palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Creative Art Díj zenei pályázat

Creative Art díj„Alulírott VUKÁN György – 1984-ben, 25 évvel ezelőtt – arra az elhatározásra jutottam, hogy a zene eredeti egyensúlyviszonyainak helyreállítása érdekében díjat alapítok Creative Art Díj néven.   Célom az volt, hogy a díjjal felhívjam a figyelmet a kreativitás szükségességére, segítsem a rögtönzés fontosságának becsületét, és inspirációt gyakoroljak felélesztésére, ahogy ez valamikor is alapja volt a zenei létnek. Sajnos főként a XX. században a zene kettészakadt zeneszerzőkre és előadókra, mely – kétségtelen előnyei ellenére – hihetetlen mértékben vissza – és háttérbe szorította a kreatív embert, aki egy személyben szerző és előadó . Mert a zenész elsősorban attól zenész, hogy a saját gondolatait játssza. Ez egy személyben kell megvalósuljon. Azt mondják, nehéz. Nem könnyű, de ezért nagy dolog a művészet.”

CREATIVE ART DÍJ –  Zongoristák számára. A Díj első ízben 2011-ben kerül átadásra.

Időpont, helyszín: 2011. augusztus 21, 22. Budapest, Régi Zeneakadémia – Nagyterem (Bp., 1064 Vörösmarty u.35.)

A verseny menete:

  • 1. Válogatás: Hangfelvétel alapján történik.
  • 2. Elődöntő: Pár perces gondolkodás után 5-10 perces rögtönzött darab eljátszása a helyszínen húzott témára. Összességében a fő elvárás: kerek, megformált, értékes, spontán „zenemű” jöjjön létre – műfaji korlátok nélkül. Magas szintű hangszeres előadásban. Zene legyen, mely a megadott témát bontja ki, mint minden más normális zenemű esetében. A régi nagyok szellemében.
  • 3. Döntő: A 3 legjobb versenyző nyilvános koncerten méri össze tudását. Az egyik feladat egy a helyszínen megadott témára való rögtönzés, a másik pedig egy szabadon választott téma eljátszása.

Nevezés: 2011. június 1-ig az alábbi címen: 1091 Budapest, Köztelek u. 8. / Binder Károly

Többször nem lehet benevezni a versenyre!

Korhatár: A versenyen kizárólag 14-30 év közötti magyar állampolgárok indulhatnak.

Zsűri: 3 tagú

Díj: 1000 Euro az első helyezettnek

Forrás: http://www.georgevukan.com/creativeartdij.php ; http://www.lfze.hu/