palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Elemi rehabilitációs szolgáltatások biztosítása látássérült személyek számára

vailogoaniA pályázat célja, hogy a korábbi TÁMOP-5.4.7-es projekteket megvalósító, vagy a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) 41171 jelű konstrukciója keretében támogatott civil szervezetek által működtetett elemi rehabilitációs szolgáltatások fenntartását elősegítse.

A pályázat kódja: LSER2014

A pályázatok támogatására összesen  119 550 000,- Ft áll  rendelkezésre. 

A pályázók köre: 

A felhívásra azon szervezetek nyújthatnak be pályázatot, amelyek

  • korábban valósítottak meg TÁMOP-5.4.7/08-as illetve 09-es projektet, és záró projekt előrehaladási jelentésüket, illetve projekt fenntartási jelentéseiket a közreműködő szervezet elfogadta, továbbá nem állnak szabálytalansági eljárás alatt, támogatási szerződésüket a közreműködőszervezet nem függesztette fel, nem bontotta fel;  vagy
  • megvalósították az FSZK 41171 jelűprogramjában nyertes pályázatukat, és záró beszámolójukat a pályáztató szervezet elfogadta; vagy
  • megvalósították az LSER-2012, LASER-2013 jelűprogramban nyertes pályázatukat, és záró beszámolójukat a pályáztató szervezet elfogadta.
A pályázók körére vonatkozóan területi korlátozás nincs.

A támogatás formája: vissza nem térítendőtámogatás.

A pályázat keretében a költségek legfeljebb 100%-ára igényelhetőtámogatás, önrész biztosítása nem kötelező.
Az egy pályázó által igényelhetőmaximális támogatási összeget a vállalt szolgáltatási órák száma alapján kell meghatározni az alábbi képlet szerint:
maximálisan igényelhető
támogatási összeg                                        =    vállalt szolgáltatási óraszám           x  bruttó 3600Ft

Letölthető dokumentumok

 A dokumentumok letöltése (11 db dokumentum „zip” 604KB)

Pályázat meghirdetése:  2014. április 22. 

Pályázat beadási határideje:  meghirdetést követő 30. nap

A pályázat személyes benyújtásának illetve postai feladásának a határideje 2014. május 22. 

LINK: http://vakokintezete.hu/lser2014.html