palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

E.ON Hungária alkotói ösztöndíj

e.on pályázatE.ON Hungária alkotói ösztöndíj fiatal és pályakezdő képzőművészek részére.

Az ösztöndíj leírása: Az E.ON Hungária által a fiatal képzőművészek számára 2010-ben létrehozott ösztöndíj második alkalommal kerül kiírásra. Az ösztöndíj célja, hogy a nyertes képzőművésznek anyagi támogatást nyújtson egy egyhónapos berlini tanulmányúthoz. Az alapító szándékai szerint az ösztöndíjas ezen egy hónap alatt a kortárs művészet egyik legdinamikusabb és legizgalmasabb helyszínén, annak egyik európai fővárosában alkothat, tanulmányokat folytathat, szakmai kapcsolatokat építhet, és tapasztalatokat gyűjthet. Az alapító lehetővé teszi, hogy a nyertes képzőművész az ösztöndíj letelte után beszámoló kiállításon adhasson számot munkájáról és tapasztalatairól.

Az E.ON Hungária a támogatási időszakot követően az alkotótól egy művet művészeti gyűjteményébe választ, ezzel a fiatal művész számára kiemelt gyűjteményi referenciát teremt.

Az ösztöndíjban egy művész részesül.

Az ösztöndíj időtartama: 1 hónap.

Az ösztöndíj bruttó összege: 1.200 Euro.

A nyertes képzőművésszel az E.ON megbízásából az EDGE Communications (a pályázat Szervezőjeként) az ösztöndíj folyósításának és lebonyolításának minden részletét személyesen egyezteti, szakmai és technikai segítséggel a díjnyertes művész rendelkezésére áll.

Az ösztöndíj nyertesének kötelezettségei:

  • az ösztöndíjas az ösztöndíjnak a Szervezővel egyeztetett ideje alatt Berlinben (Németország) tartózkodik, a pályázati tervben leírt programot teljesíti;
  • az ösztöndíjas az elvégzett tanulmányút végén 2 oldalas, megfelelő művészi-szakmai színvonalú beszámolót készít tapasztalatairól, amelyet az ösztöndíj időszak letelte után 2 héten belül a Szervezőnek átad;
  • az ösztöndíjas munkáiból egy kiállítás létrehozására alkalmas mennyiségű és minőségű anyagot az E.ON Hungária rendelkezésére bocsát, amelyet a Támogató jogosult az általa kiválasztott helyszínen bemutatni, és a támogatásért cserébe egy alkotást választani.

A fenti kötelezettségek elmaradása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az ösztöndíj még ki nem fizetett része visszavonható.

A pályázaton való részvétel feltételei:

Az E.ON Hungária Alkotói Ösztöndíjára pályázhat minden olyan képzőművész, aki 2000-nél nem régebben végzett bármelyik magyarországi, akkreditált szakirányú felsőoktatási művészeti intézményben, és azóta is rendszeres alkotói tevékenységet végez. Pályázhatnak még ugyanezen intézmények végzős hallgatói is.

A pályázatnak nem feltétele, de ajánlott a legalább társalgási szintű német- vagy angol nyelvtudás.

A pályázathoz benyújtandó dokumentumok:

  • kitöltött és aláírt pályázati adatlap,
  • a pályázó tanulmányait, munkásságát és kiállításait bemutató rövid szakmai önéletrajz aláírva,
  • diploma másolata (végzős hallgatók esetében indexmásolat vagy iskolai igazolás),
  • elektronikus (CD, DVD) és nyomtatott portfolió,
  • rövid, legfeljebb 3 oldalas munkaterv az ösztöndíjas időszak alatt tervezett tevékenységekről.

A pályázati dokumentumokat egy példányban kell leadni. Eredeti műalkotásokat nem szükséges mellékelni, ezekért a zsűri felelősséget nem vállal.

A díjat nem nyert pályázati anyagok és portfoliók a pályázat eredményének kihirdetését követően a leadás helyszínén előre egyeztetett időpontban átvehetőek.

A pályázat leadási határideje: 2011. június 24., péntek, déli 12 óra

!!!! A pályázat beadásának pontos ideje: 2011. június 22., szerda és június 24., péntek között minden nap 10-től 15 (illetve péntek 12) óráig.

A pályázat beadásának helye: EDGE Communications, 1061, Budapest, Hegedű utca 9. (közvetlen galéria bejárat a Paulay Ede utca felől).

Felelős munkatárs: Oláh Zsuzsa programigazgató és Somhegyi Zoltán művészeti vezető.

Letölthető dokumentumok

eon_palyazatiadatlap_final

eon_palyazatikiiras_2011

A pályázat ütemezése:

  • a pályázat eredményhirdetésének tervezett időpontja: 2011. július első harmada.
  • az ösztöndíj megkezdésének időpontja: 2011. augusztus 1. és 2011. november 1. között (tetszőlegesen, az 1. pontban jelzett egyeztetés szerint).
  • az ösztöndíj befejezésének legvégső időpontja: 2011. november 30.

Indokolt esetben az ösztöndíj megkezdésének és befejezésének időpontjától el lehet térni, az indoklást kérjük a pályázati anyaghoz előre mellékelni.

A pályázatok értékelése: Az érvényes pályázatokat az E.ON által felkért szakmai zsűri bírálja el. A végső döntést a szakmai zsűri javaslatának figyelembevételével az E.ON hozza meg.

További információ a pályázattal kapcsolatban: A pályázati kiírás és az adatlap letölthető a www.edge-art.hu oldalról, illetve elektromos levél formájában igényelhető az info@edge.hu email-címen. További információ az (1) 239 0007-es telefonszámon illetve a szervezésért felelős munkatársaktól a zsuzsa.olah@edge.hu és a zoltansomhegyi@yahoo.co.uk e-mail címeken kérhető.