretében egy megadott meséhez kell a versenyzőknek illusztrációkat készíteniük, amelyeket az Auchan Facebook oldalán létrehozott „Erdei Iskola” alkalmazáson keresztül (www.facebook.com/AuchanMagyarorszag) lehet feltölteni és ugyanitt lehet rájuk szavazni 2013. április 2-a és 2013. április 23-a között. A mese főszereplője az Auchan Magyarország logójában is megjelenő vörösbegy. Az alkotások beérkezése és moderálása után azonnal lehetőség nyílik a szavazásra, így érdemes minél előbb pályázni.

Az öt, legtöbb voksot kapott pályamű tulajdonosa elviheti az osztályát és kísérő tanárait május, június, vagy szeptember hónapban a Baráthegyi-majorságba egy egyhetes erdei táborozásra. A majorság öko-parkjában számos érdekesség mellett egy különleges manufaktúra is található, ahol fogyatékkal élők és megváltozott munkaképességűek készítenek helyben termelt alapanyagokból kézműves termékeket, így a gyerekek bepillantást nyerhetnek az ő mindennapjaikba is.

Pályázni bármilyen technikával készült alkotással – saját színes rajzzal, festménnyel, rajzfilm-tervvel ,grafikával – lehet, melyet lefotózva, vagy beszkennelve tudnak a pályázók feltölteni az alkalmazásba. A pályamunka nemcsak egy diák, hanem az osztály, csoport közös munkája is lehet. A nyertesek nevét az áruház és az alapítvány április 25-én hirdeti ki.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy elindíthatjuk ezt a rajzpályázatot, amellyel a 10-12 éves gyerekek lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek egy izgalmas kalandban egy különleges helyszínen. Mivel évek óta foglalkoztatunk áruházainkban megváltozott munkaképességű munkatársakat, fontosnak tartottuk azt is, hogy az öko-parkot megismerő gyerekek találkozhassanak fogyatékkal élőkkel, megváltozott munkaképességűekkel a nyaralás során. A pályázók nevében is mondhatom: várjuk a szavazatokat!” – mondta el Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország kommunikációs és fenntartható fejlődés igazgatója.

A pályázatok feltöltési határideje: 2013 április 23.

A weboldal címe: www.facebook.com/AuchanMagyarorszag

Letölthető dokumentum

szimbiozis_plakat_es_mese

Háttérinformáció: Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat üzemeltet és mintegy 8000 főt foglalkoztat hazánkban.  Az áruházlánc jelentős gazdasági szereplővé vált az elmúlt 15 évben, az eddigi, mintegy 200 milliárd Ft értékű magyarországi befektetéssel. A vállalat széles választékáról és diszkont árairól ismert, nagy alapterületű áruházaiban 40-70 ezer különböző termékféleséget kínál a vásárlóknak. Az Auchan feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon a vásárlóerő növeléséhez és vásárlói életminőségének javításához.

Szimbiózis Alapítvány: A Szimbiózis Alapítvány 1999 végén jött létre azzal a céllal, hogy peremhelyzetű sérült emberek oktatását, nevelését, társadalmi integrációjukat támogassa. A célcsoportot elsősorban értelmileg és halmozottan akadályozott fiatalok képezik, akik tartós, „szimbiotikus” támogatást igényelnek. A szervezet eddigi tevékenységeinek fő ismérve az ellátott sérültek életviteli minőségében való változtatási törekvés. Szakmai és emberi küldetésük, hogy megteremtsék a sérültek szociális környezetének lehetőségeit az együttműködésre, az egyenrangú kommunikációra, a szociális interakciók létrejöttére. Az alapítvány szakmai koncepciója a szükségletorientáltság és a társadalmi integráció keretei közötti kapcsolat jegyében szerveződik, s fő támpontjait a normalizációs és participációs elv adja.

További információ:

Gál Judit
kommunikációs menedzser
Auchan Magyarország Kft.
Tel.: 06-23-886-551
E-mail: j.gal@auchan.hu