palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

HISZEK Benned Sport Program pályázat

Pályázat tehetség-kiválasztást végző, alapvetően utánpótlás-nevelő sportszervezetek sportszakmai alapfeladatainak elvégzéséhez, sportegyesületi szakmai programok megvalósításához.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága (Államtitkárság) meghirdette a HISZEK Benned Sport Programot (Helyi, Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti Sport Program). A program céljaként az egészséges életmódra nevelést, a versenysportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben és tehetséggondozásban rejlő lehetőségeket a társadalmi felzárkóztatás terén, valamint a szabadidősportot végző társadalmi rétegek szélesítésének jelentőségét az ország népegészségügyi mutatóinak fejlődése érdekében jelölte meg.

A HISZEK Benned Sport Program egyik alprogramjaként az ország bármely területén működő kis-és közepes sportegyesületek utánpótlás bázisának növelését kívánja támogatni az Államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével. Olyan projektek nevezését várja a SOSZ, melyek a tehetség-kiválasztáshoz, tehetség-gondozáshoz kapcsolódó teendőkhöz társuló feladatok megvalósítását szolgálnák, például: sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása.

A rendelkezésre álló keretösszeg: a Program III. ütemének támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 200.000.000,- forint, azaz kettőszázmillió forint.

Kedvezményezettek köre: A Program kiírás nyílt. Kedvezményezettek a sportról szóló 2004. évi I. törvény rendelkezései szerint működő, belföldi székhellyel rendelkező, országos sportági szakszövetség, vagy sportszövetség tagjaként működő sportszervezetek lehetnek.
Támogatandó programtartalmak: A kedvezményezettek által lebonyolított programok, amelyek a taglétszám növelését szolgálják, így különösen a megnövekedett taglétszám következtében szükséges létesítmény-használat, edzők és további sportszakemberek foglalkoztatásához kapcsolódó személyi jellegű kiadások, sporteszközbeszerzések, versenykiírással és versenyeztetéssel összefüggő feladatok terén felmerülő költségek finanszírozása.
Az igényelhető támogatás mértéke legalább 500 000 Ft, azaz ötszázezer forint, legfeljebb 5 000 000 Ft, azaz ötmillió forint.
A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.
A támogatás felhasználható a Program kapcsán a kedvezményezett által benyújtott projekttel kapcsolatban felmerülő, sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó személyi és dologi költségek finanszírozására, továbbá beruházásnak nem minősülő tárgyi eszköz beszerzésre.

Letölthető dokumentumok:

A programra való jelentkezés határideje: 2018. október 1. éjfél

Lebonyolító szervezet:
Sportegyesületek Országos Szövetsége
Címe: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. 103/1.iroda
E-mail: sosziroda@sosz.hu Honlap címe: www.sosz.hu Telefon: +36 1 460 6810

HISZEK Benned Sport Program pályázat