Foglalkoztatási pályázatok Archive

Az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás 2013 pályázat

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ pályázatot hirdet álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatásokra. A pályázat célja, azon álláskeresők, illetve rehabilitációs ellátásban részesülő személyek támogatása, akik önmaguk foglalkoztatását egyéni vállalkozás keretében, gazdasági társaság – a társaság tevékenységében személyesen közreműködő – tagjaként, oldják meg.

Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban (konvergencia régiók)

Jelen konstrukció általános célja hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci elhelyezkedésének elősegítése tranzitfoglalkoztatási programok  segítségével. A konstrukció közvetlen célja szakma megszerzésére irányuló, illetve betanító képzést nyújtani hátrányos helyzetű embereknek építőipari, épületkorszerűsítéshez kapcsolódó, illetve a program céljainak megfelelő további szakmákban,  tranzit típusú, azaz foglalkoztatással egybekötött képzés keretében.

Első munkahely garancia munkaerő-piaci program

„Első munkahely garancia” a 25 év alatti pályakezdő fiatal álláskeresők munkaerő-piaci helyzetének javítása érdekében indított központi munkaerő-piaci program. A 25 év alatti pályakezdőket sújtó munkaerő-piaci feszültség kezelése, ami a fiatal munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javítását, az első munkahely megszerzésének elősegítését, valamint a szükséges munkatapasztalat megszerzését biztosítja.

Pályázat ökopolitikai online lap elindítására és a főszerkesztői feladatok ellátására

Az Ökopolisz Alapítvány pályázatot hirdet ökopolitikai online lap elindítására és a főszerkesztői feladat ellátására. Az ökopolitikai gondolatok szélesebb körű elterjesztése érdekében az Ökopolisz Alapítvány pályázatot hirdet ökopolitikai online lap létrehozására (tartalmi és arculati tervezés és technikai kivitelezés), valamint a kapcsolódó főszerkesztői feladatok ellátására. Célunk egy magas színvonalú, kiemelt jelentőségű ökopolitikai véleményportál kialakítása és működtetése a hazai

Minimálbér-emelési támogatás pályázat munkáltatóknak

A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő munkáltatók már benyújthatják kérelmüket a munkaügyi központokhoz minimálbér-emelési támogatásra. Az egyes ágazatokban működő munkáltatók által, a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum emeléséből 2013. első félévében adódó többletterhekhez igénybe vehető támogatásról.

Az Európai Bizottság közgaszdászokat keres!

Az Európai Bizottság  pénzügyi és makro-közgazdaságtanra szakosodott rendkívül tehetséges közgazdászokat keres! A munkára jelentkezőknek legalább hat éves szakmai tapasztalattal, erős tudományos háttérrel kell rendelkeznie mindkét területen. A munka elsősorban az EB Gazdasági és Pénzügyi Bizottságában és a Belső Piaci főigazgatóságán lenne. Ha szeretnél egy igazán kihívó munkában részt venni, akkor jelentkezz! A pályázat benyújtásának határideje: 2013.

Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiók

Jelen pályázat célja azon mikro- és kisvállalkozások, valamint középvállalkozások projektjeinek támogatása, amelyek vállalják, hogy olyan fiatal, szakképesítéssel rendelkező pályakezdőt alkalmaznak, aki tanulószerződés keretében sajátította el szakmája gyakorlati ismereteit.

Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével pályázat

Hátrányos helyzetű célcsoportok foglalkoztatásának támogatása a nonprofit szervezetek foglalkoztatási kapacitásának erősítésével. A jelen pályázatban nyújtott támogatás célja a fiatalok foglalkoztatásának, munkatapasztalatuk megszerzésének elősegítése, valamint a civil szervezetek fejlesztése, a szolgáltatói kapacitások megerősítése. A támogatás a szervezetek belső kapacitásainak erősítésével, az érintett szervezetek által nyújtott szolgáltatások minőségének javítását, a változó társadalmi és gazdasági feltételekhez való igazodását szolgálja.

BigOne – Mérlegen a tudásod: országos szakmai verseny

Idén immáron 5. alkalommal kerül megrendezésre a BigOne játék, mely egy sikeres és nagy múltú online vetélkedő, ahol kiderül, vajon milyen auditorok lennétek?!  A fődíj: utazás Rómába!

Díj az európai vállalkozások ösztönzésére

Az Európai Bizottság 2012-ben már hatodik alkalommal hirdeti meg az Európai Vállalkozási Díj pályázatát, amelynek „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzésére” új elnevezést adta. A tagországokban évről-évre nagy érdeklődéssel kísért és sikerrel megvalósult program célja a sikeres vállalkozói tevékenységet elismerése nemzeti, regionális és helyi szinten egyaránt.

Erasmus fiatal vállalkozóknak pályázat

A pályázat célja, hogy segítse a részt vevő országok új vállalkozóit a tapasztalatszerzésben, a tanulásban és a hálózatépítésben oly módon, hogy lehetővé teszi számukra, hogy bizonyos időt más részt vevő tagállamokban, tapasztalt vállalkozók vállalatainál töltsenek el. A program általános célkitűzése, hogy fokozza a vállalkozásindítást fontolgatók, valamint az újonnan alapított mikro- és kisvállalkozások vállalkozói készségét, nemzetközi

A New York-i Amerikai Magyar Könyvtár gyakornoki pályázata

A New York-i székhelyű Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat kulturális menedzsment, non-profit szervezés, népművelés iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot keres. Az ösztöndíjprogramot a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alappal (HAESF) partnerségben valósítjuk meg.

Felhívás munkaerőpiaci mentor tevékenységre

A FSZK gondozásában a hallássérült fiatalok részére egy olyan szolgáltatáscsomag került kidolgozásra, melynek középpontjában a hallássérült tanulók és közvetlen környezetük áll. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal, mint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet jogutódja támogatásával megvalósuló projekt célja a hallássérült tanulók, fiatalok számára hátránykompenzáló, munkaerő-piaci elhelyezkedés esélyét növelő új szolgáltatási programcsomag kidolgozása, kipróbálása és meghonosítása.

Pályázat kkv-k munkahelyteremtő beruházásainak támogatására

Pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.

Picinkék szülei önfoglalkoztatóvá válnak

Szeretne visszakerülni a munka világába? Szeretne egy új szakmát tanulni? Szeretne gyerekekkel foglalkozni? Vagy saját családi napközit indítani?  

Pályázat szakmai kurzusok vezetésére

Jánossy Ferenc Szakkollégium pályázatot hirdet szakmai kurzusok vezetésére. A pályázati kiírás a TÁMOP 4.2.2.B-10/1-2010-0020 “A tudományos képzési műhelyek támogatása és a tehetséggondozás rendszerének kialakítása az Óbudai Egyetemen” Jánossy Ferenc Szakkollégiumot érintő alprojektjében szereplő részprogram megvalósítása céljából.

Egyházi célú program-típusú támogatások

Az egyházi célú program-típusú központi költségvetési hozzájárulások támogatási lehetőségeire. Magyarország Alaptörvényének Nemzeti Hitvallása leszögezi „…a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.”

Pályázat angol nyelvtanfolyam vezetésére

A pályázati kiírás a TÁMOP 4.2.2.B-10/1 “A tudományos képzési műhelyek támogatása és a tehetséggondozás rendszerének kialakítása az Óbudai Egyetemen” Jánossy Ferenc Szakkollégiumot érintő alprojektjében szereplő részprogram megvalósítása céljából. A Jánossy Ferenc Szakkollégium két nyelvtanfolyamából egy vagy mindkét kurzusának vezetésére lehet pályázni.

Rendezvényszervezés Brüsszelben

European Progressive Studies rendezvényszervezőket keres, a „Call to Europe” konferencia szervezéséhez.  Jelentkezés: 2012.január 31.

Micro-projektek támogatása 2011

A JCI Szegedi Szervezet a JCI tagjaként kiemelt feladatának tartja a magyarországi civil és vállalkozói szféra együttműködési lehetőségeinek kialakítását, fejlesztését, különös tekintettel a működéshez szükséges forrásteremtés különböző, új módozatainak kidolgozásával.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu