Pályázatok civil szervezeteknek Archive

NCA-NK-10-A-Magyarország 2011-es EU soros elnökségének össztársadalmi szintű megismertetésének, valamint a civil szervezeti részvétel elősegítésének támogatása

Az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma pályázatot hirdet Magyarország 2011-es EU soros elnökségének  össztársadalmi szintű megismertetésének, valamint a civil szervezeti részvétel elősegítésének  támogatására (Pályázat kódja: NCA-NK-10-A)

A Szülőföld Alap és a Csemadok pályázata művelődési tevékenységek támogatására

A Csemadok Országos Tanácsa a Szülőföld Alap megbízásából „A felvidéki magyar kultúra szolgálatában“ címmel pályázatot hirdet a szlovákiai  magyar közösségek önszerveződésen nyugvó művelődési tevékenységének támogatására. Pályázatunkkal új magyar művészeti értékek létrehozását, megismertetését, a meglevő magyar kulturális kincs őrzését, számbavételét, megjelenítését, az önszerveződésen nyugvó közösségi művelődési tevékenységeket kívánjuk ösztönözni.

A Kesztyűgyár pályázata civileknek 2010

Budapest Józsefvárosi Önkormányzat és megbízásából eljáró Rév8 Zrt civil szervezetek jelentkezését várja szabadidős, kulturális, sport, közösségépítő, készségfejlesztő foglalkozások, rendezvények lebonyolítására a Budapest józsefvárosi Kesztyűgyár Közösségi Házban. A pályázat célja a Magdolna Negyed Program II. integrált szociális városrehabilitációs projekt keretében a Kesztyűgyár Közösségi Ház évközi szabadidős, kulturális, sport, közösségi részvételt célzó programjainak megvalósulása civil szervezetek közreműködésével.

URBITÁLIS 2010-I ♥ BUDAPEST pályázat

Urbitális Majális, 2010 május 1 – 31.  Te is szereted Budapestet? Akkor gyere, és mutasd meg, hogy mit gondolsz róla! Milyennek látod, hogyan használod, mit szeretsz benne, és mit adnál hozzá ahhoz a városhoz, aminek te is része vagy? Módosult a határidő: március 8-ig lehet pályázni a tavasz legjobb nyitóbulijára, valamint a zsűri tagjainak kilétére

NCA-NK-10-C-Pályázat a Kárpát-medencében megvalósuló civil szervezetek közötti magyar-magyar együttműködés, határmenti és határokon átnyúló civil kapcsolatok támogatására

Az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma pályázatot hirdet a Kárpát-medencében megvalósuló civil szervezetek közötti magyar-magyar együttműködés, határmenti és határokon átnyúló civil kapcsolatok támogatására (Pályázat kódja: NCA-NK-10-C)

Pályázat illegális hulladéklerakók felszámolására

Az elmúlt évekhez hasonlóan a zöldtárca az idén is pályázatot hirdet önkormányzatok és non-profit társadalmi szervezetek számára a települési illegális hulladéklerakók felszámolására. A célra 100 millió forintot biztosít a minisztérium a hazai költségvetésből. A pályázóknak nem csupán a közterületeken illegálisan elhelyezett hulladékok eltávolítását, hanem a terület utógondozását, megelőzési és szemléletformálási feladatokat is vállalniuk kell. NYERTES

Budapest Bank Budapestért Alapítvány pályázat

A pályázat célja, olyan közcélú, közérdekű tevékenységek, civil kezdeményezések támogatása, amelyek Budapest szellemi, művészeti, kulturális és tudományos életének színvonalának emeléséhez kívánnak hozzájárulni; épített és természeti értékeinek védelméért, műemlékeinek megőrzéséért, a kulturális örökség megóvásáért, egy egészségesebb Budapestért és a humán- és szociális szolgáltatások, az esélyegyenlőség, az életminőség javításáért tevékenykednek.

NCA-KM-10-NCA Civil szervezetek működésének támogatása

A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítését szolgálja. A pályázat célja a civil szervezetek működéséhez való hozzájárulás, a projekteket- és szervezeteket megalapozó, kiszolgáló, fejlesztő és adminisztráló, a törvényeknek való megfelelést segítő és a szervezet cél szerinti tevékenységek érdekében felmerült kiadások támogatása.

Zöld Forrás 2010 pályázat

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2010. évi „ZÖLD FORRÁS” programjának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2010. a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött társadalmi szervezetek környezet- és természetvédelmi célú programjainak támogatására. A nyertes pályázatok listája letölthető innen: http://palyazatok.org/zold-forras-2010-palyazat-nyertesei

Civil Videómegosztó környezettudatos videó-pályázat

A CivilJutub.hu civil szervezeti videómegosztó VIDEÓ-PÁLYÁZATOT hirdet. A pályázatra beadott videónak környezetvédelmi tudatosságot formálónak kell lennie.

Pályázat a Fogadd el, Fogadj el 2010. évi jubileumi kampányában való részvételre

A  Kézenfogva Alapítvány azért indította útjára 2006 júniusában a „Fogadd el, fogadj el” programot, hogy megismerhessék egymást az értelmi fogyatékossággal élő és egészséges emberek. Az elmúlt 4 év visszajelzései azt mutatják, hogy az alapítvány közvélemény-formáló programja elősegíti ezt a folyamatot. Az alapítvány a személyes tapasztalás erejében bízik, ezért a kezdetektől fogva az „együtt” kulcsfontosságú fogalom

IFJ-GY-KD-09-M-Regionális vagy megyei ifjúsági találkozók megrendezésének támogatására pályázat

A Közép-Dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács megbízásából az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (ESZA Nonprofit Kft.) az 1995. évi LXIV. törvény, a 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet, valamint a szociális és munkaügyi miniszter 7/2009. (III. 18.) SZMM rendelete alapján pályázatot hirdet Regionális vagy megyei ifjúsági találkozók megrendezésének támogatására.

DDOP-2009-2.1.1 A Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása

Támogatás célja: A pályázati felhívás fő célja turisztikai igényeket magas szinten kielégítő turisztikai termékek kialakítása, ennek eredményeként az attrakciók látogatottságának és közvetve a turisztikai ágazat jövedelemtermelő képességének növelése, munkahelyek teremtése, valamint a szezonalitás mérséklése. A régió adottságait ismerve és a jövőbeli fejlődési lehetőségeket mérlegelve meghatározásra kerültek azok a főtermékcsoportok, az aktív- és ökoturizmus, a kulturális-

NTP-OKA-IV.-Tehetségsegítő szolgáltatások térségi hálózatának kialakítására

Az Oktatásért Közalapítvány NTP-OKA-IV. számú pályázata a  Tehetségsegítő szolgáltatások térségi hálózatának kialakítására.  A pályázati kiírás jogszabályi háttere: 1120/2009. (VII. 23.) Kormányhatározat. A fenti Kormányhatározatában foglaltaknak megfelelően a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2009-2010. évi cselekvési programjának megvalósítása érdekében az Oktatásért Közalapítvány pályázatot ír ki: A területi tehetségsegítő szolgáltatások térségi hálózatának kialakítására, működtetésére, a jó gyakorlatok elterjesztésére.

Pályázat közhasznú társadalmi szervezetek számára

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány által kezelt KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény nyílt pályázatot hirdet közhasznú társadalmi szervezetek számára. 2010 márciusában 13-25, a KOGART Kortárs Gyűjtemény számára vásárolt műalkotás nyilvános árverésen kerül értékesítésre. Az így befolyó nettó vételárat 13-25, a jelen pályázat alapján kiválasztott közhasznú társadalmi szervezet kapja egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként. A 13-25 szervezetet

Raoul Wallenberg Díj

Az Oktatási és Kulturális Miniszter, a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), Szociális és Munkaügyi Minisztérium és a Roma Polgárjogi Alapítvány által létrehozott Bíráló Bizottság felhívást tesz közzé a Raoul Wallenberg Díj elnyeréséhez.

Profi nonprofitok-szervezetfejlesztési program civil szervezetenek

A NIOK Alapítvány (partnerségben az Ifjúsági Koordinációs és Szolgáltató Egyesülettel, a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődéséért Egyesülettel valamint a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetségével) – az Európai Unió Társadalmi Megújulás Operatív Programja keretében – meghirdeti a „Profi Nonprofitok” pályázat második kiírását a fővárosban bejegyzett helyi, regionális és országos civil szervezetek számára komplex szervezetfejlesztő programban való részvételre,

HIV/AIDS megelőzése a civil szervezetekkel pályázat

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet pályázatot hirdet „HIV/AIDS megelőzése a civil szervezetekkel” címmel.

Izzócsere program 2009 pályázati felhívás

Pályázat az időseket és a nagycsaládosokat támogató közhasznú alapítványok, egyesületek, valamint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 24. § (1)-ben foglaltaknak megfelelő, belföldi székhelyű, költségvetési szervek, valamint nem állami, nem helyi önkormányzati szervek által fenntartott óvodák környezet- és klímavédelmi célú programjának támogatására. Pályázat beadási határidő módosítás!!!! Beadási határidő: 2010 február 26!!! (LEJÁRT PÁLYÁZAT)

Pályázat az országos nézettségű televízió műsorok feliratozásának támogatására-FOG-FOF-09

A pályázat célja: Az Új Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 10/2006. (II. 16.) országgyűlési határozat stratégiai célkitűzésével összhangban, hozzájárulás a fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet kedvező irányú megváltoztatásához, a fogyatékos személyek és családjuk életminőségének javításához, a társadalom életében való aktív részvételük elősegítéséhez. További cél a nem állami és nem önkormányzati szervek ösztönzése a közcélú feladatok ellátására,

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu