Pályázatok magánszemélyeknek Archive

Nagy Iván honismereti pályázat

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeummal, a Pásztói Múzeummal, a balassagyarmati Palóc Múzeummal, a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárával, valamint a Nógrád Megyei Építész Kamarával együttműködve meghirdeti a 2019. évi Nagy Iván Honismereti pályázatot néprajzi, történeti, irodalom-, és művészettörténeti, természettudományi, műemlékvédelmi témakörben.

Pályázat képző- és iparművészeti kiállításon való részvételre

A kiállítás címe: “Amit alkottam, jó”. A Párbeszéd Háza modern magyar képző- és iparművészeti munkákból (kivéve ikon és fotó) igényes kiállítást tervez 2019. tavaszára, kizárólag e felhívás nyomán készült új alkotásokból.

Válasz mindenkitől. Címzett: Márai Sándor – irodalmi pályázat

Válaszoljon Márai Sándor levelére! Az irodalmi pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a levéltár gyűjteményében található értékes iratanyagra, elmélyítse a Levéltár és a nagyközönség közötti kapcsolatot, valamint tisztelegjen az irodalom egyik kiemelkedő alakja előtt.

Savaria filmszemle nevezés

A Szombathelyi Médiaközpont 2019-ben is meghirdeti a Savaria Filmszemlét. A Szemle időpontja: 2019. május 22-23-24.

Pályázat a XIV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepen való részvételre.

A Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány a Dunaferr Dunai Vasmű Zrt.-vel együttműködésben felhívást hirdet képzőművészeknek a XIV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepen való részvételre.

Átkelő ötletpályázat közlekedési témájú köztéri művészeti alkotások megtervezésére

Átkelő Ötletpályázat. A Közlekedési Múzeum pályázata közlekedési témájú köztéri művészeti alkotások megtervezésére.

Pályázat zenés színpadi mű megírására

A Budapesti Operettszínház alkotói pályázatot hirdet a trianoni békediktátum aláírásának, és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására.

Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása

A Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása, GINOP-5.3.11-18 kódjelű pályázat pályázati felületének megnyitása, a pályázati kérelmek beadásának kezdete 2019 júliusában várható.

Kirak(h)atod a Kirakatba! kirakatkiállítás pályázat

A “Kirak(h)atod a kirakatba” kirakatkiállítás pályázatra várjuk művészeti iskolák diákjainak pályaműveit.

Az én kezdőkészletem grafikai pályázat

Mit keres egymás mellett Diana hercegnő és a lesifotós?  Vajon mit akarhat a hamburgert tartó csúnya bohóc a duci kisfiútól?  Faur Zsófi Galéria, Vörös Miklós – STARTER SETS című kiállításához kapcsolódóan grafikai pályázatot hirdet 8-tól 88 évesek számára.

Indul a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzés pályázata

A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) szerdától adhatják be támogatási kérelmeiket a 4,5 milliárd keretösszegű eszközbeszerzéseket támogató pályázati felhívásra.

Tagfelvétel művészeti egyesületbe pályázat

A hódmezővásárhelyi székhelyű Partszakasz Művészeti Egyesület tagfelvételt hirdet.

Pályázat zenei fesztiválon való fellépésre

Pályázat zenei fesztiválon való fellépésre.

Swimathon 2019 – Pályázat civil szervezeteknek, közösségeknek

KIDOBOLTATIK!!! Pályázati felhívás civil szervezeteknek, közösségeknek. SWIMATHON 2019 adománygyűjtő kampány és közösségi esemény.

Dadalia galéria természetfotó pályázat

A  DaDalia Galeria Fotóköre meghirdeti a DaDalia Galeria negyedik természetfotó pályázatát.

Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj

Találjuk fel magunkat!  – Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj.

Legyél Magyarország ENSZ ifjúsági küldötte!

Érdekel a diplomácia és az ENSZ? Képviselnéd a kortársaid érdekeit a legmagasabb szintű nemzetközi egyeztetéseken? Szeretnél tenni a magyar fiatalokért és közben jobbá tenni a világot? Ha igen, akkor ezt a lehetőséget Neked találták ki!

Ady és Én videó, fotó és irodalmi pályázat

Készíts saját alkotást Ady Endre egyik verséből vagy ragadj ki az életéből egy hozzád kötődő fontos eseményt! Pályázati felhívás Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából.

Indul az Országos Vállalkozói Mentorprogram – Fókuszban a női, a fiatal és a generációváltás előtt álló vállalkozások

A kormány célja, hogy a növekedési potenciállal rendelkező magyar kis- és középvállalkozásokat segítse lehetőségeik kibontakoztatásában.  Ennek érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium elindítja az Országos Vállalkozói Mentorprogramot, melynek célja, hogy a növekedést elérni akaró vállalkozásokat segítsék, köztük a női, a fiatal és a generációváltás előtt álló vállalkozásokat.

Elizabeth Neuffer ösztöndíj

Az Elizabeth Neuffer ösztöndíj az emberi jogokkal és a társadalmi igazságossággal foglalkozó újságírók számára nyújt kutatási és szakmai fejlődési lehetőséget.

A Közép-Európai Initiative pályázata fizetett szakmai gyakorlat eltöltésére Triesztben

Innovatív elektromos mobilitási megoldások a vidéki Afrikának

Pályázat a tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre

Meghosszabbították a munkásszállások kialakítására kiírt pályázat beadási határidejét

A helyi egyházi közösségi terek fejlesztése pályázat

Komatál alkotói pályázat

Elérhetőek a tanyafejlesztési program pályázatai

XIII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

Pályázat Magyarországon rendezendő zongoraversenyek támogatására

A Tett és Védelem Alapítvány irodavezetőt keres

Pályázat honvédelmi szakmai gyakorlatra

A művészet az elmondhatatlan tolmácsa művészeti pályázat

Az én családom rajzpályázat

Papplikáció grafikai pályázat

Tales/Art/Fashions művészeti pályázat

SozialMarie Díj

Magyar Úszó Szövetség kabalapályázat

Pályázat könnyűzenei tematikájú nyomtatott és internetes médiumok könnyűzenei tartalom készítésére és megjelentetésére

Pályázat tanoda szolgáltatást működtető szolgáltatók befogadására és állami támogatására

Haiku, Haiga és Haibun író pályázat

2019 év madara a gólyatöcs rajzpályázat

Pekingi Qinghua Egyetem ösztöndíjprogramja egészségügyi vezetők részére

Milyen kérdést intéznék a miniszterekhez, ha képviselő lennék?

Budapest Bábszínház drámapályázat

A nemzeti és helyi identitástudat erősítése pályázat