palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Holdat néző Guanyin kreatív pályázat

holdatnezo guanyin„A szépség szíve. Ötezer év kínai remekművei” című időszaki kiállításhoz kapcsolódó kreatív pályázatunk a kínai kiállítás egyik kiemelkedő alkotására, a „Holdat néző Guanyin” szobrára hívja fel a figyelmet. A felhúzott lábbal ülő, egyik karján támaszkodó, kecses figura ábrázolása a „Holdat néző” nevet viseli, annak ellenére, hogy a „jelenetben” nincsen Hold. Ennek oka az, hogy az eredetileg sziklaszirten üldögélő alak a vízfelszínen visszatükröződő Hold képét figyeli. Az ábrázolás azt a buddhista felfogást jelképezi, mely szerint a világ jelenségei annyira megfoghatatlanok, tünékenyek, mint a Hold tükörképe a vízen. Ahogy meglátjuk, rögtön el is illan. Most fantáziádra bízzuk, hogy hogyan és hol jeleníted meg a helyet, ahol Guanyin ül, és a Hold képét visszatükröző felületet.

A legkreatívabb alkotásokat (névvel, életkor megjelölésével és email címmel) 2014. december 5-ig a múzeum címére visszavárjuk, közülük a legjobbakat díjazzuk, és mini kiállítás keretében közzétesszük.

holdatnezo guanyin

Cím:

Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum
1062 Budapest, Andrássy út 103.
A borítékra kérjük, írd rá: „Holdat néző Guanyin”