palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

InnoMax Díj – pályázat nonprofit és civil szervezetek számára

Az Invitech ICT Services Kft. 2021-ben már tizenkettedik alkalommal, és pár előremutató újítással együtt hirdeti meg az InnoMax pályázatot.

Az Effekteam Egyesület közreműködésével zajló pályáztatási folyamat feltételei az alábbiak:

A pályázat felhívás célja
Az Invitech fontosnak tartja, hogy segítséget nyújtson azoknak a civil és nonprofit szervezeteknek, amelyek digitális eszközöket felhasználó, innovatív fejlesztési projektjeikhez, újításaikhoz keresnek támogatót az alábbi témakörökben. Fontos változtatás a korábbi kiírásokhoz képest, hogy ezen témakörök meghatározása, csak abban segíti a pályázókat, hogy milyen tevékenység kapcsán tudnak pályázni a díjra. A témakörök nem jelentenek kategóriákat, minden pályázat – témájától függetlenül – egységes szempontok alapján kerül elbírálásra.

Fenntarthatóság, környezetvédelem
Olyan szervezetek pályaműveit várjuk, melyek a megvalósítani tervezett projektjeikkel a fenntarthatósághoz, illetve az élhető környezet megőrzéséhez valamilyen digitális megoldást felhasználva járulnak hozzá.

Oktatás, nevelés
Ebben a témakörben elsősorban olyan pályaműveket várunk, melyek célja valamilyen digitális megoldást felhasználva a nevelés színvonalának növelése, akár a közoktatásban, akár annak keretein kívül.

Egészség
Ebben a témakörben a kórházi, vagy más téren megvalósuló betegellátás minőségének jobbítását, hatékonyabbá tételét, továbbá az egészségvédelem és a megelőzés előmozdítását célzó pályaműveket várunk, melyek digitális megoldást felhasználva valósulnak meg.

Szociális ügyek
Ebben a témakörben olyan pályaműveket várunk, melyek megvalósulásával a társadalmi és gazdasági fejlődéssel kevésbé lépést tartani képes rétegek, közösségek számára nyílik meg a felzárkózás esélye. A tervezett projekteknek az digitális eszközök alkalmazásával javítaniuk kell az esélyegyenlőség feltételeit, csökkenteniük a használati és hozzáférési megosztottságot, illetve segíteni a digitális felzárkóztatást.

Kultúra
Ebben a témakörben olyan pályaműveket érdemes beküldeni, amelyek az digitális innováció segítségével valamilyen kulturális tevékenység hatékonyságát növelik. Hozzájárulnak ahhoz, hogy minőségibb, színvonalasabb módon lehessen olyan kulturális tevékenységet folytatni, amely joggal számíthat közönsége megelégedésére.

Digitális fejlesztést támogató eszközpályázat (külön elbírálásban vesz részt)
Ebben a 2020-ban bevezetett kategóriában olyan eszközigényre vonatkozó pályázatokat várunk, amelyek a digitalizációhoz való felzárkózás megkönnyítését vagy feltételeinek megteremtését szolgálják. Ezen kategóriában beadott pályázati anyagok esetén, kérjük kiemelve és részletesen mutassák be, hogy kik fogják az eszközöket használni, milyen szempontok szerint választják ki a konkrét kedvezményezetteket, és hogy milyen módon fogják követni az eszközök hatékony felhasználását. A pályázat tartalmával kapcsolatban alapkövetelmény, hogy a célcsoport digitális képességei fejlődjenek.

A felhívásra tehát a fent megadott témákban, olyan projektötletek megvalósítására lehet pályázni, amelyek innovatív digitális megoldásokat felhasználva valamilyen társadalmi, közösségi és/vagy ökológiai célt szolgálnak, társadalmilag és/vagy környezetileg hasznosak. Elvárás, hogy a pályázat megvalósulása révén az digitális eszközök alkalmazásával javuljon a célcsoport és a közösség életminősége vagy a pályázó szervezet működési hatékonysága (céljának elérése érdekében) vagy az ökológiai környezet minősége valamilyen eredeti, innovatív ötlet, terv végrehajtása által.

Pályázók köre

A pályázatra olyan civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, szövetségek és szociális szövetkezetek) jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek (az egyházi intézmények és politikai pártok nem tekinthetők civil szervezetnek). Jelentkezhetnek továbbá magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k is.
Feltétel, hogy a pályázó szervezetek bejegyzett székhelye Magyarországon legyen.

Jogi forma szerint pályázók lehetnek:

  • az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján létrehozott azon civil szervezetek, szövetségek (kivéve a pártokat, kamarákat, köztestületeket, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, a biztosító egyesületeket, valamint az egyházakat), amelyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek;
  • a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján létrehozott egyesületek és alapítványok (ide nem értve a közalapítványokat), amelyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek;
  • a 2006. X. tv alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), melyek bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek, profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel.
  • a 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) alapján létrehozott magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k (a cég dolgozói létszáma 250 fő alatt, forgalma 50 millió EUR alatt és mérlegfőösszege 43 millió EUR alatt van), bírósági végzésük és alapító okiratuk szerint a pályázat beadása előtt legalább egy (1) éve bejegyzésre kerültek, azóta aktívan működnek.
    Egy szervezet maximum egy pályázatot nyújthat be. Az a szervezet, melynek jelenleg folyamatban lévő, le nem zárt támogatása fut az Invitechnél a támogatott projektet nem nyújthatja be pályázatként.

A pályázat benyújtásának menete

A pályázatot 2021. október 29-ig (24:00) az InnoMax pályázat benyújtása oldalon lehet benyújtani az alábbiak szerint:
A pályázati felületen a regisztrációt és a pályázat törzsadatainak megadását követően az alábbi dokumentumokat szükséges feltölteni és beküldeni ahhoz, hogy a pályázat érvényesen beadottnak minősüljön:

  • Pályázati adatlap (letölthető táblázat kitöltése).
  • A szervezet utolsó elfogadott éves jelentése/beszámolója, mérlege és eredménykimutatása.
  • A pályázathoz ezeken felül feltölthető minden olyan kapcsolódó dokumentáció, műszaki leírás, mely a zsűri számára a tervek jobb megértését segíti, mindösszesen legfeljebb 10 MB méretben, pdf formátumban.
  • Kérjük, fordítsanak gondot a pályázati anyag kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését.
  • Minden pályázót arra biztatunk, hogy bizonytalanság esetén kérdéseikkel, problémáikkal keressék meg a közreműködőt, vegyék igénybe az e-mailes és telefonos konzultáció lehetőségét. (Ugyanakkor kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére a közreműködő munkatársai nem vállalkoznak, ez az értékelők feladata.)

A konzultációs lehetőség elérhetősége:
Csider Gyöngyvér, Effekteam Egyesület, invitechtamogatas@effekteam.hu, 06 70 653 99 06.

A Pályázó a pályázat benyújtásával egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy az Invitech a pályázó szervezet olyan jellegű működéséről, amely összefügg a pályázatban bemutatott eredményeivel riportfilmet, interjút vagy fényképsorozatot készítsen, és azt a Díjjal, illetve szolgáltatásaival kapcsolatos kommunikációjában felhasználja.

Annak érdekében, hogy a Pályázóval kapcsolatba léphessünk a kitöltés véglegesítésének vagy a pályázat értelmezésének elősegítése érdekében, a Pályázó nevében a pályázatot feltöltő személy által megadott emailcímet és esetlegesen megadott egyéb elérhetőségi adatai kezeljük. Ehhez a pályázat kitöltésének megkezdésével, ennek során az emailcím megadásával a Pályázó és az őt képviselő kitöltő személy hozzájárul. Az így megadott kapcsolattartási adatokat kizárólag az Innomax pályázattal összefüggő célra kezeljük, azt nyilvánosságra nem hozzuk és másnak nem adjuk át. Ezeket az adatokat az Innomax pályázat lezárását követően 1 évig, a díjazottak esetében pedig a díjazott projekt utánkövetéséhez szükséges ideig őrizzük meg.

A pályázat keretösszege:

  • a rendelkezésre álló keret: 2 500 000 Ft;
  • az elnyerhető összeg legfeljebb 500 000 Ft.
  • Magyarországon 5 pályázat nyer támogatást, melyek közül:
    • 3 pályázatnak a közönségszavazás és a zsűri súlyozott döntése alapján ítélik meg a támogatást.
    • A zsűri által kiválasztott 10 pályázatot az Invitech közönségszavazásra is bocsátja. Amellett, hogy a közönségszavazás eredménye az egész pályázat végső eredményébe is beleszámít, az itt a legtöbb szavazatot összegyűjtő pályázó az „Innomax közönségdíjának” birtokosává válik.

A külön kategóriát jelentő eszközpályázat a zsűri döntése alapján kerül elbírálásra.
A pályázati projekt futamideje: 2022. március 1. – 2022. december 31.

Az Invitech ICT Services Kft. a támogatottak részére az alábbiakat is felkínálja:

  • megkapja az „Innomax Díj” emlékplakettjét;
  • korlátlan ideig jogosult az „Innomax Díj” cím viselésére és annak feltüntetésére;
  • meghívót kap a Díj ünnepélyes átadására, ahol a sajtó képviselőivel is lehetősége lesz találkozni;
  • neve és rövid bemutatása megjelenik az Invitech üzleti megoldásaival kapcsolatos kiadványaiban, honlapján, sajtócikkeiben, illetve egyéb kommunikációs anyagaiban;
  • 5 óra szakmai konzultációt, mentorálást kap térítésmentesen az Invitechtől.

Elszámolható költségek

Minden, a projekt végrehajtásához indokolt, arányos mértékű és szükséges közvetlen költség elszámolható, amelyek a támogatott szervezetnél merülnek fel, az alábbiak szerint:

  • szükségesek a projekt végrehajtásához;
  • szerepelnek a pályázatban beadott projekt költségvetésben;
  • a projekt végrehajtása alatt keletkeznek (azaz a költséghez kapcsolódó teljesítés, a számlázás és a kifizetés is a projekt futamideje alatt történik);
  • azonosíthatók és ellenőrizhetők, a projekt megvalósítója számviteli nyilvántartásában elszámolt költségek;
    észszerűek, indokoltak és megfelelnek a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás feltételeinek, különösen a
  • hatékonyság és gazdaságosság feltételének;
  • megfelelnek a vonatkozó, hatályos jogszabályoknak;
  • számlákkal és bizonylatokkal, vagy azokkal egyenértékű könyvelési dokumentumokkal vannak alátámasztva.

A fentiek szerint különösen az alábbi költségek támogathatóak:

  • a projektben résztvevő alkalmazottak bér- és járulékköltsége (a foglalkoztatás teljes költsége elszámolható,
  • függetlenül attól, hogy munkaviszonyról, megbízási szerződésről vagy számlás vállalkozóról van szó);
  • a projektben résztvevő alkalmazottak és egyéb résztvevők (például önkéntesek, résztvevők) utazási költségei és napidíja (megadva az utazás célját, módját és távolságát) irányadó számviteli szabályok szerint;
  • a projekthez szükséges (új vagy használt) berendezések, eszközök és kellékek kölcsönzése vagy vásárlása;
  • szolgáltatások költségei, ideértve a rendezvényeket, nyomtatás és kiadvány költségeket, honlap és egyéb technikai fejlesztés és egyéb szolgáltatások költségeit;
  • pályázó szervezet általános működési költségei, a projekt méretéhez arányos mértékben (könyvelés, irodabérlet, takarítási, karbantartási költségek, közműdíjak, telefon, internet, posta stb.).

Pályázati dokumentáció

pályázati felhvás és útmutató

Az értékelés folyamata
 
1) A pályázatok formai és jogi-adminisztratív előszűrésen mennek át, amit a közreműködő munkatársai végeznek el, a pályázat beadásától számított 15 munkanapon belül.

  • Az előszűrés során a közreműködők az alábbi szempontokat vizsgálják:
    • a pályázat a megadott határidőn belül érkezett be;
    • a pályázó szervezet jogi formája megfelel a feltételeknek;
    • a pályázó szervezet székhelye Magyarországon van;
    • a pályázó szervezet maximum egy pályázatot nyújtott be;
    • a pályázat ütemterve a megadott keretek között marad;
    • a pályázat megfelel a pályázati program általános célkitűzéseinek és elveinek.

Szükség esetén a közreműködő e-mailen keresztül további tisztázó kérdéseket tehet fel, melyekre a pályázónak 5 munkanapon belül kell válaszolnia. Ha a pályázó elmulasztja a válaszadást a megadott határidőig, akkor a pályázat – a hiányosság természetétől függően – elutasításra kerül.
A pályázó szervezet, illetve a projekt a fent részletezett formai és jogi/adminisztratív szempontoknak való meg nem felelése esetében kizárásra kerül, amiről a közreműködő munkatársai a pályázati határidő lezárását követő 15 munkanapon belül értesítik a pályázót.

A pályázat értékelése a jogi-adminisztratív szűrésen való megfelelés után az alábbiak szerint folytatódik:

2) Minden pályázatot kettő független értékelő önállóan pontoz, és szövegesen is értékel az alábbi szempontok mentén, 0-3 pontig terjedő skálán:

  • Olyan társadalmi problémákra kíván-e választ adni a pályázó, melyek megoldásában a digitalizáció kiemelt szerepet játszik/játszhat?
  • Milyen mértékű a projekt/fejlesztés társadalmi hasznossága, és összhangja a pályázati felhívás célkitűzéseivel és a célcsoport(ok) szükségleteivel?
  • Mennyiben újszerű a projektben megfogalmazott fejlesztési ötlet?
  • A pályázó szervezet eddigi tevékenysége és tapasztalatai alapján képes lesz-e a tervezett projekt megfelelő minőségű lebonyolítására?
  • Mennyire kidolgozott a tevékenységek bemutatása, mennyire képeznek a tevékenységek és módszerek kerek egészet?
  • Várható-e az eredmények, hatások fennmaradása és további hasznosulása a projekt vége után?
  • A tervezett költségvetés reális és a tevékenységekkel alátámasztott-e?
  • Az értékelők javaslatot tesznek az Invitech részére a pályázat támogatására vagy elutasítására valamint a pályázatok rangsorára. Az értékelés 2021. december 10-ig zajlik le. A tartalmi elbírálás során az értékelők további információkat kérhetnek a projektre és a szervezetre vonatkozóan.
  • A kérdéseket a közreműködő munkatársa küldi ki e-mailen a pályázónak. Az e-mailben megjelölik a válaszadás határidejét is – ez alapesetben a kiküldéstől számított 5 munkanap. A válaszadás elmulasztása esetén a pályázatot a rendelkezésre álló információk alapján fogják értékelni.

3) Az értékelők által adott pontszámok alapján tett javaslatokat és a felállított, 20 legjobb helyezést tartalmazó rangsort a közreműködők átadják az Invitech részére, a zsűri felé történő továbbítás céljából. Adott esetben az Invitech, illetve a zsűri a kiválasztott pályázók képviselőjét egy személyes beszélgetésre is meghívja. A zsűri által kiválasztott 10 pályázatot az Invitech közönségszavazásra is bocsájtja.

4) A közönségszavazás 2022. január 3.- január 16. között kerül meghirdetésre az Invitech Facebook-oldalán. A szavazás nyertese az Innomax közönségdíjának birtokosává válik, míg minden más közönségszavazat beépül a zsűri és a közönség értékelésébe.

5) Az Invitech a végleges döntést és a támogatottak névsorát mind az 5 díj esetében a 2022. februári díjátadó gáláján hirdeti ki, melyre előzetesen minden, a zsűri által shortlistre javasolt pályázó meghívást kap.

A támogatás igénybevételének feltételei

  • kizárólag a nyertes szervezet veheti igénybe a támogatást, az harmadik félre nem ruházható át;
  • a támogatás átadására a nyertesekkel kötött, a pályázatban megvalósítandó projektötletet támogató adományozási szerződés keretében kerül sor.

A szerződéskötés menete:

  • A támogatási szerződések megkötésére a nyertesek nyilvános bejelentését követően kerül sor.

A szerződés mellékleteként az alábbi dokumentumokat kell csatolni:

  • a szervezetet létesítő alapító okirat (alapszabály vagy alapító okirat);
  • a bejegyzést igazoló bírósági vagy cégbírósági végzésről szóló kivonat (az online közhiteles névjegyzékből letöltve megfelelő) vagy azzal egyenértékű dokumentum;
  • az elnökség/kuratóriumi tagok névsora;
  • a számlavezető bank által aláírt banki felhatalmazás.

Amennyiben a nyertes szervezet közhasznú, a kapott adományról adózási célra igazolást köteles kiállítani az Invitech részére a szerződésben részletezendők szerint.

A kifizetések ütemezése:

A nyertes projektek számára a támogatás kifizetésére 2022. április 30-ig kerül sor, amennyiben a támogatási szerződést 2022. március 31-ig a felek aláírják.

Beszámoló készítése:

A támogatottnak a projekt lezárását követő 30 napon belül beszámolót kell küldenie a közreműködők részére.
A beszámoló tartalmi és pénzügyi részből áll, és a később megküldendő adatlapon kell elkészíteni. A tartalmi beszámolónak ki kell térnie a tevékenységekre, eredményekre, az elért hatásokra, valamint a tervektől való eltéréseket is itt szükséges indokolni. A beszámolóhoz mellékelni kell a projekt végrehajtása során keletkező fejlesztések linkjeit illetve a kézzelfogható termékeket és dokumentumokat (pl. kiadványok, sajtómegjelenések, rendezvények jelenléti ívei stb.).
A pénzügyi beszámoló táblázatban szereplő kiadásokat megfelelő dokumentációval kell alátámasztani, a magyar könyvviteli szabályoknak megfelelően. A közreműködők fenntartják a jogot, ha szükséges, minden pénzügyi adat ellenőrzésére.
A közreműködők a beszámolókat a beküldés után 20 munkanapon belül ellenőrzik, majd ezt követően tisztázó kérdéseket tehetnek fel, és további dokumentumokat kérhetnek be (beleértve pénzügyi dokumentumok másolatait). A beszámoló hiánypótlására 8 nap áll rendelkezésre (ami szükség esetén 8 nappal meghosszabbítható).