palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Élet / tárgyak – pályázat élettörténettárgyak megtervezésére és elkészítésére

A Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatot hirdet Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényéhez kapcsolódó fiktív élettörténettárgyak megtervezésére és elkészítésére a 2020 június elején nyíló Kosztolányi kiállításához. A legjobbnak kiválasztott 10 tárgy bekerül a PIM gyűjteményébe és a tárlattal együtt nyíló, azzal szomszédos új múzeumpedagógiai foglalkoztató tér első kiállításában kap majd helyet.

Mit értünk fiktív élettörténet tárgy alatt?

Az élettörténettárgyak sűrítve hordoznak komplex jelentéseket (emberi sorsokat, társadalmi viszonyokat, stb.). Életünk teljessége megjelenhet egy pár elnyűtt cipőben, döntéseink egy összetekert újságpapírban, amin csak a cím olvasható: „A trónörökös párt meggyilkolták”.

Kosztolányi Dezső az 1910-es évek végének jellegzetes tárgyi világát is ábrázolja regényében, amely az akkori élet lenyomatát őrzi. Hogyan válhatnak tárgyak a szereplők sorsainak jelképeivé? Hogyan sűríthető egy sosemvolt élet egy tárgyba?

Mi a múzeumpedagógiai foglalkoztató tér és milyenek a kiállításai?

A tér egy belsőépítészeti alkotás, mely felkínálja az újrarendezés és az újraértelmezés lehetőségét. Mozgatható elemei, eltérő textúrái a múzeumnak otthont adó épület történetével, a PIM gyűjteményével és az irodalommal játszanak – ahogyan a betérő gyerekek és felnőttek is.

Kiállításai folyton formálódnak, reflexívek és interaktívak – részei a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak és az egyéni látogatók élményeinek.

Praktikus információk:

Installáció plexi kubusokban, melyek mérete: 15×30 cm, 30×30 cm, vagy 45×45 cm; mélység egységesen: 30 cm

A tárgyaknál fontos szempont, hogy múzeumi foglalkozások során is használjuk őket, ezért strapabírónak és könnyűnek kell lenniük.

Letölthető dokumentumok

Hogyan pályázz?

  1. Olvasd el a regényt! 🙂
  2. Ha valami megszületett benned, vesd papírra az ötleted: küldd el nekünk a tárgyad látványtervét és a kitöltött jelentkezési lapot a muzeumped@pim.hu email címre. Határidő: 2020. február 24.

2020. március 9-ig minden pályázót értesítünk az eredményről és az első 10 legjobb pályamű alkotóival egyeztetünk a kivitelezésről. A felmerülő gyártási költségeket a PIM állja.

A kész alkotásokat a Petőfi Irodalmi Múzeum darabonként 50.000 Ft-ért megvásárolja gyűjteménye részére.

Ötletek, témafelvetések:

Gondolj vissza a regény világára… Van olyan tárgy, amelyik pontosabb körvonalakkal jelenik meg előtted, ami felkeltette az érdeklődésed?

Ha kézbe vennéd a tárgyat felismernéd róla a tulajdonosát? Hogyan lehet megjeleníteni például az „édesannaságot” vagy a „vizynéséget” egy fiktív élettörténettárgyban?

Hogyan jelennek meg az emberi, társadalmi, politikai bizonytalanságok a férfiak és nők kapcsolataiban (a társas érintkezés, udvarlás, szexualitás, házasság szabályaiban, gyerekvállalásban)? Milyen személyes tárgyak kapcsolódhatnak ezekhez a viszonyokhoz? Vajon kiolvasható-e belőlük a történetük?

Milyen tárgyakhoz kapcsolódhat a testhez fűződő viszony (egészség, betegség, orvoslás)?

Leolvasható-e a tárgyakról az emberi alá-fölé rendeltség, a szereplők tisztázatlan jogi és anyagi helyzete, és testi kiszolgáltatottsága?