palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Fotópályázat a Mesterségek Ünnepéről

mesterségek Ünnepe 2011Újranéző-Fotográfiai pályázat a Mesterségek Ünnepéről. Egy kerek évforduló mindig remek alkalom arra, hogy egy kicsit visszatekintsünk, és elgondolkodjunk azon, hogy honnan jövünk és merre tartunk. Egy rendezvény életében a huszonötödik alkalom azt jelenti, hogy mögöttünk van huszonnégy szép és izgalmas fesztivál, a kezdeti csetlés-botlástól a huszonegyedik századi kihívásokig sok-sok emlék, fotók, videók. Mit szóltak volna elődeink, ha annak idején 1986-ban a stábiroda wifi ellátásáról vagy a Facebook oldalunk frissítéséről faggatjuk őket?

Szeretnénk, ha Ön is részese lehetne a nosztalgiázásnak, és együtt vennénk elő a fiók – vagy a memóriakártya – mélyéről a rendezvényen készült fotókat, rácsodálkoznánk egy-egy felemelő vagy éppen vicces pillanatra, felejthetetlen kézműves mesterünkre. Úgy gondoltuk, hogy erre a legméltóbb lehetőség egy pályázat, ahová bárki beküldheti a képeit, profi szakmai zsűri bírálja az alkotásokat, majd a legjobbakat a rendezvény ünnepélyes megnyitó ceremóniája keretében ismerjük el. Kérjük, csatlakozzon Ön is hozzánk, töltsön fel pár szép képet az Indafotóra és vegyen részt játékunkban!

Nemsokára találkozunk a Budai Várban!

Pályázat kiírói:

Népművészeti Egyesületek Szövetsége
1011. Budapest, Szilágyi Dezső tér 6.
Telefon/fax: +36-1-214-3523
Szövetség honlap: www.nesz.hu
Rendezvény honlap: www.mestersegekunnepe.hu
Facebook: www.facebook.com/mestersegekunnepe
E-mail: neszfolk@nesz.hu

és az

Indafotó

Nevezési kategóriák:

1. Archív fotók – képek a rendezvény első időszakából, a Tóth Árpád Sétányról és a Kapisztrán térről (1997-ig itt tartottuk a rendezvényt); olyan képeket várunk, amelyeket analóg technikával készítettek (majd beszkennelték), és jól felismerhető rajta ez a korszak. A helyszíntől és technikától független (nem felismerhető) fotókkal a következő három kategória valamelyikében érdemes indulni.

2. Mesterek és mesterségek – fotók a rendezvényen résztvevő mesteremberekről, az ott kiállított tárgyakról, a helyszíni kézműves bemutatókról, műhelyekről, az évenkénti kiemelt téma kiállításairól. A látogatók bevonásáról készült képeket (kézműves foglalkozások) a 4. kategóriában várjuk.

3. Kenyérszentelés – fotók az augusztus 20-i ünnepségsorozatról, melynek része a kenyérszentelés mellett a Mesterek Felvonulása is.

4. Hangulatok – ide várunk minden olyan képet, ami a fesztiválon készült, de nem fér bele az előző kategóriákba. Színpadi programokról, a Budavári Palota helyszíneiről (ha azon felismerhető, hogy a rendezvény idején készült), gasztronómiáról, kézműves foglalkozásokról, gyerekjátszókról, utcaszínházasokról, látogatókról, és bármi másról, ami a rendezvényhez köthető.

Letölthető dokumentumok

Díjak:

A díjakat kategóriánként osztjuk ki.

Díjátadó: augusztus 18. 18 órakor a Nagyszínpadon tartandó Megnyitó ünnepség keretében.

  • I. hely: 25 000 Ft értékű Indaprint vásárlási utalvány (http://print.inda.hu) + 2 db tiszteletjegy + emléklap + részvétel a szabadtéri fotókiállításon
  • II. hely: 2 db tiszteletjegy + emléklap + részvétel a szabadtéri fotókiállításon
  • III. hely: 2 db tiszteletjegy + emléklap + részvétel a szabadtéri fotókiállításon

Sorsolás: minden résztvevő között 20 db, 4 napra érvényes Tiszteletjegyet sorsolunk ki.

Pályázati naptár:

Nevezés:  2011. július 20-tól augusztus 7-ig.

Zsűrizés, a nyertesek értesítése:  2011. augusztus 8-17.

Díjátadó:   2011. augusztus 18.

Verseny menete:

1. Előkészületek Fotók digitalizálása, kiválogatása, kategóriába rendezése. Indafotó regisztráció (pár perces egyszerű, ingyenes folyamat).

Regisztráció link:

https://indapass.hu/regisztracio/indafoto?redirect_to=http%3A%2F%2Findafoto.hu%2Fstatic%2Fseta

2. Fotók feltöltése az Indafotó oldalra Kérjük, minél több címkét tegyen a képek mellé, hogy minél többen rátaláljanak alkotásaira. Amennyiben ismert, kérjük a készítés évszámát is címkeként feltüntetni. Természetesen az Indafotóra korábban feltöltött fotók is indulhatnak, ez esetben ez a lépés kimarad.

– Általános feltöltő link:

http://indafoto.hu/upload

– Archív fotók feltöltő link:

http://indafoto.hu/upload/tag/mestersegek_unnepe+fotopalyazat+archiv_fotok+2011

– Mesterek és Mesterségek feltöltő link:

http://indafoto.hu/upload/tag/mestersegek_unnepe+fotopalyazat+mesterek_es_mestersegek+2011

– Kenyérszentelés feltöltő link:

http://indafoto.hu/upload/tag/mestersegek_unnepe+fotopalyazat+kenyerszenteles+2011

– Hangulatok feltöltő link:

http://indafoto.hu/upload/tag/mestersegek_unnepe+fotopalyazat+hangulatok+2011

3. Fotók elhelyezése Gyűjteményben Minden kategóriára külön Gyűjtemény van, Gyűjteményenként maximum 10 kép helyezhető el. A Gyűjtemények az alábbi linkeken érhetők el, a fejlécben a „Képek hozzáadása” feliratra kattintva:

– Archív fotók Gyűjtemény link:

http://indafoto.hu/gyujtemenyek/mestersegek_unnepe_archiv_fotok

– Mesterek és Mesterségek Gyűjtemény link:                                               http://indafoto.hu/gyujtemenyek/mestersegek_unnepe_mesterek_es_mestersegek

– Kenyérszentelés Gyűjtemény link:

http://indafoto.hu/gyujtemenyek/mestersegek_unnepe_kenyerszenteles

– Hangulatok Gyűjtemény link:

http://indafoto.hu/gyujtemenyek/mestersegek_unnepe_hangulatok

Csak Gyűjteményben elhelyezett fotó vesz részt a versenyen!

4. Saját e-mail cím figyelése A zsűrizési időszakban, augusztus 8-17. között díjazásáról kizárólag (a regisztrációkor megadott) e-mail címen tájékoztatjuk. Ezt követően néhány személyes adat megadása kötelező.
5. Díjátadó Az ünnepélyes díjátadót követően helyezzük el a szabadtéri kiállítás molinóit a Hunyadi Udvarban, illetve a győztes fotók megjelennek a NESZ, az Indafotó és a Mesterségek Ünnepe internetes felületein is.

Nevezési díj: Nincs, a részvétel díjtalan.

Részvételi feltételek:

  1. Mindenki a saját maga által készített fotóval indulhat, mely fotó a Mesterségek Ünnepén készült.
  2. A fotókat digitális formában az Indafotó felületére kell feltölteni és a kategóriának megfelelő Gyűjteményhez hozzáadni.
  3. A képeken korrekció, utómunka csak olyan mértékben lehetséges, hogy az a kép egészét és lényegét nem befolyásolja.
  4. Egy pályázó egy kategóriában maximum 10 képpel nevezhet. Ha több képpel indul, akkor az első 10 kép vesz részt a versenyben. Van lehetőség sorozat feltöltésére is, ez esetben a kép címében kell egyértelműen feltüntetni az összetartozásokat.
  5. Felöltéskor nem kell külön megadni az Indafotós felhasználónéven kívül semmilyen további információt. A díjazottakat viszont szeretnénk személyesen megismerni, ezért tőlük levélben bekérünk majd további információkat is: név, cím, telefonszám, e-mail cím. Az adatok meg nem adása kizáró ok.
  6. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy fotóját a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és az Indafotó szerkesztősége korlátozás nélkül különböző internetes és nyomtatott felületeken felhasználhassa. Ez a hozzájárulás nem korlátozza a díjazott képhez fűződő jogait, azt a pályázó bárhol máshol, kiállításon vagy más pályázaton szabadon használhatja a jövőben is. A díjazottaktól eredeti, nagy felbontásban is bekérjük a fotókat (a molinó gyártáshoz).
  7. A pályázaton a kiírók munkatársai, illetve azok közvetlen hozzátartozói is indulhatnak, de a tiszteletjegy sorsoláson nem vehetnek részt.
  8. A résztvevő a feltöltési határidő végéig szabadon tehet be és vehet ki képeket a Gyűjteményekből. Kiíró jogosult a pályázati feltételeknek nem megfelelő képeket kitiltani a Gyűjteményből (ez nem jelenti azt, hogy egy másik, a fotóhoz jobban illő Gyűjteményben a kép nem indulhat). Egy kép csak egy Gyűjteményben vehet részt a versenyben. Ha egy fotó mégis több Gyűjteményben szerepel, a zsűri dönti el, hogy melyikben veszi figyelembe.
  9. A pályázaton természetes személyek indulhatnak saját alkotásaikkal. Egy ember egy user-t hozhat létre a képek feltöltésére, a többszörös regisztráció kizáró ok.

Ha bármilyen kérdése lenne, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége fenti elérhetőségein kereshet minket.