palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Életek a kordonokon túl irodalmi pályázat

A JAK nyílt pályázata a hajléktalanok helyzetével foglalkozó versek és rövidprózák írására. A szervezők művészi értékű szövegekkel is fel akarják hívni a figyelmet a hajléktalanság politikai kriminalizálásának elfogadhatatlanságára. Továbbá remélik, hogy ezzel egy olyan felelős állampolgárokból álló irodalmi közösség is kialakulhat, amelyik a nyílt levelek és petíciók mellett alternatív módokon is tiltakozását fejezi ki.

Életek a kordonokon túl

A József Attila Kör Irodalmi Egyesület pályázatot hirdet Életek a kordonokon túl címmel a hajléktalanok helyzetével foglalkozó versek és rövidprózák írására.

A szervezők célja, hogy művészi értékű szövegekkel hívják fel a figyelmet a hajléktalanság kriminalizálására, a hajléktalanellenes intézkedésekre, illetve a rendőrökkel és kordonokkal borított aluljárók hazugságaira; továbbá, hogy megszervezzenek egy olyan szerzőközösséget, amelyik különböző nyilvános köztereken tartott felolvasások alkalmával is tiltakozik mindezek ellen.

A pályázat célkitűzése tehát kettős. Egyrészt erősíteni kívánja a társadalmi problémákról szóló irodalmi (pár)beszédet, másrészt ösztönözni a magyar irodalmi közeget új kifejezési formák keresésére a különböző társadalmi kérdésekkel kapcsolatban. Szeretnénk megmutatni, hogy az utca mindenkié, valamint, hogy ez a fajta véleménynyilvánítás nemcsak az aktivizmus sajátja, hanem az irodalomé is.

A legjobb pályamunkák beküldői értékes könyvcsomagot kapnak, valamint megjelennek egy különleges online kiadványban. Továbbá részt vehetnek a pályázat folytatásaként megrendezésre kerülő irodalmi flashmob-sorozaton.

Pályázati feltételek

Téma
A pályázatra beküldött szöveg foglalkozhat a hajléktalanok aktuális helyzetével vagy megfogalmazhat kritikát a hajléktalanság kriminalizálásával kapcsolatban. Ugyanakkor fontos kikötés, hogy a pályamű ne legyen kirekesztő, kerülje a személyi és más jogok megsértését, az ellenségeskedést és a gyűlöletkeltő megjegyzéseket, tovább a direkt pártpolitizálást.

A pályázók köre
Pályázatot nyújthat be mindenki, aki kötelességének érzi azt, hogy a művészet eszközeivel is szót emeljen hajléktalan embertársai kriminalizálása ellen.

A szöveg terjedelme
A pályázat elsődleges célja a flashmobon való részvétel. Ezért a pályázók a szövegek terjedelménél vegyék figyelembe ezt a szempontot!
Az általunk javasolt ideális terjedelem
– rövidpróza: max. 3000 karakter
– vers: max. 50 sor

A művek beérkezési határideje: 2013. április 21., 24:00
A pályaműveket a jozsefattilakor@gmail.com címre várjuk.

Fontosabb tudnivalók

  • A pályaműveket szakmai zsűri bírálja el. Az előzsűrizést a kiírók végzik, majd háromtagú szakmai zsűri dönt a nyertesekről. A zsűriről később adunk bővebb információkat.
  • Egy pályázó max. három művel pályázhat
  • A határidő után érkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni! Valamint azokat a pályamunkákat sem tudjuk értékelni, amelyek nagy mértékben átlépik a terjedelmi határt.
  • A legjobb tíz pályamunka beküldője 5000 Ft-os könyvcsomagot kap, valamint egy különleges online kiadványban jelenhet meg. A legjobb húsz pályamunkát közétesszük a JAK honlapján és Facebook-oldalán, beküldője pedig részt vehet a pályázat folytatásaként megrendezésre kerülő irodalmi flashmob-sorozaton.

Ötlet: Kovai Anna Fruzsina
Szervező: József Attia Kör Irodalmi Egyesület (JAK)

 Forrás: http://www.jozsefattilakor.hu/