palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Hálózat a közösségért pályázat

„Hálózat a közösségért” program. Partner a gondoskodásban. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az EDF DÉMÁSZ Zrt-vel megkötött szerződése alapján pályázatot hirdet az áramszolgáltató szolgáltatási területén (Bács–Kiskun, Békés, Csongrád megyékben, valamint Pest megye egyes részein) lakó, szociálisan hátrányos helyzetű személyek/családok számára, az áramszolgáltató felé történő adósságuk törlesztésének, valamint a fogyasztói státuszuk visszanyerésének érdekében.

Háttér: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2009 nyarán felajánlotta együttműködését az EDF DÉMÁSZ Zrt. számára a 2008. évi egyetemes szolgáltatási árrésből keletkezett többletéből – a Magyar Energia Hivatal által hozott határozat alapján – a fogyasztóknak visszajuttatandó összeg felhasználására. A program sikerességét látva, az EDF DÉMÁSZ Zrt. felkereste a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, hogy egy hasonló programot dolgozzon ki a nehézsorsú családok megsegítésére.

A szegénység és az azzal járó kiszolgáltatottság, az egyének/családok élethelyzetében bekövetkező változások, valamint a helyi közösségek, mikro-társadalmak felbomlása együttesen vezethet az adósságcsapda kialakulásához. Az érintettek az utóbbi problémákat – élethelyzetük, személyes és környezeti adottságaik függvényében – gyakran titkolják környezetük előtt is, annak ellenére, hogy önerőből egyre kevésbé képesek kilábalni szorult helyzetükből. Így a szociális intézmények sem képesek a klienseik megélhetését és lakhatását is veszélyeztető problémáikat együttesen kezelni.

Az MMSz Dél-Alföldi Régióban – ami jelentős átfedést mutat az EDF DÉMÁSZ szolgáltatási területével – a díjhátralékos fogyasztók többféle állami, civil és piaci megoldással is találkozhatnak, az adósságrendező szolgáltatás a régióban több helyen is megjelent.

Ugyanakkor ezek a szolgáltatások nem mindenki számára érhetőek el, illetve a hozzáférés számos kizáró feltételhez kötött, így szükség van olyan megoldásra is, amely az egyén, a család ill. a háztartás helyzetéhez igazodóan kínál lehetőségeket az adósságok valódi rendezésére.

A tervezett EDF DÉMÁSZ – MMSZ Hátralékkezelő modellprogram keretében széles körben alkalmazható, a szegénységben élő egyének élethelyzetének javítását célzó módszertan/modell jöhet létre, amelynek segítségével képessé válhatnak meglévő elektromos energia – és egyéb – adósságaik rendezésére az érintettek.

A program célja: Az elsődleges cél a díjhátralékkal rendelkező családok felhalmozott áramtartozásának rendezésének elősegítése széles körű együttműködések erejét felhasználva. A bevont szereplők (szolgáltató, civil szervezet, család) összehangolt cselekvésének célja továbbá a kikapcsolt fogyasztók visszacsatolása a villamos-energiafogyasztásba, valamint hogy a támogatott fogyasztókat segítse abban, hogy elkerüljék a hátralék újraképződését. Ezáltal saját otthonukban a társadalmilag elvárható életszínvonal érdekében biztosítva legyen az áramszolgáltatás.

További célkitűzésünk az, hogy az intézkedéseink alapján

  • egy új kezdethez való lehetőséget teremtsünk az eladósodott fogyasztók és családjaik számára,
  • felhívjuk a politikaformálók figyelmét az elszegényedés és eladósodás problémáira,
  • a fogyasztók és a szolgáltatók védelmében a Magyar Energia Hivatalt, valamint az áramszolgáltatókat ösztönözzük a feltöltő kártya rendszerű villanyórák szélesebb körű elterjesztésére.

Ki és milyen módon pályázhat?

Ki pályázhat?

Olyan magyar állampolgárságú lakossági fogyasztó, aki:

  1. a pályázat kiírása napján a szolgáltatásból már kikapcsolt fogyasztók,
  2. a kikapcsolási értesítést kapott fogyasztók, a pályázat kiírásakor a fogyasztónak a pályázat kiírását követő időpontra szóló érvényes kikapcsolási értesítője van
  3. előre fizetős mérővel rendelkező és korábbi időszakból hátra maradt hátralékos fogyasztók,
  4. rendszeresen fizető, de igazoltan súlyos szociális helyzetű védendő fogyasztók

Mind a négy pályázói kategóriában alapfeltételek az alábbiak:

  • a pályázó személy az EDF DÉMÁSZ Zrt. szolgáltatási területén fogyasztási hellyel rendelkezik, vagy tartozás miatti kikapcsolás és szerződésfelmondás előtt rendelkezett,
  • a pályázó személy az áramszámlán szereplő fogyasztó
  • a villamos energia fogyasztási hely a pályázó fogyasztó és családja állandó lakhelyét képezi (nem nyaraló, munkatelep, gazdasági létesítmény, stb).

Önrész vállalás: a saját befizetés összege az igényelt támogatással azonos, vagy nagyobb összegű lehet. Amennyiben a támogatásban részesülő fogyasztó a vállalt befizetést nem teljesíti a megadott határidőre, abban az esetben támogatása nem kerül kifizetésre, illetve az visszavonható, ebben az esetben az MMSZ értesíti a fogyasztót arról, hogy mi ennek a jogkövetkezménye. A nyertes pályázóknak lehetőségük van arra, hogy az álltaluk vállat önrészt nem egy összegben, hanem részletekben (maximum háromszori befizetés lehetséges) jutassák el az MMSZ számlájára. Ezt a pályázati űrlapon kell feltüntetni.

Minimális önrész kiszámítása:

1. kategória:

  • 1 éven túli kikapcsolás: áramdíjtartozás összegének az 50%-a (az „újbekötés” díját a pályázó a partnerszerelőnek téríti meg)
  • 1 éven belüli kikapcsolás: áramdíjtartozás 50%-a

2 – 3 kategória: áramdíjtartozás összegének az 50%-a

4. kategóriában nyertes pályázók 6 hónapon keresztül kapnak segítséget, így ezen nyertes jelentkezők, nem az MMSZ-hez fizetik önrészüket, hanem a támogatás mértékével csökkentet számlát kapnak, amelyet a már megszokott módon fizetnek.

Letölthető dokumentumok

Pályázati felhívás (PDF)

MINTA pályázati űrlap (PDF)

Mintaszámla (PDF)

 EDF DÉMÁSZ Partnerszerelők (PDF

Hogyan kapható támogatás? Pályázni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat honlapján elérhető pályázati űrlap elektronikus kitöltésével és benyújtásával lehet. A pályázat során kötelező a szociális alapszolgáltatást/alapszolgáltatásokat nyújtó szervezet vagy önkormányzat együttműködése.

A pályázatok elbírálása folyamatosan történik, tehát a beérkezett pályázatot azonnal elbíráljuk, majd a nyerteseket postán értesítjük. A pályázat elnyerése esetén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, mint támogató a pályázóval „Támogatási szerződést” köt a megítélt összeg értékében, mely a felhalmozott adósságtörlesztésére használható fel, és amelyet a támogató fizet ki az EDF DÉMÁSZ Zrt. számára.

A pályázat kitöltéséhez szükséges dokumentumok a következőek:

  • aktuális villanyszámla (amennyiben nem kikapcsolt fogyasztó)
  • fizetési felszólítás (amennyiben már megérkezett)
  • kikapcsolási értesítő (amennyiben már megérkezett)

Főbb értékelési szempontok: A pályázatok értékelése a pályázó (és családtagjai) rászorultságának, védendő fogyasztói státuszának, jövedelmi körülményeinek figyelembe vételével történik.

A pályázat benyújtásának módja és beadási határideje: A pályázat a halozat.maltai.hu internetes oldalon érhető el. A pályázati űrlap elektronikus kitöltése után a program létrehoz egy adatlapot a pályázó adataival, amit nyomtatás után aláírva tértivevénnyel, ajánlva postai úton, a következő címre kell elküldeni:

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület
Hálózat a közösségért
Budapest 1537, Pf. 450

Felhívjuk a figyelmüket, hogy az adatlap postai úton történő elküldése a pályázat érvényességnek feltétele.

A pályázat beadásának határideje: a pályázati felület 2012. február 15-től érhető el 2012. június 30-ig. Mivel a pályázatok elbírálása folyamatosan történik, így a pályázati felületet – a támogatási alap kimerülése miatt – 2012. június 30. előtt is lezárhatjuk.

A pályázatban hiánypótlásra nincs lehetőség, a közölt adatok valódiságát a pályázat kiírója hivatalos igazolások bekérése útján ellenőrizheti. Amennyiben az ellenőrzés során kiderül, hogy a közölt adatok a valóságnak nem felelnek meg, akkor a támogatási szerződés megszűnik és támogató jogosult a már megtérített támogatást visszakövetelni, valamint büntető feljelentést tenni

Amennyiben a pályázattal kapcsolatban kérdése van, kérjük, hogy írjon az alábbi címre: halozat@maltai.hu

A közreműködő szervezetek és intézmények pontos felkészítési időpontjai és helyszínei:

  • Kecskemét, 2012. február. 6.: 11:00 MMSZ Komplex Hajléktalan Ellátó Központ (Kecskemét 6000 Matkói út 20.)
  • Békéscsaba, 2012. február. 9.: 10:00 Római Katolikus Plébánia (Békéscsaba 5600 Bartoss udvar .)
  • Szeged, 2012. február. 14.: 10 óra MMSZ Gondviselés Háza (Szeged 6727 Csanádi u. 9.)

Kérjük, megjelenési szándékát mindenképpen jelezzék számunkra.

A jelentkezéshez regisztráció szükséges a halozat@maltai.hu e-mailcímen. Kérjük, az alábbi adatokat küldje el: a résztvevő neve, telefonszáma, e-mailcíme és a képviselt intézmény neve.

Érdeklődését, megjelenését és a program lebonyolításában való segítségét előre is köszönjük szépen.

Forrás: http://halozat.maltai.hu/