palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Kedvezően változik május 1-től a Diákhitel: Kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Pluszt lehet igényelni!

A koronavírus-járvány gazdasági hatása a munkaerőpiaci szektor mellett a felsőoktatásban részt vevő hallgatókat is negatívan érinti. A kormány döntése értelmében az eddigi diákhiteleken felül Diákhitel Plusz kerül bevezetésre 2020.május 1-től. A hitel kamatmentes, és szabad felhasználású lesz, maximum 500 ezer forint.

Bizonyos felnőttképzésben részt vevők pedig ennél jóval magasabb összeget, maximum 1,200 ezer forintot igényelhetnek. Emellett a Diákhitel 1 összege augusztus 15-től a duplájára fog emelkedni. A jelentős változásokkal kapcsolatban a rendelet kihirdetésre került, és a Diákhitel Központ folyamatosan teszi közzé a honlapján a legfontosabb tudnivalókat.

A jogszabály módosítás a következő lehetőségeket nyújtja a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak, amely tartalmazza a hiteligénylési és hitelösszegek módosítására vonatkozó határidőket is.

Diákhitel Plusz

Az eddigi hiteleken felül 2020.05.01-12.31-ig bevezetésre kerül a Diákhitel Plusz:

  • kamatmentes
  • szabadon felhasználható
  • maximum 500 ezer forint a felsőoktatási hallgatóknak
  • maximum 1millió 200 ezer forint az innovációs- és technológia miniszter által meghatározott felnőttképzésben részt vevők számára.

Nyelvtanulási Diákhitel-megszűnik

A Nyelvtanulási Diákhitel megszűnik a Diákhitel Plusz bevezetésével. Az eddig felvett 1,99 százalékos kamatú termék pedig május 1-től kamatmentes hitellé alakul.

Diákhitel igénylési határidő

A kormány döntése eredményeként május 1-től lehetőség lesz visszamenőlegesen, az első szemeszterre a Diákhitel 1 konstrukciót igényelni.

  • kedvező kamatozású
  • szabadon felhasználható
  • maximum 350 ezer forint

Igénylés határideje meghosszabbodik 2020. június 15-re, és december 31-re. Az eddigi havonta maximum 70 ezer keret felemelkedik 150 ezer forintra.

Diákhitel 2

A Diákhitel 2 termék esetében a határidő szintén meghosszabbodik 2020. június 15-re, és december 31-re.

A Diákhitel törlesztése

A kormány döntésével az érintetteknek csak 1 év türelmi időt követően, 5 év alatt kell törleszteni a hitelt költség és díjmentes feltételekkel.

A Diákhitel igénylés feltételei

Diákhitel Plusz

  • Aktív jogviszonyú felsőoktatásban részt vevő hallgatók igényelhetik.
  • Felnőttképzés esetében 18. életévet betöltött, de 55 éves kornál nem idősebb hallgatók igényelhetik az ITM miniszter által meghatározott képzések esetén.

Diákhitel tartozás – családtámogatási kedvezmények

A 2018-ban bevezetett családtámogatási kedvezmények feltételei érvényesek az új konstrukciót igénylők számára. Így a második gyermek megszületésével az anya diákhitelének a felét, a harmadik gyermek megszületésével a diákhitel tartozását engedik el.

A termékekről és a részletekről a Diákhitel Központ hivatalos oldalán, a www.diakhitel.hu oldalon folyamatosan jelennek meg az aktuális információk.