palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Autisták Országos Szövetsége gyakornoki felhívása

Az Autisták Országos Szövetségét 1988-ban szülők alapították Autisták Érdekvédelmi Egyesülete néven. Az azóta eltelt közel 25 éves működés során az AOSZ meghatározó szereplője lett az autista emberek érdekvédelmének és több mint 1600 egyéni tagot valamint 72 szervezetet tömörítő országos ernyőszervezetté nőtte ki magát. Szervezetünk önkéntes gyakornoki programot hirdet. Ha szívesen megismernéd egy országos civil szervezet munkáját, ha szívesen szereznél szakmai tapasztalatot a fogyatékosügy területén jelentkezz gyakornoki programunkba és csatlakozz csapatunkhoz. A pozíció önkéntes, a gyakornoki programot a jelentkező igényeit figyelembe véve alakítjuk ki. A gyakornokot személyes interjú alapján választjuk ki, a program végén hivatalos referenciát állítunk ki számára.

Meghirdetett pozíció: társadalmi szemléletformáló programok koordinátora (gyakornok)

Főbb feladatok:

  • részvétel társadalmi szemléletformáló programjaink, rendezvényeink előkészítésében, szervezésében, lebonyolításában
  • a programok információs anyagainak összeállítása
  • a programokhoz kapcsolódó sajtóanyagok, összefoglalók elkészítése
  • a programok kommunikációs kampányának lebonyolítása, média megjelenések generálása, médiákkal való kapcsolattartás
  • rendezvénynaptár összeállítása, karbantartása

Elvárások:

  • jó kommunikációs készség
  • megbízhatóság, nyitottság, proaktivitás
  • számítógép felhasználói ismeretek

Előny:

  • kommunikációs területen szerzett tapasztalat, vagy folyamatban lévő tanulmányok
  • angol nyelvtudás

Amit nyújtunk:

  • betekintés az autizmus területén működő legnagyobb országos szervezet munkájába
  • egyénre szabott szakmai fejlődés
  • fiatalos csapat, érdekes, változatos feladatok
  • rugalmas időbeosztás
  • referencia

Munkavégzés ideje: 4 hónap, heti 20 óra

Munkavégzés helye: kötetlen, de legalább heti egy alkalommal az AOSZ irodájában (1053 Budapest, Fejér György u. 10.)

Jelentkezés: önéletrajzzal és motivációs levéllel az info@esoember.hu e-mail címen 2012. szeptember 30-ig. A tárgyba kérjük írd be: „gyakornok-szemléletformáló”.

Forrás: http://aosz.hu/