palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

DDC Zöld Megoldás pályázat

A piacvezető hazai cementgyártó Duna-Dráva Cement Kft. pályázatot hirdet Baranya és Pest megyei civil szervezetek és intézmények (önkormányzatok, valamint területükön működő önkormányzati fenntartású intézmények, független civil szervezetek, valamint alapítványok) számára a beremendi és váci cementgyár vonzáskörzetébe tervezett közösségi programok és környezetvédelmi fejlesztések megvalósítására.

A két térségből érkező pályázatokat két, elismert szakértőkből, helyi értelmiségiekből álló bizottság bírálja el és ennek alapján dönt a társaság, Beremend és Vác körzetében, egyenként 3-3 millió forintos támogatás odaítéléséről.

A DDC építőanyag-gyártóként, környezettudatos kezdeményezések támogatására hozza létre a DDC Zöld Megoldás-pályázatot. A pályázat kiírójának szándéka olyan fejlesztések és programok támogatása, amelyek a beremendi és váci cementgyár környezetében élők által használt közösségi terek, valamint infrastruktúra környezettudatos működését és hatékonyabb hasznosítását segítik elő, az emberek széles csoportjának lehetőséget adva a környezettudatosabb életre, a természeti környezet megismerésére. Fontos, hogy a környezeti nevelés lehetősége, ezáltal a gyermekek életkörülményei is javuljanak a támogatott fejlesztésnek köszönhetően.

A pályázat díjazása: A pályázaton elnyerhető összeg 2011-ben, a beremendi és a váci gyár vonzáskörzetében egyenként 3-3 millió forint.

Amennyiben egyetlen pályázó nyeri el a teljes pályázati összeget (3 millió Ft), az összeg nagyságára tekintettel és a szerződésszerő teljesítés biztosítására a pályázat nyertese részteljesítésre kötelezett, míg a pályázati összeg folyósítója legfeljebb 3 részletben történő fizetésre jogosult. Amennyiben a támogatás 2 vagy 3 pályázó között oszlik meg, a támogatást a díjazott pályázók az egyedi támogatási szerződésekben közösen megállapított ütemezés szerint kapják meg és a pályázat kiírója jogosult részteljesítést előírni a támogatás folyósítását megelőzően.

A vállalat saját hatáskörében jogosult eldönteni a támogatott pályázatok számát, de gyáranként és évente legfeljebb három, a kiírásra beérkezett pályázatot támogat összesen 3 millió Forint összegig.

Több nyertes pályázat esetén a támogatási összeg a nyertes pályázók között oszlik meg a Bírálóbizottság és/vagy a pályázat kiírójának saját hatáskörben hozott döntése alapján, mely döntés ellen jogorvoslatnak helye nincsen.

A pályázaton elnyert összegnek a pályázat keretében megvalósítani kívánt program teljes költségvetését fedeznie kell, tehát a program megvalósulását nem befolyásolhatja az, hogy a pályázó hozzájut-e más forrásokhoz.

A pályázaton résztvevők köre: A beremendi pályázat esetében Baranya megyei, a váci pályázat esetében Pest megyei önkormányzatok, valamint önkormányzati fenntartású intézmények, független civil szervezetek, valamint alapítványok nyújthatnak be pályázatot, az alábbi településekhez kötődő megvalósítás céljából:

  • Beremend térségében (zárójelben a településhez, mint körjegyzőséghez tartozó önkormányzatok): Alsószentmárton (-), Beremend (Kásád, Kistapolca), Egyházasharaszti (Old, Siklósnagyfalu), Harkány (Szava), Magyarbóly (Illocska, Kislippó, Lapáncsa), Nagyharsány (Nagytóthfalu, Kisharsány), Siklós (Matty), Villány (Ivánbattyán, Kisjakabfalva, Márok, Palkonya, Villánykövesd)
  • Vác térségében: Keszeg, Kismaros, Kisoroszi, Kosd, Nagymaros, Szendehely, Szokolya, Sződliget, Sződ, Vác, Verőce

A pályázat kiírója a Baranya megyeinek, illetve Pest megyeinek tekint minden olyan önkormányzati fenntartású intézményt, független civil szervezetet, alapítványt, amelyek székhelye az említett megyékben van és az intézmény, ill. szervezet tevékenysége is az említett megyékhez kötött, valamint azokat az önkormányzati fenntartású intézményeket, független civil szervezeteket, alapítványokat, amelyek székhelye ugyan más megyékben található, de tevékenységük és annak eredménye egyértelmően kötődik Baranya megyéhez, illetve Pest megyéhez.

A pályázat kiírója az érintett településekhez kötődőnek tekinti azokat a programokat, amelyek megvalósulásának eredményeit a Beremend és Vác térségében megjelölt önkormányzatok lakossága közvetlenül, a megjelölt települések legalább egyikén élvezheti.

A pályázaton részt vehetnek konzorciumok is, azonban egy szervezet csak egy alkalommal (vagy önállóan, vagy konzorciumban) pályázhat.

A pályázaton nem indulhatnak pártok és politikai tevékenységet folytató szervezetek, illetve pártok finanszírozásával működő alapítványok, civil szervezetek.

A pályázat menete: A pályázóknak a pályázati kiírás közzétételét követően 2011. október 25-én 15 óráig kell a pályázatot az illetékes bírálóbizottság felé benyújtaniuk:

DDC Zöld Megoldás-pályázat, beremendi bírálóbizottság
Duna-Dráva Cement Kft., beremendi cementgyár
7827 Beremend, Pf. 20.
molnarb@duna-drava.hu

DDC Zöld Megoldás-pályázat, váci bírálóbizottság
Duna-Dráva Cement Kft. váci cementgyár
2600 Vác, Kőhídpart dőlő 2.
molnarb@duna-drava.hu

A pályázat benyújtásával a pályázók elfogadják és magukra nézve kötelezőnek tekintik a DDC Zöld Megoldás-pályázat „Pályázati felhívásában” megjelölt szabályokat.

A pályázatot e-mailben és CD-n (vagy DVD-n), valamint ezeken túlmenően postai úton, tértivevényes levélben, nyomtatott formában, egy példányban kell a Duna-Dráva Cement Kft. által a pályázati kiírásban megadott címre eljuttatni.

A postai úton feladott pályázatok beérkezésének határideje 2011. október 25. (kedd) 15 óra.

A határidőre történő postai kézbesítés felelőssége a pályázót terheli. A pályázatot érvénytelennek kell tekinteni abban az esetben, ha a kért formátumok mindegyikében nem érkezik meg a megadott címre, határidőre a pályázat, ez alól kivételt csak az a postán elveszett küldemény képez, amelynek elvesztését a posta által kiállított dokumentummal és feladóvevénnyel a pályázat feladója igazol.

A pályázatok személyesen is benyújthatók a DDC beremendi és váci cementgyárában, 2011. október 25-én kedden 12 és 15 óra között, az alábbi munkatársaknak:

Beremend: Boda Boglárka, projektvezető

Vác: Molnár Bálint, kommunikációs referens

A pályázati határidőt követően érkezett pályázat érvénytelen.

Letölthető dokumentumok

A pályázat tartalma: A pályázó a pályázati anyaghoz csatolva írásban nyilatkozik arról, hogy nem esik a 10. pontban foglalt korlátozás alá. A nyilatkozat csatolása nélkül a pályázat érvénytelen.

A nyilatkozatnak ezen felül tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • A pályázatot benyújtó intézmény/szervezet elmúlt kétéves vagy ennél rövidebb ideje tartó működés esetén az alapítástól megkezdett tevékenységének bemutatása (legfeljebb 5000 karakterben, word formátumban)
  • Az intézmény/szervezet elmúlt két évre vonatkozó nyilvános éves beszámolója és/vagy közhasznúsági jelentése
  • Igazolás arról, hogy az intézménynek/szervezetnek nincs fennálló köztartozása
  • Alapítvány esetében a bíróság nyilvántartásba vételről szóló határozatot, az alapítvány alapító okiratát és meghatározott célok szerinti tevékenységének alátámasztását, illetve igazolást arról, hogy az alapítványnak köztartozása nincsen
  • A pályázó cégkivonatában/alapító okiratban bejegyzett pénzintézettől származó, a pályázat benyújtásának napját megelőző 30 napnál nem régebbi, eredeti vagy egyszerő másolatban készült nyilatkozatát alábbi tartalommal:
  • a vezetett bankszámla száma;
  • a számlanyitás dátuma (év, hónap, nap);
  • számlavezető intézmény megnevezése;
  • a számlán volt-e 30 napot meghaladó sorban állás a pályázat benyújtásakor.
  • Az intézmény/szervezet vezetésének, valamint a pályázati projekt felelőseinek bemutatása (hivatalos, fényképpel ellátott, részletes szakmai önéletrajz, valamint a pályázati projekthez hasonló, korábbi tapasztalatok részletes ismertetése), aláírási jogosultságuk igazolása közjegyzői okirattal (egyenként, legfeljebb 5000 karakter word formátumban).
  • A projekt megvalósítási terve, kitérve az alábbi témákra (legfeljebb 5000 karakteres tanulmány word formátumban):
    • Mi a projekt célja?
    • A projekt részletes leírása
    • Milyen környezetvédelmi előnyöket biztosít a projekt a helyi közösség számára?
    • Hogyan kapcsolódik a projekt a környezeti neveléshez?
    • Kik a közreműködők? (Amennyiben alvállalkozók bevonásával valósul meg a projekt, úgy pályázó tudomásul veszi, hogy a projekt megvalósulásáért úgy felel, mintha a projektet ő maga valósította volna meg. Amennyiben a pályázó alvállalkozók bevonását tervezi, akkor a főbb kiadásokra vonatkozóan árajánlatot is köteles mellékelni a pályázathoz, illetve a főbb közremőködők bemutatását is csatolnia kell a 6. ponthoz hasonlóan.) A bírálóbizottság fenntartja magának a jogot, hogy kedvezőbb elbírálásban részesítse azokat a programokat, amelyek a helyi közösség bevonásával valósulnak meg.
  • Látványterv és helyszínrajz benyújtása
    • A projekthez kapcsolódó kiadvány, épület, esemény, honlap, egyéb alkotás megvalósítást követő látványterve, .jpg vagy .pdf formátumban 300 dpi felbontásban
    • A látványtervnek alkalmasnak kell lennie a későbbi felhasználásra kiállításon, illetve kiadványokban
    • Helyszínrajz, a helyszín pontos megjelölésével és adataival
  • A megvalósítás menetét és a későbbi hasznosítást ismertető tanulmány (legfeljebb 5000 karakter, word formátumban)
    • Melyek a kivitelezés lépései?
    • Hogyan valósítható meg a projekt a rendelkezésre álló idő alatt?
    • Milyen módon hasznosul a pályázaton elnyert támogatás hosszú távon?
  • Ha a projekt egy önkormányzat vagy egyéb, a pályázótól független intézmény bevonásával, vagy erőforrásaira támaszkodva valósítható meg, akkor a pályázó csatolja az önkormányzat, illetve bevonni kívánt intézmény támogató, együttműködő nyilatkozatát, a megvalósításra, valamint a létrehozott kezdeményezés megőrzésére vonatkozóan.
  • Részletes költségvetés
  • Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban:
    • aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közremőködő vagy döntéshozó,
    • az a) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója (1959. évi ŐV. tv. értelmében),
    • olyan alapítvány, társadalmi szervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a) pont alá tartozó személy az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, a társadalmi szervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,
    • politikai szervezet és párt, valamint a politikai szervezetek és pártok által létrehozott, finanszírozott alapítvány és egyéb társadalmi szervezet.
  • A pályázó köteles nyilatkozatot benyújtani arról, hogy a benyújtott pályamű saját munkájának eredménye, önálló szellemi alkotás, mellyel kapcsolatosan a szerzői jogok felett kizárólagosan ő rendelkezik és a felhasználói jogokat a Duna-Dráva Cement Kft-re ruházza át. A szerzői jogi felelősség a pályázót terheli. A pályázók elfogadják, hogy a pályázatra beküldött alkotásaikat vagy azok részletét a Duna-Dráva Cement Kft. szabadon felhasználhatja a szerző nevének feltüntetésével promóció vagy más célokból. A pályázat benyújtásával a pályázó felhatalmazza a pályázat kiíróját arra, hogy a jogi oltalom alatt álló szellemi alkotásokat a pályázat körében felhasználja és a pályázat elbírálását követően nyilvánosságra hozza.
  • Amennyiben a pályázat megvalósítása szakhatósági engedélyhez kötött, a pályázó köteles az engedélyeket csatolni a pályázathoz.
  • A hiányosan benyújtott pályázat érvénytelen.

    A bírálóbizottság fenntartja magának a jogot, hogy kérdésekkel forduljon a pályázókhoz, kiegészítő dokumentumokat, információkat, valamint szóbeli konzultációt kérjen a benyújtott pályázattal kapcsolatban a pályázatok szakszerű és eredményes elbírálásának céljából.

    A Duna-Dráva Cement Kft. fenntartja magának a jogot, hogy a benyújtott pályázatokat – a pályázók tájékoztatása mellett – részben vagy teljes egészében közzétegye, kommunikációja során felhasználja.

    A pályázatokról 2011. november 22-ig dönt a bírálóbizottság.

    A bírálóbizottság és a pályázat kiírója 2011. november 24-ig tájékoztatja a pályázatban résztvevőket a döntésről és ezt követően köt támogatási szerződést a pályázat nyertesével/nyerteseivel, amely alapján – a részteljesítések függvényében – 2012 januárjától kezdi meg a támogatás folyósítását.

    A pályázat nyertesének a következő évi pályázat kiírását megelőzően, azaz legkésőbb 2012. augusztus 15. napjáig a pályázat megvalósítását be kell fejeznie és annak megtörténtét jelentenie kell a DDC felé. A jelentés során a megvalósítás lezárásának dokumentációját és a beruházás átadásának igazolását kell benyújtania (hivatalos, fotós dokumentáció, valamint a használatbavétel és a fennmaradás feltételei meglétének igazolása).

    A pályázat nyertesének – a pályázat kiírójával egyeztetve – a pályázat megvalósulásának ideje alatt legalább három alkalommal beszámolót kell készítenie a megvalósítás menetéről, a támogatói szerződésben rögzített időzítés és feltételek szerint.

    A pályázat nyertesének – a pályázat kiírójának kérésére – rendelkezésre kell állnia a pályázattal kapcsolatos kommunikációban való részvételre.

    Amennyiben a pályázat nyertese nem teljes mértékben a pályázati anyagában megjelölt célra fordítja az elnyert összeget, vagy nem készíti el a beszámolókat, illetve nem áll rendelkezésre a részvételre a pályázattal kapcsolatos kommunikációban, akkor a pályázat kiírója a támogatási szerződést egyoldalúan felbonthatja a pályázaton elnyert összeg Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelt összegének egy összegben történő visszafizetési terhe mellett.

    A Duna-Dráva Cement Kft. fenntartja magának a jogot, hogy előre nem látható, rendkívüli esetben, a támogatási szerződés aláírását megelőzően, a pályázati kiírást visszavonja és a pályázatot felfüggessze.

    A bírálóbizottságok

    Beremend térségében

    • Dr. Bedő Zsolt, közgazdász, egyetemi adjunktus, a beremendi bírálóbizottság elnöke
    • Dénes Andrea, botanikus, környezeti nevelő, főmuzeulógus, Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága
    • G. Detky Rita, tájépítész mérnök
    • Oberritter Miklós, a DDC nyugalmazott elnök-vezérigazgatója
    • Polgár Zoltán, borász

    Vác térségében:

    • Vácy Károly, vegyészmérnök, a váci Rotary Klub ügyvezető elnöke, a váci bírálóbizottság elnöke
    • Boczkó Ákos, építészmérnök
    • Koltai-Dietrich Gábor, művelődésszervező, képzőművész
    • Nahlik György, kertészmérnök, a Váci Környezetvédelmi Charta elnöke
    • Rendes Veronika, tájépítész mérnök

    A DDC képviseletében mindkét bizottság tagja:

    • Petrillák Mária, a DDC kommunikációs vezetője
    • Müller Ádám, a DDC beremendi és váci cementgyárának igazgatója

    A bírálóbizottság mőködéséről a pályázók bővebben a www.duna-drava.hu/ddczoldmegoldas oldalon tájékozódhatnak.

    A pályázat elbírálása a bírálóbizottság döntése alapján történik, mely ellen jogorvoslatnak helye nincsen.

    További információkért kérjük, látogasson el a www.duna-drava.hu honlapra, vagy érdeklődjön a 06 27 511 647-es, illetve a 06 30 458 7240-es telefonszámon.