palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Budapest Show Kórus logótervezési pályázat

A Budapest Show Kórus LOGÓ TERVEZÉSI PÁLYÁZATOT hirdet.

A PÁLYÁZAT TÉMÁJA

A Budapest Show Kórus logójának megtervezése.

TARTALMI LEÍRÁS

A Budapest Show Kórus 2008-ban jött létre az amerikai show choir-ök mintájára. Ezek a könnyűzenei együttesek gimnáziumokban működnek, ahol általában az órarend része a heti több ének- és táncpróba. A mi kórusunk kicsit másképp működik, hiszen hetente csak egyszer próbálunk, s a tagjaink különböző gimnáziumokból, egyetemekről vagy éppen munkahelyükről érkeznek a próbára. Amatőr kórus vagyunk a szó legjobb értelmében, hisz nálunk a legtöbb embernek nincs zenei végzettsége, a gyerekkori hangszertanulást vagy kórusba járást leszámítva, mégis imádjuk, amit csinálunk.

Időközben a nevünkben az angol choir szót kicseréltük a magyar kórusra, és törekedni kezdtünk arra, hogy magyarul is többet énekeljünk. Igyekszünk a könnyűzene minél több ágazatából megtalálni a nekünk való darabokat, így műsorunkban rendszeresen szerepelnek pop-, rock-, musical-, jazzdalok, gospelek és spirituálék, valamint filmzenék többszólamú feldolgozásai. Terveink szerint egy-egy dal erejéig a „komolyabb” kórusművek is helyet kapnak majd a repertoárban.

A logó tükrözze a csapat stílusát, dinamizmusát és kreatív világát, viszont legyen figyelemfelkeltő és karakteres, mint maga a BSK is.

A DÍJNYERTES LOGÓ A KÖVETKEZŐ FELÜLETEKEN JELENIK MAJD MEG:

  • honlapunkon(bsk.hu) és egyéb közösségi média oldalakon (YouTube, Facebook, stb…)
  • plakátokon, prospektusokban, marketinganyagokon
  • öltözéken (póló, stb…)

MEGJELENÉSI FORMÁJA, MÉRETE:

  • készülhet egy- vagy többszínű kivitelben
  • a mintakép mérete minimum 600*600, maximálisan 1400*1400 pixel
  • elfogadott kiterjesztési típusok: „.png” és „.jpeg” (más kiterjesztést nem áll módunkban elfogadni)
  • a forrásfájlt a pályázat elbírálása után szükséges elküldeni (a vektorgrafikus forrásfájlt csak a nyertes pályamű tervezőjének kell megküldenie)

A PÁLYÁZÓK KÖRE

A pályázat mindenki számára nyitott.

EGYÉB FELTÉTELEK

Egy résztvevő több pályamunkát is beadhat.

BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2013. december 8.

A határidő után érkező pályaműveket nem áll módunkban elfogadni.

A PÁLYÁZATI ANYAGOK BEKÜLDÉSE

A pályázati anyagokat a logo@bsk.hu e-mail címre elküldeni „BSK LOGÓ PÁLYÁZAT” címen.
Mivel az értékelés anonim módon történik, kérjük, hogy a pályázati anyagon ne szerepeljen az alkotó megjelölése, neve!
A pályázati anyag mellé kérjük csatolja az alkotó nevét és elérhetőségét (email és telefon), valamint nyilatkozatát, hogy a pályaműve saját alkotása.

bsklogo

SZERZŐI JOGOK

A pályázat kiírója kizárólag a nyertes pályaművet használja fel. A résztvevő a pályázati munka leadásakor nyilatkozik, hogy a beadott pályamű saját munkája. Nyilatkozat hiányában a pályamű nem kerül értékelésre!
A nyertes pályamunkát a továbbiakban kizárólag a Budapest Show Kórus jogosult használni.

A PÁLYAMŰVEK ÉRTÉKELÉSE

A beérkező pályaművekből az egyesület tagjai előzsűrizés, majd titkos szavazás útján választják ki a díjnyertes alkotást.
Az értékelés anonim módon történik.
A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben az előzsűrizés illetve a szavazás eredményeképpen nem találja megfelelőnek egyik pályamunkát sem, úgy a díj nem kerül kiosztásra.

A NYERTES MŰ DÍJAZÁSA

A díjnyertes pályamunka alkotója a következő nem pénzbeli jutalmakban részesül:

  • 2 személyre szóló belépő a Budapest Show Kórus 2013-as karácsonyi nagykoncertjére
  • 1 db BSK Live zenei CD
  • 1 db a BSK tagjai által dedikált, a nyertes pályázó logójával ellátott dedikált póló
  • egyszeri szabad betekintés a társaság hétköznapi próbájára

Megjegyzés: a pályázati díj összértéke nem váltható át pénzösszegre

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

A tartalmi tájékozódáshoz további leírások találhatók az Egyesületről a bsk.hu honlapon, illetve a http://www.youtube.com/user/BudapestShowKorus YouTube oldalon.

További kérdéseikkel a pályázati koordinátorhoz, Várkonyi Mátyáshoz fordulhatnak a logo@bsk.hu címen.

Link: http://bsk.hu/