március Archive

Friss hús kritikaíró pályázat

A 7. Friss Hús filmfesztivál, a rövidfilmes blokkok és szakmai beszélgetések mellett idén is meghirdeti kritikaíró versenyét.

movement – pályázat civil szervezetek kommunikációjának segítéséhez

Pályázati felhívás közhasznú és nonprofit szervezetek számára. Pályázni a civil szervezetek vizuális kommunikációjának segítéséhez lehet.

Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram 2018/2019. II. félév

Pályázat a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2018/2019. tanév II. félév.

Hevesi Endre Díj – pályázat újságíróknak

A Hevesi Endre-díj Alapítvány pályázati felhívása a 2019. évi díjak odaítélésével kapcsolatban.

Pályázat a lengyel és magyar civil társadalmi együttműködésének erősítésére

Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és Lengyelország Külügyminisztériuma pályázatot hirdetnek nem-kormányzati szervezetek számára. A Magyar–Lengyel Nem-kormányzati Együttműködési Program célja egymás alaposabb megismerése, a két ország civil társadalmi együttműködésének erősítése.

Papplikáció grafikai pályázat

Applikáció grafikai tervező versenyt hirdet a Szombathelyi Egyházmegye.

Haiku, Haiga és Haibun író pályázat

A Magyar-Japán Baráti Társaság Haiku Klubja az VI. Magyar Haikunap megrendezése alkalmából pályázatot hirdet Haiku, Haiga és Haibun témakörökben.

Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj

A Miniszterelnökség pályázati felhívása Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra. Az ösztöndíj pályázat a diaszpóra magyarság magyar identitásának erősítése érdekében végzett ismeretátadási, oktatási, szervezési, hitéleti tevékenység ellátására. Megvalósítási helyek: Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Törökország, Ciprus, Izrael, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Latin-Amerika (Argentína, Brazília, Paraguay,

Siemens Press Award 2019

A Siemens Press Award 2019 témája a városok, az ipar és az energia digitális jövője. Az újságírói pályázatra a közép- és délkelet-európai országokból, valamint Izraelből lehet jelentkezni.

Európánkért Díj

Európánkért Díjat alapított a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztálya.  A díjban részesülhetnek újságírók, szerkesztőségek, kiadók, valamint civil szervezetek, továbbá intézmények.

Újra kiírták a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program pályázatait

Ismét lehet pályázni a diaszpóra magyarságát támogató Kőrösi Csoma Sándor- és a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-program ösztöndíjaira. A kérelmeket legkésőbb március 25-ig kell feladni, azoknak április 2-ig kell beérkezniük.

Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója −2018” címmel azon tanulókat és hallgatókat kívánja kitüntetni, akik a 2017/2018. tanévben kimagasló tanulmányi- és sportteljesítményt nyújtottak.

Művészeti pályázat “Megosztás” témakörben

A Ludwig30 kiállítás-sorozat részeként a múzeumpedagógiai osztály dolgozói lehetőséget kaptak, hogy a gyűjteményből válogatva a Megosztás témájára kiállítást szervezzenek. Ennek keretében szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy vállalkozó kedvű alkotók, a Ludwig Múzeum gyűjteményére reflektáló alkotásokat hozzanak létre és állítsanak ki a Megosztás kiállítás terében.

Pályázat vallási tevékenységet végző szervezetek támogatására

Pályázat vallási tevékenységet végző szervezetek támogatására.

Pályázat művészeti ágak területén működő civil és egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására

A Magyar Művészeti Akadémia 200 millió forint összegben pályázatot hirdet az állam­háztartás központi alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.

Lendület program – pályázat tudományos kutatóknak

A Lendület program pályázati kiírás 2019-ben induló kutatócsoportok létrehozására. A program célja az akadémiai intézményekben és egyetemeken folyó kutatások dinamikus megújítása nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával.

Dalíró pályázat

A DUE Médiahálózat 2019-ben dalíró pályázatot hirdet 14 és 24 év közötti fiatalok számára. A feladat, hogy a dal a biztonságos közlekedés témájához kapcsolódjon. Figyeljünk jobban magunkra és egymásra, amikor akár gyalog, akár biciklivel vagy motorral közlekedünk.

Junior Vlogger Pályázat

A DUE vlogger idén először pályázatot hirdet 3 kategóriában. Az elkészült videós anyagokat március 15-ig lehet beküldeni a DUE pályázati felületén.

Pályázat képző- és iparművészeti kiállításon való részvételre

A kiállítás címe: “Amit alkottam, jó”. A Párbeszéd Háza modern magyar képző- és iparművészeti munkákból (kivéve ikon és fotó) igényes kiállítást tervez 2019. tavaszára, kizárólag e felhívás nyomán készült új alkotásokból.

Válasz mindenkitől. Címzett: Márai Sándor – irodalmi pályázat

Válaszoljon Márai Sándor levelére! Az irodalmi pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a levéltár gyűjteményében található értékes iratanyagra, elmélyítse a Levéltár és a nagyközönség közötti kapcsolatot, valamint tisztelegjen az irodalom egyik kiemelkedő alakja előtt.

Pályázat tanyás gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatására

Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása

Európai demokrácia cselekvési támogatások ötletpályázat

Pop-up plasztika papírból – kreatív pályázat

Riporterek a helyszínen – határokon átnyúló programok támogatása

Múzeumi lakókocsi gazdát keres!!!

100 éve halt meg Ady Endre irodalmi pályázat

New York-i rezidencia program

Szociofotó pályázat

Vedd a kezedbe a jövő(de)t! pályázat középiskolásoknak

Újra kiírták a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program pályázatait

ZOOmolj rá! fotópályázat

Átkelő ötletpályázat közlekedési témájú köztéri művészeti alkotások megtervezésére

Ösztöndíj egészségügyi BSc szakképzésben résztvevő hallgatók számára

Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj

Pályázat a lengyel és magyar civil társadalmi együttműködésének erősítésére

Arany Sas Díj – novella pályázat

Pályázat fesztiválok megrendezésének támogatására

Budapest Bábszínház drámapályázat

Alkotóházi ösztöndíjak New Yorkba

Pályázat családok átmeneti otthona által működtetett krízisközpont, valamint Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és állami támogatására

Tedd jobbá! pályázat civil szervezeteket, informális csoportok támogatására

Pályázat vallási tevékenységet végző szervezetek támogatására

Dalíró pályázat

Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárítására, állagmegóvására