palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Az év önkormányzati vagyongazdálkodója 2010

corvinus pályázatA Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Kara és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. pályázatot hirdet ,,Az év önkormányzati vagyongazdálkodója 2010” cím elnyerésére. A pályázat nyílt, azon olyan személyek vehetnek részt közvetlenül vagy közvetetten – tehát mások általi ajánlás alapján -, akik 2010-ben a legtöbbet tették az önkormányzati vagyongazdálkodás, -vagyonkezelés, -portfóliómenedzsment elmélete és gyakorlata terén.

A pályázati anyagot:

  • közvetlen részvételnél maga a pályázó,
  • közvetett részvétel (ajánlás) esetén
  • szakmai és érdekképviseleti szervezetek, kamarák vezetői, testületei, képviselői,
  • minisztériumok, vagy más országos hatáskörű szervek képviselői
  • a nyomtatott vagy elektronikus sajtó szerkesztőségei

készíthetik el, illetve nyújthatják be elektronikus úton.

A pályázati anyagokat bizalmasan kezeljük, csak a zsűri tagjai számára lesznek hozzáférhetőek.

A pályázat kötelező tartalmi elemei:

  1. Szakmai életrajz (a pályázó személyes adatai, végzettségek, képzettségek, szakmai tapasztalatok, elérhetőségeik), illetve ajánlás esetén a jelölt neve és elérhetőségei
  2. A pályázó által vezetett gazdasági társaság/intézmény gazdálkodási adatai (pl. 2009. évi eredménykimutatás, 2010. év 1-10. hónapjának tényadatai (forgalom, nyereség, vagyon, létszám, legfeljebb 1 oldal), illetve ajánlás esetén a cég megítélése, a vagyongazdálkodás területén kifejtett tevékenységének értékelése
  3. Egyéb dokumentumok, amelyek a pályázó megítélése szempontjából fontosak lehetnek, és a pályázó eredményeit bizonyítják (pl. minőségtanúsítvány, díjak, elismerések, publikációk, sajtóanyagok)

A pályázat benyújtásának határideje:    2011. február 15., 24,00

A pályázati anyag (a csatolt dokumentumok nélkül) legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelmű lehet (Times New Roman betűtípus, 12-es méret, 1,5 sorköz). A pályázatot elektronikus úton kell benyújtani a konferencia szakmai szervezőjének az anita.boros@uni-corvinus.hu, és másolatban a miklos.imre@uni-corvinus.hu címre. Az E-mail tárgya: ,,Pályázat” legyen. Javasolt formátum: MS Word vagy PDF, illetve a mellékletek esetében TIFF vagy JPG is.

A díj ünnepélyes átadására a II. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencián kerül sor. (Budapest, 2011. március 3-4., http://www.vagyongazdalkodas.hu/)

Letölthető dokumentum

ev-onkormanyzati-vagyongazdalkodoja-palyazati-felhivas