palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Az euró: Mit jelent számunkra? fotópályázat

euro_fotópályázatA PRINCE tájékoztató program keretében – amelynek célja, hogy javítsa az európai polgárok euróval kapcsolatos tájékozottságát – az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága fotópályázatot hirdet a magyar diákoknak is, amelynek témája: „Az euró: Mit jelent számunkra?”.  A pályázat az Európai Unió 27 tagállamában élő 14 és 18 év közötti fiataloknak szól. Minden csapatnak – amelyet két vagy három fiatal és egy felnőtt alkot – egy pályaművet kell benyújtania. Ezt a pályaművet egy európai zsűri bírálja el, amely egy-egy győztes csapatot választ ki az EU 27 tagállamában.

A 27 győztes közül a hét legmagasabb pontszámot elnyert csapatot meghívják a Brüsszelben 2010 májusában megrendezendő díjkiosztó ünnepségre, ahol kihirdetik, hogy melyik csapat nyerte a fődíjat.

Határidő: 2010. március 31.

A pályázat részletei a www.euroinphoto.eu honlapon olvashatók, ahol a leendő résztvevők egy kvízt, a tanárok pedig egy oktatási készletet is találnak. Ezenkívül itt megtalálhatók mindazon fontos gyakorlati információk, amelyek a pályázat lebonyolításáról és a csapatok által elnyerhető díjakról szólnak.

Az euró
Az euró az Európai Unió 27 tagállama közül 16 ország által használt közös pénznem. Ezek az államok alkotják az úgynevezett euróövezetet. Az euró 1999-es bevezetése fontos lépés volt az európai integráció útján. A bevezetést egyszersmind e folyamat egyik legjelentősebb sikerének is tekinthetjük: ma már körülbelül 329 millió uniós polgár használja az eurót saját pénznemeként, és élvezi annak előnyeit. Ez a szám a jövőben még tovább fog növekedni, ha az eurót más uniós országokban is bevezetik.
A pályázat

„Mit jelent számunkra az euró?” – ez a címe fotópályázatunknak, amelyen az EU országaiban élő 14 és 18 év közötti fiatalok vehetnek részt, és csoportokat alkotva közösen felfedezhetik, hogy milyen szerepet játszik az euró az Európai Unióban. A részvételhez a pályázóknak olyan eredeti, saját csapatuk által készített fényképet kell benyújtaniuk, amely az euróról alkotott képüket szemlélteti. Mit jelent az euró a számotokra? Mit szerettek az euróval kapcsolatban? A képhez rövid magyarázó feliratot is csatolni kell.
A díjak

Ezt a pályázatot az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága szervezi. A pályázat első köre nemzeti szinten kerül lebonyolításra: a részt vevő uniós tagállamokból egy-egy győztes csapat jut tovább. Minden csapattag díjban részesül. A 27 országos szintű győztes közül a hét legjobb csapatot meghívjuk Brüsszelbe, ahol a döntőben győztes csapat tagjainak átnyújtjuk nyereményeiket a díjkiosztó ünnepségen.

Milyen nyeremények várják a győzteseket?

A 27 országos győztes csapat tagjai kapnak egy-egy 30,7 cm (12”) méretű professzionális digitális rajztáblát, amely illusztrációk, vázlatok készítésére, ipari tervezésre, fényképszerkesztésre és weboldalak tervezésére is használható.

A hét uniós szintű győztes csapatot a szervezők meghívják egy brüsszeli kirándulásra, amelyre 2010 májusában kerül sor. A résztvevők felfedezhetik a város látnivalóit – így egyebek mellett az uniós intézmények épületeit –, valamint részt vesznek a díjátadó ünnepségen. A szervezők mind a hét csapat esetében biztosítják három fiatal és egy kísérő felnőtt útiköltségét és szállását. Az országos szintű győztesek fényképeit bemutatják az adott tagállam európai bizottsági honlapján, valamint a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság honlapján.

A hét uniós szintű győztes közül a legmagasabb pontszámot szerző csapat kapja a fődíjat, egy Nikon D3000 digitális tükörreflexes fényképezőgépet, 18–55 mm-es vibrációcsökkentő lencsekészlettel, 70–300 mm-es Sigma zoomobjektívvel, 4 GB-os memóriakártyával és fotótáskával.

Web: http://www.euroinphoto.eu/index_hu.htm

Letölthető plakát

Kapcsolat
Nattán-Angeli Nóra
Issues Management
Madách tér 7. III. emelet 4.
1075 Budapest
MAGYARORSZAG
Tel: 06 1 328 0680
Fax: 06 1 328 0681
Email: magyarorszag@euroinphoto.eu

Forrás: http://www.euroinphoto.eu/