palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Építőkockák-városfejlesztési pályázat Sopron 2010.

epitokockakA Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézete, a Faipari Mérnöki Kar Alkalmazott Művészeti Intézetével, az Erdőmérnöki Kar Környezet- és Földtudományi Intézetével közösen a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. projektje keretében 2008-ban életre hívta a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói számára az „Építőkockák Városfejlesztési Pályázat, Sopron 2008” városfejlesztési pályázatot. A pályázat sikerességén felbuzdulva a szervezők a pályázatot részben módosult témakörök mentén újra meghirdetik! Új jelentkezési és leadási határidő: 2010. január 27!

A pályázat célja: A pályázat célja, hogy az Európai Unió regionális politikájának egyik kitüntetett részterülete, a városfejlesztés tevékenységének, problémahalmazának, illetve eszköztárának megismertetését segítse elő Sopron városában és térségében. További cél, hogy a pályázat időtartama alatt, s remélhetően annak sikere révén azon túlmutatóan is olyan tudományos igényű fórumot teremtsünk, amely lehetőséget biztosít Sopron városfejlesztéséről szóló eszmecseréhez. Szándékunk, hogy így is erősítsük a város és az Egyetem kapcsolatrendszerét, a pályázaton résztvevők pedig hasznos tapasztalathoz juthassanak, s akár valóban egy-egy építőkockával járulhassanak hozzá Sopron fejlődéséhez.

A pályázók köre: Pályázhatnak a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói (egyetemi alapképzésen résztvevő nappali, levelező tagozatos egyetemi hallgatók és PHD hallgatók), továbbá a városhoz kötődő egyetemi hallgatók más egyetemi karokról minimum 3 maximum 5 fős csapatokkal. Minden csapatban tagokat alkotó hallgatók szakjai révén képviseltetni kell legalább kettőt a következő diszciplína-területekről:

  • Építészet–építőművészet–településtervezés
  • Közgazdaságtudomány–földrajz–szociológia–turisztika
  • Környezetvédelem–természetvédelem–tájépítészet–agrártudományok

A csapatok további kettő tagja bármely kar és bármely szak hallgatója lehet.
Ajánlatos, hogy a csapatok összetétele a választott témákhoz illeszkedjen.
A csapatok összetételét illető kérdésekkel a kapcsolattartóhoz lehet fordulni (lásd alább).

Konzulensek és mentorok
A csapatok munkáját egy oktató-kutató szakember segítheti konzulensként bármely felsőoktatási intézményből, a belső konzulencia, a témavezetés hagyományos szokásai szerint. Egy oktatót csak egy csapat választhat. A belső konzulens segítheti a csoportok kialakítását, szakmai tanácsokat adhat a választott projekt fejlesztési szempontjainak kidolgozásához.

A csapatok természetesen a külső konzulencia hagyományainak megfelelően más, felsőoktatáson kívüli szakembereket – mentorokat – is felkérhetnek, hogy a pályamunkák elkészítésében segítségükre legyenek. Bármely egyetemmel és főiskolával foglalkoztatási jogviszonyban álló magánszemélyek mentornak nem választhatóak (csak konzulensnek).

Mentor lehet például a város fejlesztéséhez kötődő, a város polgárait összefogó, társadalmi és kulturális célokat szolgáló civil szervezet, illetve városépítészetben, építészetben jártas szakértő, vállalkozó. A mentor tevékenyen nem vehet részt a csoportok munkájában, csak tanácsokat adhat a kidolgozás során.
A mentor anyagi segítséget is adhat az elkészült pályamű sokszorosításában, megjelenítésnek anyagi vonzatának fedezésében, illetve informatikai eszközök rendelkezésre bocsátásában. A pályaművön a támogató mentor szervezet logója feltüntethető.

A pályázat tárgya
A pályázaton előre meghatározott, kiválasztott témában írt tanulmánnyal lehet részt venni. Egy témát több csapat is választhat, egy csapat azonban csak egy témában indulhat.

Olyan pályamunkák készítése a cél, amely a kijelölt soproni területek komplex fejlesztését irányozzák meg. Olyan munkákat várunk, amelyek innovatívak, új ötleteket tartalmaznak, kreatívak, de egyben akár megvalósíthatók is, tudományos igénnyel és megfelelő hangsúllyal dolgozzák fel a választott fejlesztési terület múltját, jelenét, társadalmi és gazdasági struktúráját, a városban betöltött szerepét. Az ötletek megvalósíthatóságát pénzügyi, intézményi, környezeti szempontból is alá kell támasztani.

A témák kidolgozásához szükséges információs anyagokat a pályázók szerzik be.

A pályamunkák később szakdolgozati vagy diplomamunka témák alapjaivá is válhatnak, a csapatok tagjainak egyetértésével, ill. egyeztetése után. A szakdolgozatban/diplomamunkában a pályázati anyagra kéziratként a bevett formai szabályok szerint hivatkozni kell.

Választható témák

  • Sopron volt iparterületeinek kulturális és zöldterület-fejlesztési lehetőségei
  • Sopron egy kiválasztott lakótelepének környezetfejlesztése
  • Sopron „zöld város” fejlesztési koncepció
  • Alulhasznosított épületek fejlesztési koncepciója
  • Soproni vásárcsarnok–autóbusz pályaudvar tömbjének beépítési, rendezési javaslata
  • Új elemek Sopron városmarketingjében
  • A történelmi külvárosok turisztikai fejlesztésének lehetőségei
  • Brennbergbánya turisztikai fejlesztési koncepciója

Formai követelmények
A tanulmány mellékletekkel együtt maximum 50 oldal lehet (másfeles sortávolság, 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus, 2,5 cm-es margók). A dolgozat mellékletekben tartalmazhat képeket, grafikus ábrákat, szemléltető anyagokat, táblázatokat, CD mellékletben további képeket, multimédiás anyagokat, illetve egyéb vizuális, képzőművészeti alkotásokat is. A szövegben ne legyenek beékelt illusztrációk. A pályamű tudományos igénnyel készüljön, ha indokolt szövegközi hivatkozásokkal és irodalomjegyzékkel.

Jelentkezés és a pályamunka leadása
Előzetes jelentkezési határidő csapatok számára: 2010. január 27.
Előzetes jelentkezés a letöltések menüben található, kitöltött, csapattagonként aláírt, csapatnévvel ellátott Pályázati adatlappal történhet, amelyet postán, vagy személyesen kell eljuttatni az alábbi elérhetőségre: Nyugat-Magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet (119. iroda), Tóth Balázs István

A pályamunkák leadásának határideje: 2010. május 05. 12.00 óra
Pályázó csapatonként maximum 1 pályamunkával lehet nevezni!
A pályamunkák leadásának helye: Nyugat-Magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet (119. iroda), Tóth Balázs István

A pályamunkát 3 nyomtatott és spirálozott, valamint 7 elektronikus (CD/DVD) példányban, formában kell leadni!
A pályázat jeligés, a pályamunkára a csapat, illetve a csapattagok neve nem kerülhet!
A pályamunkákat poszteren (A1 méretben kartonon – ez 8 A4-es vagy négy A3-as oldal összeállításával is előállítható, ha az A1-es nyomtatás nem megoldható) is össze kell foglalni és be kell adni. A poszteren is csak a csapat jeligéje szerepeljen! Emellett opcionálisan makettek is beadhatók, ha azt a témaválasztás indokolja.
A pályázati anyag leadásával egyidejűleg egy lezárt, szintén jeligés borítékban csatolandó továbbá a csapat és a csapattagok nevét, elérhetőségét (címét, telefonszámát, e-mail címét) tartalmazó dokumentum.
A pályamunkát egy később közzétett időpontban majd élőszóban is be kell mutatni, egy 15 perces vetített képes előadásban.

Díjazás (csapatonként)

  • I. díj – 700.000 Ft
  • II. díj – 500.000 Ft
  • III. díj – 350.000 Ft
  • IV. díj – 200.000 Ft
  • V. díj – 150.000 Ft
  • VI. díj – 150.000 Ft
  • VII. díj – 100.000 Ft
  • VIII. díj – 100.000 Ft

és további különdíjak a soproni szállodák és vállalkozások felajánlásában

További információ

A pályázat hivatalos honlapja: www.epitokockak.nyme.hu

Tóth Balázs István, Nyugat-magyarországi Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar
9400 Sopron, Erzsébet u. 9., tel: 0699 518-424 tothbalazsistvan@ktk.nyme.hu

Forrás: www.epitokockak.nyme.hu