palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Hentesüzletek támogatása pályázat

1-3 millió Ft támogatásra pályázhatnak, mikrovállalkozásként működő hentesüzletek. Azok az üzletek, amelyek az üzletben forgalmazott húsból, húskészítményből helyben történő fogyasztásra vendéglátó-ipari terméket készítenek 3,5 millió Ft támogatáshoz is juthatnak.

A mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatásának keretösszege 4,5 milliárd forint, az egy kedvezményezett részére kifizethető támogatás összege 3 millió forint. Amennyiben pedig az üzletben forgalmazott húsból, húskészítményből helyben történő fogyasztásra vendéglátó-ipari termék készül, akkor maximálisan 3,5 millió forint is igénybe vehető a felhívás keretében. A pályázati eljárás lebonyolítását a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. végzi majd.

A pályázat fő kritériumai:

  • A pályázó egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság
  • A támogatással olyan mikrovállalkozások élhetnek, amelyeknek fő tevékenységi köre a hús, húsáru kiskereskedelmét fedi le.
  • A hentesüzlet rendelkezik lezárt üzleti évvel, továbbá vállalja, hogy legalább 2023. december 31-ig folytatja a tevékenységét.
  • A pályázó a kérelem benyújtásakor nem állhat felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alatt, illetve nem rendelkezhet köztartozással.
  • Egy vállalkozás egy pályázat benyújtására jogosult, függetlenül az általa üzemeltetett húsboltok számától.

Készüljön fel már most a pályázatra!
Pályázzon velünk!

Töltse ki az adatlapot!

 

Részletes pályázati kiírás

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, mint támogató az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet, a hentesüzletek támogatásának biztosításáról szóló 1656/2022. (XII. 22.) Korm. határozatban foglaltaknak megfelelően a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek megnövekedett költségeihez történő hozzájárulás érdekében, nyilvános pályázati felhívást tesz közzé.

A pályázati támogatás célja
A pályázat kiemelt célja egyszeri, vissza nem térítendő támogatás nyújtása a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek megnövekedett költségeinek részbeni finanszírozására.

A támogatás forrása
A jelen pályázattal meghirdetett támogatás forrását a Kvtv., XII. Agrárminisztérium fejezetének 20/04 alcím alatti Élelmiszergazdasági és élelmiszerláncfelügyeleti feladatok fejezeti kezelésű előirányzaton belül „A hentesüzletek támogatása” szakmai keretösszegből
felhasználható 4.000.000.000 forint képezi. Az Agrárminisztérium fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati felhívás érvényességi ideje alatt (pályázatok beadási határideje) a jelen pályázati felhívás szerinti pályázható keret összegét az Ávr.ben meghatározott esetekben, vagy
kormányzati intézkedés alapján módosítsa.

A támogatás az 1. pontban meghatározott céllal egyezően az alábbi költségekre igényelhető
A támogatás olyan működési költségek fedezetére használható a következők szerint, amelyek kifejezetten a jelen pályázati felhívás szerinti támogatott időszakon belül keletkeztek:

a) Közműdíjak (víz, gáz, villany, távfűtés, csatornadíj, telefondíj internet nélkül);

b) Helyiségbérlet díja;

c) Munkabér és járulékai.

A pályázat keretében az előző pontokban meghatározott tevékenységeken túlmenően más költségek támogatásból való finanszírozása nem támogatható.
A támogatás elszámolásakor kizárólag a pályázó nevére és székhelyére, vagy nevére és a hentesüzlet címére kiállított számla fogadható el.

A pályázat benyújtására jogosultak köre
Pályázatot azon egyéni vállalkozók, valamint gazdasági társaságok nyújthatnak be, amelyek az alábbi feltételeknek eleget tesznek:

a) a kis és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (3) bekezdése alapján igazoltan mikrovállalkozásnak minősülnek (összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg);

b) 2023. január 1. előtt jogerősen Magyarországon nyilvántartásba vették, illetve bejegyeztek;

c) tevékenységüket Magyarországon végzik;

d) az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását igazoló érvényes dokumentumban vagy a létesítő okiratukban a TEÁOR 4722 számú „Hús és hentesáru kiskereskedelme” tevékenység szerepel;

e) a 2022. évben ténylegesen a TEÁOR 4722 számú „Hús és hentesáru kiskereskedelme” tevékenységet végeztek, és vállalják, hogy legalább 2023. december 31ig ilyen tevékenységet folytatnak;

f) nincs esedékessé vált és még meg nem fizetett adótartozása ide nem értve az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adókat , valamint járulék, illeték vagy vámtartozása (a továbbiakban együtt: köztartozás);

g) nem áll felszámolási, végelszámolási vagy kényszertörlési eljárás alatt.

Nem pályázhatnak:
a) egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemélyek,

b) önkormányzatok,

c) baráti társaságok,

d) közalapítványok,

e) civil társaságok,

f) köztestületek,
g) egyházi jogi személyek, illetve ezek jogi személyiséggel rendelkező szervezetei,
h) pártok.

A támogatás formája és a finanszírozás módja
A pályázati felhívás alapján nyújtott támogatás általános csekély összegű támogatásnak minősül, amelyek az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013.12.24., 1.o.) (a továbbiakban: 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai szerint nyújtható.

A csekély összegű támogatások nyújtásával kapcsolatos eljárásokra a 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 1111/A. §ában foglaltak az irányadók.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás kizárólag átlátható formában nyújtható.

Nem nyújtható az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti általános csekély összegű támogatás
a) olyan vállalkozás számára, amely a halászati és akvakultúratermékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti halászati és akvakultúra ágazatban tevékenykedik;
b) a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével kapcsolatos tevékenység finanszírozására;

c) a mezőgazdasági termékek feldolgozásával és forgalmazásával foglalkozó vállalkozásoknak a következő esetekben:

ca) ha a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre,

cb) ha a támogatás feltétele az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbadás;

d) harmadik országba vagy tagállamba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekre, nevezetesen az exportált mennyiségek támogatására, valamint értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódó támogatás céljából;

e) importáru helyett belföldi áru használatához;

f) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozás számára teherszállító jármű megvásárlására.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti általános csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25i 360/2012/EU bizottsági rendeletben (HL L 114., 2012.4.26., 8.o.) meghatározott felső határig halmozható.

Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek kapcsán vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés kapcsán nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely
csoportmentességi rendeletben vagy az Európai Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális támogatási intenzitást vagy összeget. A nem konkrét elszámolható költségekre nyújtott vagy azokhoz hozzá nem rendelhető csekély összegű támogatás halmozható más, az Európai Bizottság által elfogadott csoportmentességi rendelet vagy határozat alapján nyújtott állami támogatással.
Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére a folyó üzleti évben, valamint az azt megelőző két üzleti év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is.

A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon a pályázati felhívás melléklete szerint nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két üzleti évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról.

A támogatási összeg a jelen Felhívás 7. pontjában írtak szerint egy összegben kerül átutalásra a pályázó bankszámlájára. A támogatás felhasználását utólagosan kell igazolni.

Az elnyerhető támogatás mértéke

Az egy pályázattal elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás összege a forrás erejéig 3.000.000 forintig, abban az esetben, ha húsból és/vagy húskészítményből helyben történő fogyasztásra vendéglátóipari termék készül, 3.500.000 forintig terjedhet.
Ha a jogos igények együttesen meghaladják a 2. pontban meghatározott keretösszeget, akkor a rendelkezésre álló forrás a benyújtott támogatási kérelmekben foglalt jogos igények között egyenlő arányban kerül felosztásra.

A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

  • Egy Pályázó csak egy pályázat benyújtására jogosult függetlenül az általa üzemeltetett húsboltok számától. Egy és ugyanazon vállalkozásnak 1minősülő vállalkozások csak egy pályázat benyújtására jogosultak.
  • A Pályázónak pályázati díjat nem kell fizetnie.
  • A Pályázó által megadott email címmel kapcsolatos kockázatokat (pl. hibásan megadott cím, bankszámlaszám, olvasatlan vagy átirányított emailek) minden esetben a pályázó viseli!
  • A pályázati adatlap kitöltése kizárólag elektronikus úton történhet. Az elektronikus kitöltő felület elérhető a hentestamogatas.hoi.hu honlapról.
  • A kitöltött adatlapot, az elektronikus felületen történő véglegesítés után ki kell nyomtatniés jelen Felhívásban foglaltak szerinti módon, a 9. pontban foglalt mellékletekkel együtt postaiúton tértivevényes ajánlott küldeményként is meg kell küldeni a Támogató, 1223 Budapest,Park utca 2. címére.
  • A pályázati adatlap elektronikus kitöltéséhez a pályázónak előzetes regisztrációt követőenazonosító és jelszó alapján be kell jelentkeznie az elektronikus kitöltő felületre. A regisztráció elvégzésére az elektronikus pályázati felület megnyitását követően lesz lehetősége. Ezt követően tudja kitölteni az elektronikus adatlapot. (Ez utóbbit több lépésben is megtehetifolyamatos mentés mellett.) Amennyiben a pályázó a pályázati adatlap kitöltését befejezte, azt véglegesítenie kell. (Ezt követően a bevitt adatok változtatására már nincs lehetőség!)
  • A pályázatok elektronikus felületen történő szerkesztésére, kitöltésére és a pályázatbenyújtására, véglegesítésére legkésőbb 2023. február 20án 08 óra 00 perctől 30 naptári napig, de legkésőbb 2023. március 20án 23 óra 59 percig van lehetőség.
  • A véglegesítést követően a pályázónak az adatlapot ki kell nyomtatnia, cégszerű aláírással el kell látnia, majd az aláírt példányt a kötelező mellékletekkel, vagy a bizonyító iratokkal együtt a pályázati adatlap véglegesítését követő 4 naptári napon belül a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., 1223 Budapest, Park u. 2. címre egy zárt borítékban, igazolható módon, tértivevényes ajánlott küldeményként kell elküldenie. A borítékon a következőket kell feltüntetni: „Hentestámogatás 2023”.
  • A pályázónak a pályázati dokumentáció lapjait sorba rendezve, és külön kell hagynia, nem kell azokat sem összetűznie, sem összefűznie (tűzőgép kapcsok, gemkapcsok, műanyag tasakok genotherm mellőzendőek), valamint tartalmaznia kell folyamatos oldalszámozást. A pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok az elektronikus kitöltési felületen megtalálhatók, apályázati adatlap véglegesítése után nyomtathatók és aláírhatók.

Letölthető dokumentum

hentesuzletek_palyazati_felhivas

A pályázat formai és tartalmi követelményei
A pályázat az elektronikus adatlapból és a mellékletekből áll.

A pályázati adatlap szerkezete és tartalma nem változtatható!

A pályázathoz a pályázati adatlap mellett az alábbi mellékleteket kell csatolni:
Másolatban, a pályázó képviselője által hitelesített példányban (aláírással és dátummal ellátva):

a) cégkivonat, illetve tevékenység folytatását igazoló érvényes dokumentum, amellyel a pályázó igazolja, hogy a tevékenységi köre a TEÁOR 4722 számú „Hús, húsáru kiskereskedelme” szakágazat végzéséről szól;
b) igazolás arról, hogy a pályázó köztartozásmentes adatbázisban szerepel vagy 15 napnál nem régebbi nemleges („nullás”) adóigazolás, amelyet a köztartozásmentes adózóról adatbázisban történő szereplés helyett állítottak ki;
c) nyilatkozat arról, hogy a pályázó húsból és/vagy húskészítményből helyben történő fogyasztásra vendéglátóipari terméket készít;

d) nyilatkozat az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikk (1) bekezdése figyelembevételével az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon a pályázati felhívás melléklete szerint a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két
üzleti évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról és összegéről;

e) társas vállalkozás esetén a pályázó képviseletére jogosult személy vagy személyek ügyvéd, kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett, vagy közjegyző által hitelesített aláírásmintáját, vagy az aláírásminta hitelesített másolatát; egyéni vállalkozás esetében két tanú által hitelesített, teljes bizonyító erejű dokumentum a pályázó aláírásmintájára vonatkozóan.

A pályázat elbírálásának rendje és értékelési szempontok

  • A 9. pontban felsorolt mellékletekkel kapcsolatban hiánypótlásra egy alkalommal van lehetőség.
  • Támogató a formai szempontból hiányosan benyújtott pályázat esetén a pályázat beérkezését követő hatvan naptári napon belül a hiányok megjelölésével, egy alkalommal 15 naptári napos határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel a pályázót és egyben figyelmezteti, hogy ha a hiánypótlást a kitűzött határidőn belül nem vagy ismételten hiányosan nyújtja be, a pályázat elutasításra kerül.
  • Ha a pályázó a hiánypótlási felhívásnak nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti azt, erről a Támogató az elutasítás indokolásával együtt igazolható módon, a hiánypótlási határidő lejártát, vagy a nem megfelelően teljesített hiánypótlás beérkezését követő 10 naptári napon belül írásban köteles értesíteni a pályázót.
  • A Felhívásban rögzítetteknek, a vonatkozó jogszabályoknak, valamint a formai szempontoknak nem megfelelő pályázatok nem jogosultak támogatásra.
  • Formai és tartalmi szempontból kizáró okok:
    a) a pályázó nem tartozik a 4. pont szerinti kedvezményezettek körébe;

    b) a hiánypótlási felhívást követően hibásan, hiányosan, nem előírt formátumban, vagy határidő után benyújtott pályázat, illetve ha a pályázat feltételeként előírt és a pályázathoz csatolt nyilatkozatot a pályázó visszavonja;

    c) ha a pályázat a jelen Felhívásban jelzett célokkal nincs összhangban;

    d) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;

    e) a pályázóval szemben fennállnak az Áht. 48/B. § szerinti kizáró okok;

    f) a pályázó által igényelt támogatási összeg meghaladja az 1407/2013/EU rendelet 3. cikk (2) bekezdésében meghatározott keretösszegből a pályázó rendelkezésére álló szabad összeget.

Döntéshozatal
A befogadott pályázatok kapcsán a támogatásra vonatkozó döntést a Támogató javaslata alapján a Miniszter hozza meg és közli a Támogatóval.

A megszülető döntés lehet: támogatás, vagy elutasítás.

A Miniszter a határidőig benyújtott pályázatokról a benyújtás rendelkezésére álló utolsó napot, azaz a benyújtási határidőt követő 90 naptári napon belül dönt.
A támogatási döntés eredményéről annak meghozatalát követő 15 naptári napon belül a Támogató írásban értesíti a pályázót.

A nyertes pályázók névsorát és az elnyert támogatás összegét a Miniszter a kormányzati portálon, a Támogató a saját honlapján a döntést követő 5 naptári napon belül közzéteszi.

Kifogás
A döntéssel szemben jogorvoslatnak nincs helye.

Amennyiben a pályázó úgy ítéli meg, hogy a pályázati eljárás, a támogatási döntés meghozatala, a támogatói okirat kiadása, a költségvetési támogatás folyósítása, illetve annak esetleges visszakövetelése jogszabálysértő, vagy a pályázati kiírásba, illetőleg a támogatói okiratba ütközik, akkor az Ávr. 102/D. §a alapján Támogatónál kifogást nyújthat be.

A kifogás benyújtására a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzéstől számított 10 napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított 30 napon belül, írásban van lehetőség. A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs.

A kifogásnak tartalmaznia kell:
a) a kifogást tevő nevét, székhelyét, képviselője nevét,

b) a kifogással érintett pályázat vagy támogatói okirat azonosításához szükséges adatokat,

c) a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását,

d) a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályi rendelkezés pontos megjelölését,

e) nem elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén a kifogást tevő aláírását.

A kifogás elbírálása az Ávr. 102/D. § (5) (7) bekezdései, valamint 2/2022. (III. 30.) AM utasítás 48. §ban foglaltak alapján történik.

A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye.

Támogatói okirat

A nyertes pályázót a miniszteri döntést követő 15 naptári napon belül a pályázati adatlapon megjelölt elektronikus címen a Támogató értesíti a támogatói okirat kiadásának feltételeiről.

A támogatói okiratot valamennyi feltétel teljesülése esetén a Támogató adja ki. A Támogató a támogatói okirattal egyidejűleg a pályázati felhívás melléklete szerint írásban tájékoztatja a nyertes pályázót a támogatás bruttó támogatási egyenértékben kifejezett összegéről és arról, hogy az csekély összegűnek minősül.

A támogatásra irányuló jogviszony a támogatói okirat Pályázó általi, igazolt átvétel időpontjában az Áht. 48/A. § (2) bekezdése szerinti közléssel keletkezik.

Biztosíték
A nyertes pályázó köteles a költségvetési támogatás visszavonása, illetve visszafizetési kötelezettség megállapítása esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás biztosítása céljából valamennyi azonnali beszedéssel megterhelhető bankszámlájára a Támogató javára azonnali és egyéb feltételek nélküli, legfeljebb 35 napra való sorba állítási határidőt  meghatározó beszedési megbízás lehetőségét biztosító felhatalmazó levelet benyújtani, számlaszámonként 1 db eredeti példányban.

A felhatalmazó leveleken szereplő valamennyi bankszámlaszámnak meg kell egyeznie a pályázat benyújtásakor a pályázati adatlapon megadott valamennyi bankszámlaszámmal.

A támogatás kifizetése
A támogatás kifizetésére a támogatói okiratban rögzítettek elfogadását és közlését (hatálybalépését) követő 30 napon belül, egy összegben kerül sor.

Támogatói okirat módosítása, visszavonása, adatváltozás
A támogatói okirat módosítása az indokok felsorolásával az eredeti támogatói okiratban a költségvetési támogatás felhasználására meghatározott véghatáridő letelte előtt legalább 30 nappal írásban (postai úton, vagy szkennelve emailen) a Támogatónál kezdeményezhető. Jelen pályázati kiírásban meghatározott, a költségek elfogadásának kezdő időpontja korábbi időpontra nem módosítható. Amennyiben a támogatott tevékenység eredeti célja megváltozott, a támogatói okirat az Áht. 53/A. § (5) bekezdése alapján abban az esetben módosítható legfeljebb egy alkalommal, ha az eredeti és a módosított cél az Agrárminisztérium feladatkörébe tartozó szakmai, ágazati feladatok megvalósítását szolgálja. A támogatói okirat ezirányú módosítását a Támogató vagy a pályázó egyoldalúan, valamint közösen is kezdeményezhetik. A támogatói okirat módosítására az Ávr. 95. § (1) bekezdésében és 95/B. § ában foglalt rendelkezések alapján kerülhet sor. A módosítási kérelem és a már megítélt támogatási összeg növelésére, kivéve, ha a többlet költségvetési támogatás biztosítása az Ávr. 95. § (2) bekezdése alapján indokolt. Nem kell támogatói okiratot módosítani az Ávr. 95. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben.

A pályázónak a támogatói okiratban rögzített feltételekben, illetve a saját adataiban bekövetkezett változásokat a tudomására jutástól számított 8 napon belül írásban jeleznie kell a Támogatónak. A közlés elmulasztása szerződésszegésnek minősül.

Az Ávr. 96. §a szerinti esetekben a Támogató a támogatói okiratot visszavonhatja vagy kezdeményezheti annak módosítását.

A Támogató jogosult a támogatói okirat visszavonása, illetve módosítása nélkül is írásos felszólítással intézkedni a költségvetési támogatás részleges a jogszabálysértéssel, illetve a nem rendeltetésszerű vagy szerződésellenes felhasználással arányos mértékű visszafizettetéséről. A jogosulatlanul igénybevett támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti kamattal növelt összegben kell visszafizetni a Támogató számlájára. (Ávr. 96 99. §)

A támogatás felhasználásának feltételei, elszámolható, nem elszámolható költségek
a) Az elnyert támogatás kizárólag a támogatott pályázatban megjelölt célra, a 2/2019. (III. 20.) AM utasítás Általános tájékoztatójának figyelembevételével összeállított és a költségtervben részletezett költségekre használható fel;

b) a támogatói okiratban rögzített időszakban de legkorábban a 2023. január 1től 2023. december 31ig felmerülő költségekre használható fel (a támogatás terhére elszámolandó közüzemi számlákon a szolgáltatás teljesítési időpontjának kell a megadott időintervallumba esni);

c) a támogatás terhére elszámolható számlákat és bizonylatokat a támogatást elnyert pályázó nevére és székhelyére kell kiállítani;

d) az államháztartás központi alrendszeréből kapott más támogatás esetén az elnyert „A  hentesüzletek támogatása” szakmai keretösszegből elnyert támogatás nem tekinthető saját forrásnak;

e) a támogatott tevékenység megvalósulási helyszíne a pályázó saját (1/1 tulajdonú) vagy bérelt telephelye lehet;

f) nem számolhatók el a 3. pont feltételeinek meg nem felelő költségek.

Elszámolási kötelezettség, a teljesítés ellenőrzése

A pályázó a támogatott program megvalósításáról, az elnyert támogatási összeg felhasználási feltételeinek, illetve a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő felhasználásáról 2024. január 31ig köteles a támogatói okiratban meghatározott szempontok szerint beszámolót (a támogatás cél szerinti felhasználásáról szóló nyilatkozatot és pénzügyi elszámolást, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti, a 2022. évre vonatkozó beszámolót, egyéni vállalkozók esetén a 2022. évi adóbevallást) a Támogatóhoz egy eredeti, aláírt példányban megküldeni.
A beszámolót a 2/2019 (III. 20.) AM utasítás I. mellékletének 1. függelékben szereplő általános tájékoztatóban foglaltak figyelembevételével kell összeállítani.

Az elszámolható, illetve a pályázat keretében nem elszámolható költségek részletes megnevezését a pályázati felhívás 3. pontja, valamint a fentebb hivatkozott általános tájékoztató tartalmazza, továbbá:

a) a beszámolóból egyértelműen ki kell tűnnie, hogy a támogatás a pályázatban meghirdetett, valamint a támogatói okiratban rögzített és vállalt célokra, feladatokra került felhasználásra,

b) a kötelezettségek teljesítését, a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának szakmai ellenőrzését a Támogató végzi,

c) a beszámolóval kapcsolatban egyszeri hiánypótlásra van lehetőség. A hiánypótlás teljesítésének határideje 15 naptári nap.

Amennyiben az elszámolás nem fogadható el, vagy a támogatás felhasználása részben vagy egészben a vonatkozó jogszabályokban, jelen pályázati felhívásban, valamint a támogatói okiratban foglaltaktól eltérően történt meg, a jogosulatlanul felhasznált támogatás összegét az
Ávr. 98. § (5) bekezdésében foglaltak szerint kell visszafizetni.

A Támogató a támogatott üzletek legfeljebb 5 százalékát 2023. december 31ig köteles a helyszínen ellenőrizni.
Az elszámolás elfogadásáról és a felhatalmazó levél/levelek visszavonásáról a Támogató levélben értesíti a pályázót. A felhatalmazó levelek törlését a pályázó az előbbi hozzájáruló nyilatkozat birtokában kezdeményezheti a számlavezető pénzintézetnél.

Tájékoztatás, kapcsolattartás

A Felhívással kapcsolatban a Támogató Pályázatkezelési Igazgatóságának kijelölt munkatársai látnak el ügyfélszolgálati tevékenységet, amelynek keretében tájékoztatást adnak és segítséget nyújtanak a pályázatok benyújtásával, a támogatói okirat kiadásának feltételeivel,
illetve az elszámolással kapcsolatosan.

Elérhetőségek:
Név: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Szervezeti egység: Pályázatkezelési Igazgatóság

Telefonszám: 0613628120

Email címek: hentestamogatas@hoi.hu

Készüljön fel már most a pályázatra!
Pályázzon velünk!

Töltse ki az adatlapot!