EFOP Archive

24 milliárd forint EFOP támogatás jut a kulturális területre 2014-2020 között

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési programból (EFOP), mintegy 24 milliárd jut a kulturális területre 2014 és 2020 között.

Pályázat súlyos és halmozott fogyatékossággal élő gyermekeket ellátó intézmények szakmai fejlesztésének támogatására

A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése  című pályázat, lehetőséget teremt a súlyos és halmozott fogyatékossággal élő gyermekeket ellátó intézmények szakmai fejlesztésének támogatására.

A szegregátumokban élők lakhatási körülményeinek javítása pályázat

Pályázati felhívás szociális bérlakással rendelkező önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi jogi személyek, költségvetési szervek és nem állami szereplők részére a szegregált élethelyzetek javításának támogatása érdekében, városi és nem városi jogállású települések szegregátumai érdekében. A pályázat célja a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek lakhatási körülményeinek javítása és társadalmi felzárkózásuk segítése.

Esély Otthon – Pályázat vidéki fiatalok támogatására

A vidéken élő fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű pályázat.

Pályázat hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására – óvodai program

Pályázat a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózása érdekében társadalmi innovációk támogatására és az óvodák közötti tudásmegosztás fejlesztését célzó projektek megvalósítására.

A felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén pályázat

Hárommilliárd forintos pályázati felhívás a szabadidősport támogatására. A “Felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztése a szabadidősport révén” elnevezésű pályázati felhívás célja, hogy olyan lakossági, szabadidősport események, egészségfejlesztő testmozgásprogramok jöjjenek létre – Magyarország azon területein, ahol ezek elérhetősége kevésbé biztosított -, melyek hozzájárulnak a napi mozgásmennyiség növeléséhez, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés javításához, és amelyek során

Pályázat roma lányok továbbtanulási esélyeit növelő projektek megvalósítására

Pályázati felhívás a helyi nemzetiségi önkormányzatok, szociális és gyermekjóléti intézmények, valamint civil és egyházi szervezetek részére a roma lányok iskolai lemorzsolódásának csökkentése, valamint ehhez kapcsolódóan a továbbtanulási esélyeik növelése érdekében.

„Szülő-Suli” – tanulók iskolai előmenetelének javítása és a korai lemorzsolódás visszaszorítása az iskola-család együttműködésére alapozott egyéni fejlesztésen keresztül pályázat

Megjelent „Az alap- és középfokú iskolák pályaorientációs tevékenységét, kiemelten az MTMI készségeket és kompetenciákat támogató pályaorientációs szakmai módszertan átfogó megalapozása és fejlesztése” című  pályázat.

Iskolapad újratöltve – Második esély programok támogatása

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a vidék népességmegtartó képességének javítására, a vidékről történő „minőségi elvándorlás” megakadályozására az „Iskolapad újratöltve – Második esély programok támogatása” című  pályázat.

Nők a családban és a munkahelyen (standard) pályázat

Pályázat a a nőket a család- és a munka összeegyeztetésében segítő projekt megvalósítására és Női Információs és Szolgáltató Központok (Nő-Köz-Pont) létrehozására. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 9 milliárd Ft.

Esély Otthon – pályázat a vidék népességmegtartó képességének javítására, a vidékről történő elvándorlás megakadályozására

Esély Otthon  – pályázat a vidék népességmegtartó képességének javítására, a vidékről történő „minőségi elvándorlás” megakadályozására.

Családbarát ország pályázat

A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Családbarát ország” című (EFOP-1.2.6-VEKOP-17 kódszámú) felhívás.

Pályázatok az egész életen át tartó tanulás támogatására

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében 12,75 milliárd forint értékben írtak ki pályázatokat az egész életen át tartó tanulás támogatására.

Pályázat gyerekesély programok infrastrukturális hátterének biztosítására

Pályázat a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi projektek megvalósítására.

Kulturális közösségfejlesztő mentor álláspályázat

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az EFOP-1.3.1-15-2016-00001 Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás c. kiemelt projekt keretében létrejövő kulturális közösségfejlesztő mentorhálózatába kulturális közösségfejlesztő mentor munkatársakat keres, a Cselekvő közösségek projekt Bács-Kiskun / Baranya / Békés / Borsod-Abaúj Zemplén / Csongrád / Fejér / Győr-Moson-Sopron / Hajdú-Bihar / Heves / Jász-Nagykun-Szolnok / Komárom-Esztergom / Nógrád /

Jó kis hely – Biztos Kezdet Gyerekházak és kistelepülési komplex gyermekprogramok támogatása

Pályázat a települési önkormányzatok, civil- és egyházi szervezetek számára önállóan vagy azoknak más települési önkormányzatokkal, civil- vagy egyházi szervezetekkel alkotott konzorciumai számára a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi projektek megvalósítására.

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével pályázat

Pályázat a közösségi szerepvállalás erősítése az önkéntesség, a karitatív munka előmozdításának és a civil társadalom megerősítésének megvalósítására.

Pályázat helyi közösségek fejlesztésére

A helyi közösségek fejlesztéséért hirdet pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma civil és egyházi szervezeteknek, polgári közösségeknek.

Integrált térségi gyermekprogramok pályázat

Pályázat a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi projektek megvalósítására.

Integrált térségi gyermekprogramok pályázat

Pályázat a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályozására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi projektek megvalósítására.

Földes Anna interjú-díj

Kitesszük a szűrét – szűr-szűrrátét, szűcshímzés és nemez készítő pályázat

Magyar Úszó Szövetség kabalapályázat

Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj

Instant akciók az erőszak és a rasszizmus ellen kulturális pályázat

Szociofotó pályázat

Tagfelvétel művészeti egyesületbe pályázat

Rendkívül gyors eljárásrendben bírálják el a Magyar Falu program pályázatait

Pályázat tanyák, valamint a tanyás térség megőrzését és fejlesztését célzó települési és térségi fejlesztések támogatására

Pályázat az egészségügyi alapellátás fejlesztésére

Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban pályázat

A nemzeti és helyi identitástudat erősítése pályázat

Folytatódik a Népi építészeti program!

Doktori és poszt-doktori ösztöndíj-lehetőségek a francia nemzeti űrkutatási központban (CNES)

Pályázat műemlék épületek és építmények állagmegóvására, felújítására

Pályázat zenei fesztiválon való fellépésre

XXIX. Kisjankó Bori hímzőpályázat

Ciprusi turisztikai ösztöndíj

Janikovszky Éva mesehősei rajzpályázat

A lebegő világ képe – Az ukijo-e hatás képzőművészeti pályázat

AM-FAO ösztöndíjprogram

Swimathon 2019 – Pályázat civil szervezeteknek, közösségeknek

Riporterek a helyszínen – határokon átnyúló programok támogatása

Újra kiírták a Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi Sándor-program pályázatait

Be Smart startup verseny