palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Fellépési lehetőség az Advent Budapesten fesztiválon

adventlogoA Szabad Tér Színház felhívása a budapesti óvodások és iskolások, valamint amatőr hagyományőrző és művészeti csoportok, továbbá művészeti intézmények hallgatói számára.

 

 

A jelentkezéseket 2014. november 24-ig fogadják.

A fővárosi önkormányzat megbízásából a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. által szervezett Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár ebben az évben is számos meglepetéssel készül, hogy még ünnepélyesebbé és tartalmasabbá tegye az ünnepvárás időszakát. A Deák tér melletti Városháza park központi részén elhelyezett, idén meseszalonként berendezett Üvegházban ingyenesen látogatható kulturális programokat szerveznek, ahol fellépési lehetőséget biztosítanak a jelentkezőknek.

A fellépés helyszíne: az Üvegház, amely egy színházi alaptechnikával felszerelt, fűtött, emelt színpaddal nem rendelkező, kb. 100 fő befogadására alkalmas, kizárólag a fesztivál idejére kialakított játszóhely.

Időszaka: 2014. december 1. és december 23. között, hétfőtől csütörtökig, a koraesti órákban.

advent2

A fesztivál ezúttal kisebb létszámú csoportokat tud fogadni max. 10-15 főig. A szervezők hang- és fénytechnikát biztosítanak, öltöző kialakítására nincs lehetőség, hangszereiket a fellépők maguk biztosítják és szállítják.

JELENTKEZÉS

  • minimum 20, maximum 50 perces műsorral
  • téma: a karácsonyi ünnepkör
  • cím, rövid leírás, színlap / fellépők neve, létszáma, technikai igény, 1 db fotó beküldésével
  • az alábbi címen: sajto@szabadter.hu (Miklós Melánia), 06-1/3755-922/112
  • határidő: 2014. november 24.

Időpontfoglalás a jelentkezés sorrendjében történik, a szabad időpontok függvényében.

A fellépőknek díjazást és útiköltség-térítést nem áll a szervezők módjában fizetni, a fellépésért bérleti díjat nem kérnek.

További információ: www.szabadter.hu, www.adventbudapest.hu