palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Biztonságos Internet verseny

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázatA  (SIP) magyarországi konzorciuma a 2015-ös Biztonságosabb Internet Nap alkalmából versenyt hirdet a hazai középiskolások és felsőoktatásban részt vevők számára rövidfilm, animáció vagy riport készítésére.

A verseny célja, hogy a fiatalokat, „digitális bennszülötteket” motiválja médiatartalmak előállítására a biztonságos internet témájában és ezáltal hívja fel a figyelmet az internet számtalan lehetőségére és lehetséges veszélyeire.

A pályamunkák elkészítésekor fontos szem előtt tartani, hogy az alkotásokat később felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnénk terjeszteniSIP.

Verseny leírása

Ki jelentkezhet?

Három korcsoportban várjuk a jelentkezőket.

  1. Általános iskola felső tagozatos tanulók (5-8. évfolyam)
  2. Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)
  3. Felsőoktatásban részt vevő hallgatók (elsősorban, de nem kizárólag a következő szakok hallgatóit várjuk: kommunikáció és médiatudomány; mozgóképkultúra és médiaismeret tanár; filmtudomány; szabad bölcsészet; videotechnikus; mozgókép-film- és televíziórendező szakirány stb.)

Csapatlétszám: legfeljebb 3 fő, de egyéni versenyzőket is várunk!

Mivel lehet pályázni?

Három kategóriában várjuk az alkotásokat.

  1. Rövidfilm
  2. Animáció
  3. Riportfilm

Időkorlát: 3 perc

Témakörök

  1. „Kreatív internet”: Mi mindenre jó az internet? Hogyan segíti a mindennapi életünket és hogyan segíthet, ha baj van?
  2. „Felelős mobilozás”: Hogyan válasszunk alkalmazásokat, eszközöket; hogyan tartozunk felelősséggel a létrehozott tartalmak iránt? Mi történhet egy selfivel avagy nyomon követhetőek vagyunk-e telefonunk által?
  3. „Hozzunk létre egy jobb internetet közösen”: A témához kapcsolódó, de az előző kategóriákhoz nem tartozó ötleteiteket várjuk ebben a kategóriában!

Határidők

Módosított jelentkezési határidők: 2015. január 25.

Beküldési határidő: 2015. január 31. éjfél

Nyeremény

A beérkezett munkákat szakmai zsűri fogja elbírálni. A kategóriák győztesei értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást nyernek a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére, ahol egy kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt az IT szakma jeles képviselőivel közösen. Ennek időpontja 2015. február 10. kedd, Budapest. A részletekről a nyerteseket korábban értesíteni fogjuk!

Lebonyolítás

A verseny eseményeit a Saferinternet Magyarország FB-oldalon követhetitek, pályamunkáitokat pedig a sip@gyermekmento.hu címre várjuk! A tárgyban szerepeljen a verseny szó és a csapat neve!

Eredményhirdetés: 2015. február 10. (A nyerteseket korábban értesíteni fogjuk!)

Díjátadás: Budapest, 2015. február 10.

Hozzájárulás a pályamunkák felhasználásához

A jelentkezési lap mellett kérjük, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is!

Kérjük, hogy az alkotások végén szerepeljen a készítők neve!

További információ a Biztonságosabb Internet Napról: http://www.saferinternetday.org/web/guest/home