Pályázatok civil szervezeteknek Archive

Örökség serleg pályázat

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány együttműködve a Magyarország Felfedezői Szövetséggel 2005-ben Örökség serleg elismerést alapított, melynek célja a Kárpát-medence kulturális örökségének ápolása érdekében tevékenykedő, példamutató ifjúsági közösségek színvonalas elismerése.

Civil Tér – pályázat civil szervezetek részére

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, illetve az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója a társadalmi önszerveződések fontos ifjúsági, szociális és kulturális szerepét felismerve pályázatot ír ki civil-, társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok, felsőoktatási intézmények, és a mellettük tevékenykedő ifjúsági szervezetek, határon túli szervezetek, valamint az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek részére az EFOTT fesztiválon

A Kultúra Lovagja pályázat

Pályázat a Kultúra Lovagja cím adományozására.

Pályázat a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására

A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság nyílt pályázatot hirdet a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására (HUNG-2018) 223 millió forint keretösszeggel.

Pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására

Nyílt köznevelési pályázat a szórványban folyó oktatás támogatására a 2018/2019-es tanévben.

Pályázat Magyarországon anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására

Köznevelési pályázat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon anyanyelven folyó tanulmányi versenyek A) „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi versenyek, szemlék” és a B) „Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó nemzetközi közoktatási tanulmányi versenyeken a fenti törvény hatálya alá tartozó országokból érkezők költségeinek a támogatására”.

Pályázat Szülőföldi anyanyelvi tematikus szaktábor támogatására

Köznevelési pályázat a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén megrendezésre kerülő „Szülőföldi anyanyelvi tematikus szaktábor” támogatására.

Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása

Az “Észak-magyarországi települések kisközösségeinek megerősítése, aktivizálása” című projekt célja, hogy aktivizálja, és önkéntes tevékenységek által fejlessze az észak-magyarországi régióban található (többnyire) hátrányos helyzetű (kis)települések és nagyobb települések hátrányosabb helyzetű településrészein élő közösségeit, valamint elősegítse a közösségek valamennyi tagjának aktivizálását és tevékeny együttműködését.

CKA – Közösségszervezés pályázat

A Civil Kollégium Alapítvány közösségszervező pályázati felhívása. A kezdeményezés szervesen kapcsolódik a Civil Kollégium Alapítvány 2010-óta tartó országos közösségszervező szakmai építkezéséhez, melynek idei pályázati felhívása is a társadalmi önszerveződést, a helyi közösségek érdekérvényesítését kívánja erősíteni.

Tér_Köz 2018 városrehabilitációs pályázat

Budapest Főváros Önkormányzatának pályázati kiírása (a) Városrehabilitáció keretében megvalósuló közterületek komplex megújítására és (b) Közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására.

Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program pályázat

A Határon Átnyúló Programok Irányítási Osztály Osztály Területi Együttműködő Európai Területi Együttműködésekért és Finanszírozási Finanszírozási Mechanizmusokért felelős Irodája a Szlovén Köztársaság Fejlesztésért és Európai Kohéziós Politikáért Felelős Kormányhivatala képviseletében, a Szlovén Köztársaság költségvetése megvalósításával kapcsolatos eljárási szabályok 219. cikke alapján az Interreg V-A Szlovénia- Magyarország Együttműködési Program keretében a Vonzó és Együttműködési régió prioritási tengelyekre

Pályázat futóeseményeken való részvétel támogatására

Állj rajthoz, mi segítünk! – közösségi pályázat. Az Alapítvány a tömegsportok közül az amatőr futást kívánja ösztönözni, futóeseményeken való részvétel támogatásával.

AMBÍCIÓ tehetségprogram pályázat

A Bethlen Téri Színház pályázatot hirdet pályakezdő tánc- és színházi alkotóknak előadások létrehozására. A 2016-ban indult Ambíció program célja, hogy művészi megkötés nélkül biztosítson lelkes, ambiciózus fiatalok számára lehetőséget színpadi bemutatkozásra.

Alkoss! képzőművészeti pályázat Bánkitó

A Bánkitó Fesztivál idén is meghirdeti művészeti pályázatát, amelyre helyspecifikus installációkat, valamint interaktív, a fesztiválozókat együttműködésre sarkalló, programalapú projektterveket is várnak.

DELFIN Díj 2018 pályázat

A DELFIN Díj odaítélésével a Magyar Telekom a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítését szeretné elősegíteni, és az azért tett aktivitásokat kívánja elismerni. A DELFIN Díj olyan cégek és NGO-k elismerésére szolgál, amelyek fenntartható fejlődés iránti elkötelezettsége kimagasló, tevékenységükhöz viszonyított fenntarthatósági teljesítménye példamutató.

Pályázat a magyar kortárs képzőművészet nemzetközi művészeti vásárokon való megjelenésére

A pályázat célja a hazai művészeti piac fejlődésének támogatása, a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi elismertségének növelése, a magyar kulturális diplomáciai célok megvalósításának előmozdítása.

Magyarország legszebb konyhakertjei pályázat

Újra itt a „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos program, amelyben a pályázatkiíró részvételre hívja fel Magyarország valamennyi településének Önkormányzatait/Szervezeteit/Egyesületeit! A program célja, hogy a kertművelők munkája a versenynek köszönhetően kapjon kellő elismerést, és példájuk nyomán minél többen műveljenek konyhakertet, hogy az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat tovább öröklődhessen a generációk között.

Pályázat az Ars Sacra rendezvényhez való csatlakozásra

Felhívás az Ars Sacra Fesztivál rendezvényhez való csatlakozásra.

Pályázat helyi klímastratégiák kidolgozására és a klímatudatosságot erősítő szemléletformálásra

Pályázat civil szervezetek, önkormányzatok és társulásaik részére helyi klímastratégiák kidolgozására, valamint klímatudatosságot erősítő szemléletformálásra.

A szegregátumokban élők lakhatási körülményeinek javítása pályázat

Pályázati felhívás szociális bérlakással rendelkező önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi jogi személyek, költségvetési szervek és nem állami szereplők részére a szegregált élethelyzetek javításának támogatása érdekében, városi és nem városi jogállású települések szegregátumai érdekében. A pályázat célja a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek lakhatási körülményeinek javítása és társadalmi felzárkózásuk segítése.

termalfurdok.com

welcomepickups.com

dajer.hu