palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Kortárs képző- és iparművészeti pályázat az Úrvacsora évében

A Magyarországi Evangélikus Egyház pályázata kortárs képző- és iparművészeti alkotások elkészítésére és kiállítására az Úrvacsora jegyében.

2020-ban Magyarországra figyel a keresztény világ. A katolikus egyház itt rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának 2019 nagycsütörtökén kiadott közleményében a következő olvasható: Nagycsütörtökön a keresztény világ arra emlékezik, hogy Jézus Krisztus tanítványaival úrvacsorai közösséget formált, amikor ezt mondta nekik: „…ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” A mai ünnepnapon bejelentjük, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinata úgy határozott, hogy 2020-ra az úrvacsora tematikus évét hirdeti meg.
Az úrvacsora az egész kereszténység olyan titka, lehetősége és alkalma, ahol a hívők a kenyérben és borban megélhetik a közösséget Jézus Krisztussal és egymással is. (…) Katolikus testvéreinkkel különösen is a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán, protestáns társainkkal pedig az évszázados közös út nyomán szeretnénk szorosabbra fűzni a testvéri közösséget, tanúskodva a világ számára a megbékélt különbözőségről, és legfőképpen az egyház Uráról, Jézus Krisztusról.
Az Úrvacsora évéhez közeledve a Magyarországi Evangélikus Egyház nyílt képző- és iparművészeti pályázatot hirdet.

Téma
A pályázat tematikája kiemelten az úrvacsorához/eucharisztiához mint történeti, teológiai, dogmatikai kérdéshez kapcsolódik. Másodsorban – Jézus kenyércsodáit és példázatait ismerve – tágabb értelmezésre is lehetőség nyílik. A lakoma mint metafora, az önfeláldozó, önátadó táplálás, a mások jóllakatása – a teológiai olvasat mellett – társadalmi, nemzeti, közösségi és/vagy személyes megközelítésre is alkalmat ad. Ezeket az értelmezési, megközelítési módokat keressük a kortárs művészet eszközeivel.

A pályázat célja kiállítás létrehozása az Úrvacsora évében, illetve az Evangélikus Országos Múzeum kortárs gyűjteményének gyarapítása, evangélikus gyülekezetek igényes liturgikus felszereléshez segítése.

Kategóriák

  1. Képzőművészet – A pályaművek technikája nem kötött. Lehet festészeti (olaj, tempera, gouache, akril stb.), grafikai (sokszorosított és egyedi grafika, pasztell, rajz és fotó alapú képzőművészeti és vegyes technikák stb.), szobrászati (kisplasztika, relief) művekkel vagy objekttel, installációval pályázni.
  2. Iparművészet – Az evangélikus liturgiában használatos templomi paramentumok vagy azok terve, makettje, antependiumok, oltárterítők vagy tervük, az úrvacsorai szertartás tárgyai vagy tervük, a lelkészi öltözet elemei.

Leadási időszak: 2020. április 14-17.

A kiállítandó, díjazandó műveket szakmai zsűri válogatja ki 2020. április 27. és 30. között.

Pályázati feltételek
A pályázaton indulhat minden 18. életévét betöltött alkotó.
Egy művész maximum három alkotással pályázhat. A sorozat egy alkotásnak minősül (maximum 4 darabból állhat). Csak új (2017 utáni) műveket fogadunk be.

Méretbeli megkötésre a kiállítótér végessége miatt van szükség: az alkotások mérete maximum 120 cm x 160 cm lehet.

A pályázat beadásának módja
A pályázati szándékot 2020. január 15. és március 31. között lehet bejelenteni az eogy.lutheran.hu oldalon az online jelentkezési lap kitöltésével. Ez az alkotások beadásának feltétele.

A műveket az Evangélikus Országos Múzeumban (Budapest, V. ker. Deák Ferenc tér 4.) személyesen fogadjuk az alábbi időpontokban:
2020. április 14. 10.00-14.00
2020. április 15. 14.00-18.00
2020. április 16. 14.00-18.00
2020. április 17. 10.00-14.00
Ezektől eltérő időpontokban nincs lehetőség a pályázatok benyújtására!

A beadott műveknek magas szintű képzőművészeti, technikai megformálással és méltó tartalmi értékkel kell rendelkeznie.

Amennyiben a pályaműveket nem az alkotója adja le, a leadó nevére szóló meghatalmazás szükséges, amely megtalálható a szöveg alatt.

Regisztrációs díj
A részvétel feltétele a pályázónkénti 5000 Ft regisztrációs díj, amely a helyszínen, a pályázati anyagok beadásakor fizetendő. A számlát április végén postázzuk a Pályázó címére. A regisztrációs díjat nem áll módunkban visszatéríteni abban az esetben sem, ha a Pályázó egyetlen munkáját sem válogatja be a zsűri.
A regisztrációs díj a következő költségek részbeni fedezetéül szolgál: szakmai zsűri tiszteletdíja, vendéglátás a megnyitón, kiállítással kapcsolatos szervezési és PR költségek, adminisztrációs, logisztikai és szállítási költségek, installációs kiadások.

A pályázat egyéb feltételei
A benyújtott pályaműveket kizárólag kiállításra kész állapotban, megfelelő védőcsomagolásban kérjük leadni.

Adatok feltüntetése
Kérjük az alkotó nevét, telefonszámát és a mű címét a pályamű hátoldalára jól látható módon feljegyezni. Azon műveket, amelyek nem a fent leírt módon kerülnek behozatalra, nem áll módunkban elfogadni.

Visszaszállítás
Azon alkotásokat, amelyeket a zsűri nem válogat be a kiállításra, az alkotónak el kell szállítania e-mailben közölt, egyeztetett időpontban a zsűrizéstől számított két héten belül. Amennyiben nem az alkotó veszi át a művet személyesen, a képviseletében eljáró személynek szintén meghatalmazással kell rendelkeznie, amely megtalálható a szöveg alatt.
A kiállításra kiválasztott művek visszaadási időpontjait később közöljük.

Kérjük a munkákat a megadott időpontban elszállítani, mert az utolsó időpont után a bennmaradt alkotásokért 100 Ft+áfa/műalkotás/nap tárolási díjat számolunk fel.
Azon műalkotások, amelyeket alkotóik a kiállítást követően az utolsó képvisszaadási határidők lejártától számított 90 napon belül nem vesznek át, a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdonába kerülnek, és közhasznú célokra lesznek felhasználva.
Azon művek esetében, amelyeket a zsűri nem válogatott be, az utolsó képbehozatali időponttól (2020. április 17. péntek) számítjuk a 90 napot.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a művekben keletkezett esetleges károkért felelősséget kizárólag saját gondatlanságunk hibájából eredően vállalunk.

Kiadható díjak kategóriánként

Képzőművészet
1. helyezett: 500 000 Ft
2. helyezett: 300 000 Ft
3. helyezett: 200 000 Ft

Iparművészet
1. helyezett: 500 000 Ft
2. helyezett: 300 000 Ft
3. helyezett: 200 000 Ft

Mindkét kategóriában adható különdíj (kétszer 150 000 Ft) vagy megosztott díj.

Információ
Információ vagy alternatív jelentkezés: eogy@lutheran.hu

Háttéranyagok
A pályamű elkészítéséhez háttéranyagokat az eogy.lutheran.hu oldalon találnak a pályázók.
https://eogy.lutheran.hu/node/1201