palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Konyhakerti és kisállattartási szociális földprogram

mezőgazdasági pályázatok

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet a Konyhakerti és kisállattartási szociális földprogram megvalósításának támogatására.

A felhívás célja

  1. A felhívás szervezett keretek között támogatja és fejleszti a rászoruló háztartások megélhetését, hozzájárul az életminőségük javulásához, növeli a bevont háztartások önálló egzisztenciateremtési esélyeit.
  2. A felhívás a bevont családok önellátó képességének, valamint önfenntartó képességének kialakítását és fejlesztését célozza. A kiskert művelésére és kisállattartásra irányuló folyamatos tevékenység komoly munkatapasztalatot eredményez és egyben felelősséget is ró a család tagjaira. A szabadidő hasznos eltöltésén túl a család jövedelemszerző funkciója is megerősödik.
  3. A Konyhakerti és Kisállattartási szociális földprogram hozzájárul
    • a területi hátrányok mérsékléséhez;
    • a helyi társadalmi és gazdasági jólét javításához, a fenntarthatóság megteremtéséhez;
    • a kedvezményezettek aktivizálásához, a foglalkoztathatósági szintjük javításához;
    • a hátrányos helyzetű emberek, elsősorban romák megélhetésének, életminőségének javításához;
    • a társadalmi befogadás erősödéséhez, a munka alapú helyi együttműködések alakításához;
    • a helyi társadalom együttműködésének és összetartozás tudatának fokozódásához – a roma nemzetiségi önkormányzatokkal, a civil és egyházi szervezetekkel, a non-profit gazdasági társaságokkal és a szociális szövetkezetekkel történő közös munka által;

Pályázat benyújtására meghatározott jogosultsági feltételek:

  • Jelen Pályázati felhívás keretében azok a szervezetek pályázhatnak, amelyek esetében a bejegyzett működési helyet biztosító település 2016. évi átlagos „relatív mutatója” (a nyilvántartott álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva) eléri, vagy meghaladja az 3,5%-ot. (A 2016. évi országos átlag 4 %.) A Pályázók a településükre vonatkozó 2016. évi átlagos relatív mutatót az illetékességi területükön működő járási munkaügyi kirendeltségtől kérhetik.
  • Előnyt élveznek azon szervezetek, amelyek bejegyzés szerinti telephelye/székhelye/ és projektben vállalt tevékenysége olyan településeken valósul meg, amelyek esetében az egy lakosra jutó adóerő-képesség nem haladja meg a 18.000,- Ft-ot.

Pályázat benyújtására jogosultak köre

  • Települési önkormányzat, a működési helye szerinti roma települési nemzetiségi önkormányzattal (ennek hiányában a megyei/területi roma nemzetiségi önkormányzattal) kötött együttműködési megállapodás alapján.
  • Települési önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulása, a program megvalósítási helye szerinti roma települési nemzetiségi önkormányzattal (ennek hiányában a megyei/területi roma nemzetiségi önkormányzattal) kötött együttműködési megállapodás alapján.
  • Települési nemzetiségi önkormányzat, a működési helye szerinti települési önkormányzattal vagy települési önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulásával kötött együttműködési megállapodás alapján.
  • Önkormányzati részesedéssel működő, közfeladatot ellátó nonprofit gazdasági társaság (ha a közfeladat ellátására nem üzletszerű gazdasági tevékenység keretében kerül sor) a program megvalósítási helye szerinti roma települési nemzetiségi önkormányzattal (ennek hiányában a megyei/területi roma nemzetiségi önkormányzattal) kötött együttműködési megállapodás alapján.
  • Közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú minősítéssel rendelkező civil szervezetek, alapítványok és ezek szövetségei a program megvalósítási helye szerinti települési roma nemzetiségi önkormányzattal (ennek hiányában a megyei/területi roma nemzetiségi önkormányzattal) kötött együttműködési megállapodás alapján.
  • Egyház, egyházi jogi személy a program megvalósítási helye szerinti roma települési nemzetiségi önkormányzattal (ennek hiányában a megyei/területi roma nemzetiségi önkormányzattal) kötött együttműködési megállapodás alapján.
  • Szociális szövetkezetek, a működési helye szerinti települési önkormányzattal vagy települési önkormányzatok jogi személyiséggel rendelkező társulásával és a roma települési nemzetiségi önkormányzattal (ennek hiányában a megyei/területi roma nemzetiségi önkormányzattal) kötött együttműködési megállapodás alapján.

Letölthető dokumentumok

szoc_fp_17_kk_paly_felhivas_20170405_

Pályázati útmutató

A pályázat benyújtásának határideje
A pályázat elektronikus pályázatkezelői rendszerben való véglegesítésének határideje: 2017. május 17. 23:59 óra.
A pályázati felhívás keretében támogatott projektek megvalósítási időszaka: 2017. július 1. – 2018. június 30.

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 137 600 000 Ft.

Az elnyerhető támogatás összegének alsó határa 500 000 Ft. Az elnyerhető támogatás összegének felső határa 1 100 000 Ft. Mintakertet megvalósító szervezetek esetében további 200 000 Ft.

A költségvetési támogatás folyósítása egy összegben történik.

A támogatás igénybevétele utólagos elszámolás melletti 100 %-os támogatási előleg formájában történik.

A Kertkultúra és kisállattartási szociális földprogramot megvalósító szervezetnek vállalnia kell:

  • A bevont családok részére mezőgazdasági tájékoztató előadások szervezését minimum 20 óra keretében, a kedvezményezettek azon való részvételének biztosítását, felkészítését;
  • a Kedvezményezettek részére történő folyamatos segítés, mentorálás biztosítását.
  •  A projekt végrehajtásakor szakképzett agrár,- vagy mezőgazdasági végzettségű szakembert kell biztosítani, aki a kedvezményezettek programra történő felkészülését segíti, folyamatos szaktanácsadást nyújt, és a program időszakában, mint folyamatsegítő mentor biztosítja a program sikeres megvalósulását.
  • A Pályázó a támogatással beszerzett alapanyag/eszközzel előállított mezőgazdasági terméket a kedvezményezett háztartásában köteles felhasználni, így azt nem értékesítheti.
  • FIGYELEM! A programra támogatás abban az esetben igényelhető, ha a pályázó minimum 10 háztartást bevon a programba.

Pályázat oldala: