palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

EMMA vonal önkéntes képzés – FELHÍVÁS

emma2015. szeptember 1-én indult el az EMMA Vonal, ahol a nők (akár anonim módon is) elmondhatják a várandóssággal, szüléssel, gyermekággyal kapcsolatos saját élményeiket, igény szerint információt, tájékoztatást, szükség esetén pedig segítséget abban kaphatnak, hogy a megfelelő szakemberhez eljussanak (pl. jogi, egészségügyi kérdésekben).

Az EMMA Vonal második önkéntes képzését 2016. szeptember 23-24-25-én tartjuk,10-18 óra között Budapesten. (A pontos helyszínről később értesítünk benneteket.)

Várjuk jelentkezésedet, ha tudod vállalni, hogy

  • a három napos képzésen jelen tudsz lenni
  • kéthetente legalább egy alkalommal minimum két órás időtartamban ügyeletet vállalsz
  • részt veszel a hathetente tartott szupervízión.

A képzésen nyolc új önkéntest tudunk fogadni.

Ha szívesen csatlakoznál hozzánk, 2016. szeptember 8. 12:00 óráig küldj egy rövid önéletrajzot és egy motivációs levelet (maximum öt mondatban) az alábbi címre: info@szuleteshaz.hu

Minden jelentkezőt személyes beszélgetésre hívunk szeptember 12 és 14 között.

A jelentkezésed elfogadásáról szeptember 16-ig emailben értesítünk.

Bővebb információ: EMMA Vonal