palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Better Space-Better Health építészeti pályázat

Pályázat a jövő építészei, tervezői számára. Az építész-, belső építész-, iparművész- és tervező hallgatók valamint fiatal diplomások számára lehetőség nyílik arra, hogy részt vegyenek egy építészeti és architektúra versenyen, ahol megvalósíthatják innovatív elképzeléseiket, megmutathatják korszakalkotó ötleteiket a Franciaországban.

2017-ben első alkalommal nyílik arra lehetőség, hogy Magyarország is képviseltesse magát ezen a megmérettetésen.
A versenyen való részvétel nem csak arra ad kimagasló lehetőséget a pályázónak, hogy összemérje tudását nemzetközi szinten, hanem a győztes projektet meg is építik Franciaországban, hanem akár nemzetközi karriert is jelenthet.

A pályázat célja: Olyan az egészség és a jó környezet jegyében kialakított új városi pihenők létrehozása, amely mindenki számára használható és az összes érintett igényt kielégíti.
Mivel a megoldások száma végtelen, ezért a zsűri az innovatív megoldásokat helyezi előtérbe. A résztvevőknek a legnagyobb kihívást az jelentheti, hogy miközben új távlatokat tárnak fel az építészetben és a tervezésben, addig az előírásoknak meg kell felelni és a projekteknek megvalósíthatóaknak kell lenniük.
A résztvevőkön múlik, hogy új ideiglenes vagy állandó tereket találnak ki a test és a lélek, valamint az általános egészség szolgálatára. Számos nehézséget kell megoldani, fel kell építeni a struktúrákat, és fejleszteni kell azokat a tereket, amelyekkel ezek a pihenők megvalósulhatnak.

Pályázat témája

A város szívében egy új menedék kiépítése
– az egészség, és a jó közérzet jegyében.”

A versenyre építészmérnök és a belsőépítész hallgatók (mester képzés / ötödik év), továbbá fiatal építészek jelentkezését várjuk, akik a regisztráció napján nem töltötték be 30. életévüket. A résztvevők egyedileg vagy csoportosan is regisztrálhatnak (maximum 4 fő).

PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE: 2018. JANUÁR 4.

DÍJAK:  

  • 1. hely, A nyertes projekt prototípusa megépítésre kerül
  • 2. hely, 5000 eurós díj
  • 3. hely, 3000 eurós díj

A 20 legjobb projekt publikálva lesz a “Architecture(s) Elémentaire(s)” kiadványban, illetve bemutatásra kerül a verseny díjkiosztó ünnepségén.

Bővebb információ:
+36 30 557 3525
sandor.pozsik@as.algeco.com

Better Space – Better Health építészeti pályázat