palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Gyakornoki program pályakezdők támogatására

szechenyi 2020A vállalkozások 2016. augusztus 1. és 2018. július 31. között adhatják be támogatási kérelmüket a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) megjelent “Gyakornoki program pályakezdők támogatására” felhívásra.

Pályázat kódszáma: GINOP-5.2.4-16

A program célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.

A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

Benyújtási határidő:
A támogatási kérelmek benyújtása 2016. augusztus 1. és 2020. március 31. között lehetséges.

Támogatás mértéke, összege:
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 900 000 Ft maximum 30 000 000 Ft.
A támogatás maximális mértéke támogatási kategóriától függően az összes elszámolható költség 100 %-a.

Támogatást igénylők köre

  • A Felhívásra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek
    • rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele), és
    • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és
    • az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és
    • a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek, vagy
    • azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 651/2014/EU Rendelet I. Melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja.
  • Jogi forma szerint
    • kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok és non-profit gazdasági társaságok (113 – Korlátolt felelősségű társaság, 114 – Részvénytársaság, 116 – Közkereseti társaság, 117 – Betéti társaság, 226 – Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, 572 – Nonprofit korlátolt felelősségű társaság, 573 – Nonprofit részvénytársaság, 575 – Nonprofit közkereseti társaság, 576 – Nonprofit betéti társaság)
    • SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók (231 – egyéni vállalkozó), 232 – egyéb önálló vállalkozó)
    • kettős könyvvitelt vezető egyéni cégek (228 – egyéni cég)
    • szövetkezetek (12-)

Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek

  • Gyakornokok foglalkoztatása: A célcsoporttag foglalkoztatása a támogatási kérelemben meghatározott munkakörben.
  • Vállalati gyakornoki kapcsolattartói tevékenység:
    A projekt megvalósítása során egy szakember kijelölése és foglalkoztatásának támogatása (aki lehet maga a vállalkozó vagy az alkalmazottja), aki vállalati gyakornoki kapcsolattartóként szakmai, segítő, értékelő, utógondozó, a GINOP-5.2.5-16 kiemelt projektet megvalósító kijelölt szakképzési centrummal kapcsolatot tartó, a gyakornoki foglalkoztatást dokumentáló (beszámoló, előrehaladási napló) és teljesítményértékelői szerepkört tölt be a fiatal mellett.
  • Adminisztrációs tevékenység: gyakornok(ok) foglalkoztatásával összefüggő adminisztratív feladatok ellátása.
  • Kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás.

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek

  • Megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása a támogatási kérelemben meghatározott munkakörben.
  • A gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzéshez szükséges eszközök, immateriális javak beszerzése, megfelelő gyakornoki munkafeltételek biztosításához szükséges beszerzések, beleértve a megváltozott munkaképességű gyakornok esetében az átalakított vagy segítség nyújtására alkalmas technológiai felszerelések beszerzése, az átalakítása.
  • A gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a gyakornoki munkavégzés ellátásához szükséges és indokolt mértékű, nem engedélyköteles, vagy építési engedéllyel rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás. A megváltozott munkaképességű gyakornok általi használatra alkalmassá tétel érdekében infrastruktúra szükséges átalakítása (infrastruktúra átalakítás esetén nem engedélyköteles, vagy építési engedéllyel rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás).
  • Megváltozott munkaképességű munkavállaló gyakornoki foglalkoztatása esetében – amennyiben azt a munkavállaló egészségi állapota vonatkozó minősítő határozat vagy kezelő orvos vélemény alapján indokolja – a munkába járás vagy a munkavégzés segítésével foglalkozó személy foglalkoztatása kizárólag a dokumentált segítés ideje alatt.

Célcsoporttal szembeni elvárások:

A célcsoport tagjaival (a gyakornokokkal) szemben támasztott alábbi feltételek mindegyikének együttes teljesülése szükséges:

  • 25 évesnél fiatalabb a munkaviszony megkezdésekor
  • iskolarendszerű oktatásban, felnőttoktatás vagy felnőttképzés keretében szerzett, az Országos Képzési Jegyzékben szabályozott szakképesítést, kivéve a 62-es OKJ szintkódú szakképesítéseket,
  • a foglalkoztatási jogviszony megkezdésekor oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat és nem is dolgozik,
  • a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 4. fejezet 15. §-a szerint felsőfokú végzettséggel vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel nem rendelkezik
  • a támogatást igénylő vállalkozással nem állt munkaviszonyban a támogatási kérelem benyújtását megelőzően.
  • a fiatal a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint területileg illetékes Járási Hivatalnál az Ifjúsági Garancia rendszerben a gyakornoki munkaviszony létesítését megelőzően igazoltan regisztrált. A regisztráció alátámasztása a Járási Hivatal által kiadott Igazolás.

Gyakornokok foglalkoztatásával szembeni elvárások:

  • A kötelező továbbfoglalkoztatási időszakban a gyakornok havi bruttó munkabére nem lehet kevesebb, mint a projektben elszámolt, támogatott munkabére, valamint a támogatott időszak és a továbbfoglalkoztatás teljes (akár fenntartási időszakra átnyúló) időszaka alatt a munkaszerződésben vállalt bér nem csökkenthető.
  • A támogatást igénylőnek a továbbfoglalkoztatás teljesülését legkésőbb a továbbfoglalkoztatási időszak lejártát követő, soron következő beszámolóban, vagy első fenntartási jelentésben kell igazolnia.
  • Nem nyújtható támogatás olyan gyakornok munkabéréhez, aki után a Járási Hivatal bértámogatást nyújt a 70/2009. (IV. 2.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján.
  • Nem nyújtható támogatás olyan gyakornok után, aki a GINOP-5.2.1-14 Ifjúsági Garancia c. kiemelt projekt keretében a gyakornoki munkaszerződés létesítését megelőző 12 hónapon belül bérjellegű támogatásban részesült.
  • A foglalkoztatás formája munkaviszony, amelynek létrehozását meg kell előznie a fiatal Ifjúsági Garancia programban történő regisztrációjának. A regisztrációt dokumentáló, a Járási Hivatal által kiállított Igazolást be kell benyújtania a támogatást igénylőnek.
  • Amennyiben a támogatást igénylő már létrejött munkaviszonyra vonatkozóan nyújtja be a támogatási kérelmet, a munkaviszony kezdete legfeljebb 30 nappal előzheti meg a támogatási kérelem benyújtását.
  • Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásakor a gyakornokkal még nem áll fenn munkaviszony, azt a Támogatói Okirat kiállítását követő 60 napon belül létre kell hozni.
  • A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt teljes időtartamára (9+4,5 hónap) vonatkozóan heti 40 órás, teljes munkaidejű munkaviszonyt köt, amelyben rögzítik a projekt végrehajtására vonatkozó kötelezettségeiket, és amely tartalmazza a gyakornok(ok)ra vonatkozó kötelezettségeket.
  • A gyakornok(ok) munkaszerződésben is rögzítendő, a projekthez kapcsolódó feladatai:
    • 9 hónapos gyakornoki idő és legalább 4,5 hónapos továbbfoglalkoztatási időszak kitöltése;
    • együttműködés a vállalati gyakornoki kapcsolattartóval.
  • Amennyiben a projektidőszak alatt a gyakornok munkaviszonya a munkáltatón kívül álló ok miatt, azaz a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 78. § (1) bekezdése szerinti ok miatt munkáltatói azonnali hatályú felmondással, vagy munkavállalói felmondással szűnik meg, a gyakornokra fordított időarányos támogatás elszámolható.
  • Amennyiben a projektidőszak megkezdését követően a gyakornok munkaviszonya a projekt fizikai megvalósításának időtartama alatt megszűnik, és a munkaviszony megszűnését követő 45 napon belül a munkáltató új gyakornokot alkalmaz (maximum a támogatási időszak alatt 2 alkalommal történhet ilyen módosulás), akkor a projekt folyamatosnak tekinthető, ebben az esetben a korábbi gyakornokokra fordított időarányos támogatás elszámolható és az új gyakornokkal kötött munkaszerződésben rögzítendő gyakornoki idő minimum a támogatott időszakból hátralévő időtartam. A kötelező továbbfoglalkoztatás időtartama azonban ebben az esetben is a támogatott időszak fele, azaz 4,5 hónap. Amennyiben a gyakornokcsere miatt a foglalkoztatás időszaka nem folytatólagosan történik 9 hónapon keresztül, úgy a projektmegvalósítás időtartama legfeljebb 15 hónap lehet.
  • Amennyiben a projektidőszak alatt a gyakornok munkaviszonya közös megegyezéssel vagy a munkáltató felmondása nyomán – ide értve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 79. § (1) bekezdés b) pont szerinti, munkáltatói azonnali hatályú felmondást is – szűnik meg, akkor a gyakornokra fordított támogatás időarányos részét visszafizetési kötelezettség terheli.
  • Amennyiben a gyakornok munkaviszonya próbaidőszak alatt szűnik meg a bk) pont az irányadó és a gyakornokra fordított időarányos támogatás elszámolható.
  • Amennyiben a projektidőszak alatt a gyakornok munkaviszonya lakcímváltozás miatt közös megegyezéssel szűnik meg, a bj) és bk) pontban foglalt szabályok érvényesek.
  • Jelen felhívás keretében egy gyakornok csak egyszer vonható be és egy támogatott projektben részesülhet támogatásban.
  • A kedvezményezett az új gyakornok megtalálásával és bevonásával kapcsolatban a területileg illetékes szakképzési centrumhoz, mint a GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program – támogató szolgáltatások c. kiemelt felhívás kedvezményezett jelen felhívás 8. pontjában meghatározott 4. sz. mellékletében nevesített konzorciumi partneréhez, és/vagy a területileg illetékes Járási Hivatalhoz, mint az Ifjúsági Garancia Rendszert koordináló szervhez fordulhat segítségért.
  • Amennyiben a projektidőszak megkezdését követően a gyakornok munkaviszonya a projekt fizikai megvalósításának időtartama alatt megszűnik, és a munkaviszony megszűnését követő 45 napon belül a munkáltató új gyakornokot alkalmaz, illetve amennyiben már beszerezte gyakornoki munkahely(ek) kialakításához szükséges eszközöket, immateriális javakat, akkor az új gyakornok csak a korábban alkalmazott gyakornok munkakörében foglalkoztatható vagy olyan hasonló munkakörben, amelynek betöltéséhez alátámaszthatóan alkalmasak a korábban beszerzett eszközök, immateriális javak.
  • A támogatást igénylőnek legkésőbb az előlegigényléskor, vagy egyszeri elszámolás esetén a záró kifizetés igénylésekor be kell nyújtania a jelen felhívás 2. sz. melléklete szerinti Gyakornoki és kapcsolattartói összesítő nyilatkozatot,
  • A jelen felhívás 8. pontjában meghatározott 2. sz. melléklete tartalmában, a támogatási kérelemtől való – a támogatási összeget befolyásoló – eltérés(eke)t a támogatást igénylőnek a változást követően azonnal, de legkésőbb a soron következő kifizetési igénylésben szükséges jeleznie, valamint a mellékletet ismételten benyújtania. Amennyiben a támogatást igénylő nem tesz eleget a fenti kötelezettségeinek a Támogató a támogatástól elállhat,
  • A jelen felhívás 8. pontjában meghatározott 3. sz. szakmai melléklete szerinti Elszámoló lapot a támogatást igénylőnek a gyakornok(ok) személyi jellegű ráfordításával kapcsolatos támogatás elszámolást tartalmazó kifizetés igénylésekor be kell nyújtania.
  • A Támogatói Okirat kézhezvételétől számított 150 napon belül igazolnia kell a foglalkoztatottak számának nettó növekedését a felvételt megelőző tizenkét hónap átlagához viszonyítva. A foglalkoztatottak számának nettó növekedése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azon álláshelyek megüresedését, amely önkéntes kilépés, a munkaképesség megváltozása, öregségi nyugdíjazás, önkéntes munkaidő-csökkentés vagy kötelességszegés miatti jogszerű elbocsátás miatt történik. Amennyiben a támogatást igénylő nem tesz eleget a fenti kötelezettségeinek a Támogató a támogatástól elállhat.
  • A támogatást igénylő vállalja, hogy adatot szolgáltat a területileg a projektmegvalósítás helyszínéhez legközelebbi, azonos régióban működő szakképzési centrum részére a gyakornokok számáról, személyéről, munkaköréről, béréről, a támogatott foglalkoztatás időtartamáról, és a továbbfoglalkoztatásról.
  • A támogatást igénylő 5 millió Ft támogatási összeg felett köteles a területileg illetékes szakképzési centrum által meghatározott személyes együttműködésre. Az együttműködést legalább két, személyes részvételt igénylő együttműködési alkalommal kell teljesítenie a támogatást igénylőnek.
  • A gyakornok és a vállalati gyakornoki kapcsolattartó és/vagy megváltozott munkaképességű gyakornokot segítő személy foglalkoztatásának helyszínére a Felhívás 3.6.1. pontja irányadó. A gyakornok és a vállalati gyakornoki kapcsolattartó, megváltozott munkaképességű gyakornok esetében a fentieken túl a gyakornokot segítő személy foglalkoztatásának helyszíne sem térhet el. A munkaszerződésekben szükséges rögzíteni a munkavégzés helyét.
  • Vis maior (30 napot meghaladó tartós betegállomány, munkavégzés egyéb 30 napon túli tartós, igazolt akadálya) esetében, amennyiben a gyakornokcserére biztosított legfeljebb két alkalom lehetőségeit a támogatott vállalkozás kimerítette, az Irányító Hatóság előzetes hozzájárulásával van mód a kieső gyakornok pótlására.
  • A támogatást igénylő vállalja, hogy a gyakornokkal történő munkaviszony létrejöttéről a
  • pontban meghatározott szakképzési centrumot 10 munkanapon belül elektronikus formában értesíti.

Vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenységgel szembeni elvárások:

  • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó ((aki lehet maga a vállalkozó vagy az alkalmazottja) tekintetében feltétel, hogy legalább középfokú végzettséggel rendelkező és legalább három év munkatapasztalattal rendelkező szakember legyen és a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább egy éves munkaviszonnyal rendelkezzék a támogatást igénylőnél.
  • 1-3 gyakornok esetében egy vállalati gyakornoki kapcsolattartó támogatható, 4-6 gyakornok esetében legfeljebb két vállalati kapcsolattartó, 7-nél több gyakornok esetében legfeljebb három vállalati kapcsolattartó támogatható és számolható el a személyi jellegű ráfordítása.
  • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó feladata a gyakornok szakmai és munkahelyi beilleszkedésének segítése, munkájának, fejlődésének értékelése, előrehaladásának dokumentálása előrehaladási naplóban.
  • Egy vállalati gyakornoki kapcsolattartó egyszerre csak egy projekt megvalósításában vehet részt, kivéve, ha ugyanazon vállalkozás jelen Felhívás keretében több, egymástól időben elkülönülő pályázat keretében részesül támogatásban és a kapcsolattartó személy megfelel a jelen felhívásban foglalt valamennyi feltételnek.
  • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó feladata, hogy a továbbfoglalkoztatási időszak lezárultával a támogatási időszakban értékelést adjon a gyakornok munkájáról a munkáltatóval egyeztetve, amely egyben referenciául szolgál (teljesítményértékelési dokumentum) a továbbfoglalkoztatást követő munkavállaláshoz is. A teljesítményértékelés kötelező vállalás, amelynek nem teljesítése a támogatástól való elállást vonhatja maga után.
  • A vállalati gyakornoki kapcsolattartó köteles a megvalósítás – beleértve a továbbfoglalkoztatási időszakot – során együttműködni a GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program – támogató szolgáltatások c. kiemelt projektet végrehajtó, a jelen felhívás keretében támogatott projekt megvalósítási helyszíne szerinti területileg illetékes szakképzési centrummal, amely a konstrukcióhoz kapcsolódó, központi támogatási tevékenységet végez. Az együttműködés keretében adatot kell szolgáltatni az illetékes szakképző centrumnak a gyakornok foglalkoztatásával, előrehaladásával kapcsolatban,
  • A gyakornok(ok) beilleszkedéséről előrehaladási naplót szükséges benyújtani a területileg illetékes szakképzési centrum, illetve a Támogató felé legkésőbb a foglalkoztatás megkezdését követő 5. hónap végéig, valamint a támogatott foglalkoztatási időszak lezárultát követő hónap végéig. Amennyiben a gyakornok megváltozott munkaképességű, és munkába járását, munkavégzését segítő személy támogatja, az előrehaladási napló részét képezi a segítő tevékenység dokumentálása.

A projekt megvalósítása:
A projekt megvalósítását a Támogatást igénylő annak megkezdésétől számítva minimum 9, maximum 15 hónapra tervezheti, amely tartalmazza a számlák pénzügyi teljesítését is.

A projekt területi korlátozása
A felhívásra csak a kevésbé fejlett régiók területén megvalósítani tervezett projektekre nyújthatók be támogatási kérelmek. A projekt több helyszínen is megvalósítható, de ebben az esetben is minden megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie.

A Közép-magyarország régió területén lakóhellyel rendelkező célcsoporttag bértámogatása csak azzal a feltétellel támogatható, ha lakcímkártyával igazolt bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik a kevésbé fejlett (Észak-magyarországi, Észak-alföldi, Dél-alföldi, Közép-dunántúli, Nyugat-dunántúli, Dél-dunántúli) régiók valamelyikében.

A fejlesztés megvalósulásának helyszíne a támogatást igénylő bejegyzett magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet. A megvalósulási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtásáig kell bejegyzésre kerülnie, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában per- és igénymentesnek kell lennie (kivéve, ha a kedvezményezett az igény jogosultja), továbbá alkalmasnak kell lennie a projekt megvalósítására. A megvalósulási helyszín akkor tekinthető alkalmasnak, ha a projekt tárgyát képező tevékenységek elvégezhetők a helyszínen, a projekt megvalósításhoz biztosított a megfelelő infrastruktúra.

A megvalósítás helyszínére vonatkozóan a kedvezményezettnek a vonatkozó hatósági engedéllyel/engedélyekkel rendelkeznie kell, azokban az esetekben, amikor a támogatásból megvalósuló fejlesztés engedélyköteles tevékenységhez kapcsolódik.

A beszerzett eszközöket, immateriális javakat a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlanra (székhelyre, telephelyre, vagy fióktelepre) kell számvitelileg aktiválni. Hardver és szoftver eszközök beszerzése esetén a megvalósulási helyszínnek az a telephely vagy fióktelep minősül, amelyre a beszerzett eszközök számvitelileg aktiválásra kerülnek. A támogatott fejlesztéseket (beleértve az informatikai fejlesztéseket) a támogatást igénylő köteles a megvalósítás helyszínén üzemeltetni.

Nem támogatható a Közép-Magyarország régió (Budapest, illetve Pest megye) területén megvalósuló fejlesztés.

Letölthető dokumentumok

gyakornok_GINOP_5_2_4_16

Részletes pályázati kiírás és segédletek: Gyakornoki program pályakezdők támogatására

Megírjuk Önnek!
Pályázatírás

 

gyakornok