november Archive

Zsidó közösségek és kultúra kutatói pályázat

A MAROM Egyesület ZSK2028 projektje kutatói felhívást hirdet „Zsidó közösségek és kultúra” című háttérkutatására.

Digitális esély pályázat

Pályázat hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok infokommunikációs felzárkózásának és digitális oktatásának támogatására.

Világűrben rajzpályázat

A Kistarcsai VMSK Kft. és a MANT rajzpályázatot hirdet Világűrben címmel.

Budapest 2000 után publicisztikai pályázat

A Summa Artium, a Budapest folyóirat kiadója publicisztikai pályázatot hirdet “Budapest 2000 után” címmel.

Ötletpályázat kulturális és szabadidőközpont a tervezésére Duna-korzón (Szentendre)

Az MMA Építőművészeti Tagozata „SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019″ kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón címmel nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot hirdet.

Ezüst ácsceruza-díj

Ezüst Ácsceruza-díj 2019 szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban – nem szakmai lapokban, folyóiratokban – megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.

Belecsöppentem kedvenc történetembe…rajzpályázat gyerekeknek

Mindenkinek van kedvenc meséje, regénye. A tiéd melyik? Ha egyszer csak belecsöppennél a történetbe, hogyan változtatnál rajta? Rajzpályázat 4-14 éveseknek a FSZEK Üllői úti Könyvtárában.

10 millió Fa formatervezési pályázat

A 10 millió Fa pályázat. A pályázati kiírók célja, a karácsonyfa új megközelítése. A kezdeményezés célja, hogy az új tárgy által a hagyományok megőrződjenek, megmaradjon a karácsonyfa állításának tradíciója, magában foglalja az ünnep hangulatát, annak színeivel, fényeivel és illataival együtt, ugyanakkor alternatív megoldás legyen a korábbi gyakorlat során elpusztított fenyőfa helyére.

Erősödő Civil Közösségek pályázat

Az emberség erejével CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány  a Nyílt Társadalom Alapítványokkal együttműködésben, a Regionális Közösségi Központok Program keretében támogatási programot hirdet meg a dél-dunántúli régióban (Baranya, Somogy és Tolna megye) civil szerveződések, közösségek számára, mintegy 100 millió forintos keretösszeggel.

Pályázat Roma nemzetiségi civil szervezetek költségvetési támogatására

Pályázat Roma nemzetiségi civil szervezetek 2020. évi költségvetési támogatására.

Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása

Megjelent a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása pályázat.

Trendhim ösztöndíj

Trendhim ösztöndíj azért jött létre, hogy olyan hallgatókat támogasson és segítsen, akik szenvedélyesen érdeklődnek az üzlet, a dizájn, a marketing és az IT világa iránt, és akik az említett területeken szeretnének maguknak karriert vagy saját vállalkozást.

Nagycsaládosok üdülési támogatása pályázat

Pályázat nagycsaládosok számára 2020-ban felhasználható üdülésre.

Üdülési pályázat fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok számára

Üdülési pályázat az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében  fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok számára.

Pályázat kényszer kitelepítettek emlékét őrző emlékmű tervezésére és kivitelezésére

Pályázat Bonyhádon felállítandó, a kényszer kitelepítettek emlékét őrző emlékmű terveinek elkészítésére, és annak megvalósítására.

Pályázat hajléktalan emberek és családok egyéni programjainak támogatására

A Van Esély Alapítvány pályázatot hirdet hajléktalan és súlyosan bizonytalan lakhatásban élő emberek és családok komplex támogatására. A programban kiemelten kívánjuk támogatni azokat a hajléktalan embereket, akik ferencvárosi (Budapest, IX. kerületi) kötődésűek, de a pályázatok az ország egész területéről benyújthatók.

Labirintus – A lélek alaprajza kreatív pályázat

Labirintus – a lélek alaprajza – Kreativitás pályázat középiskolásoknak.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu