palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Kőfal-Pálya pályázat IV.

Kőfal-Pálya pályázat IV.  – történetek a magyar nép zivataros évszázadaiból. Az Új Színház a 2011-2012-es évadra ismét meghirdeti „Kőfal – Pálya IV.” pályázatát.
A pályázat célja: az Új Színház profilját meghatározó nyitottság jegyében bemutatkozási és játszási lehetőséget biztosítani független – a kőszínházi struktúrán kívül dolgozó – színházi alkotóknak, csoportoknak.


Pályázni olyan  új – kamaraszínpadi –  produkcióval lehet, amelynek témája a magyar történelem valamely fontos eseménye, és ez izgalmas, ma is átélhető történetként jelenik meg.

A projekt vezetője: Lőkös Ildikó dramaturg – Új Színház

Pályázati föltételek:

  1. Csak olyan előadással lehet pályázni, amit eddig még máshol nem mutattak be és kifejezetten az Új Színház Bubik István Stúdiószínpadára készül.
  2. Előnyt jelenthet – de nem kötelező föltétel – ha a produkcióban az Új Színház művészei is közreműködnek.
  3. Csak független társulatok pályázhatnak, azok, akik nem állandó (önkormányzati vagy egyéb) költségvetésből gazdálkodnak.
  4. A nyertes pályázat(ok) előadása csak a  kötelező egyeztetések (technika, infrastruktúra, jogdíjak, szponzorok stb.) után valósulhat meg.
  5. Egy csapat/személy csak egy pályázatot nyújthat be.

Az Új Színház a következőket biztosítja a nyertesnek:

  • az előadás helyszíni adaptációjára, vagy megvalósítására korlátozott számú – és a színház munkarendjébe illeszkedő –  próbalehetőséget a Bubik István Stúdiószínpadon (próbadíj nincs)
  • a helyszíni próbákra és az előadás(ok)ra  kiegészítő műszaki személyzetet
  • a produkció technikai igényeinek ismeretében – a színház tárolókapacitásának függvényében – a díszletek, kellékek, jelmezek tárolását és őrzését
  • a nyertes produkció(k) legalább 3 alkalommal történő előadását a Bubik István Stúdiószínpadon a színház saját produkcióinak játszási tervéhez illeszkedően. (A továbbjátszás a produkció nézettségének, szakmai és közönség sikerének függvénye és további egyeztető tárgyalások kérdése)
  • az előadások nézettségének – és a később megállapításra kerülő jegyárának – függvényében fellépti díjat a produkcióban részt vevőknek (egyedi megállapodás)
  • a fentieken kívül a produkció korlátozott pénzügyi támogatását a színház aktuális pénzügyi helyzetének megfelelően (egyedi megállapodás)
  • promóciót a színház havi műsorfüzetében, honlapján és más reklámfelületein
  • a nyertes produkciók – igény szerint – Új színházi ajánlást  további pályázatokhoz

A megvalósuló nyertes pályázatot, pályázatokat az Új Színház saját produkciójának  tekinti, és a nyertessel egyeztetve – lehetőség szerint –  a 2011-2012-es évadban bemutatja.

A pályázat beadási határideje: 2011. szeptember 15.

Pályázni kizárólag elektronikus formában lehet az Új Színház honlapján megtalálható adatlap kitöltésével. Cím:  kofalpalya4@ujszinhaz.hu

A pályázatokat az Új Színház által fölkért szakmai kuratórium bírálja el, melynek külső és Új színházi tagjai is vannak.

A kuratóriumnak nem feladata a pályázatok nyilvános, vagy személyre szóló értékelése. Amennyiben a pályázó mégis igényelné, úgy az Új Színház – lehetősége szerint – biztosítja a konzultációt.

Bővebben:  www.ujszinhaz.hu