palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Közép-Európai energiabiztonság pályázat

antall jozsefAz Antall József Tudásközpont Kül– és biztonságpolitika első kézből pályázatának célja, hogy elősegítse a fiatal, tehetséges és biztonságpolitika iránt érdeklődő hallgatók szakmai kitörését, továbbá, hogy lehetőséget biztosítson a publikáláshoz, és az adott témában való elmélyüléshez. Ennek fényében a Tudásközpont Közép-Európa energiaellátásának biztonságpolitikai kihívásai témakörében kutatásra ösztönzi a téma iránt érdeklődő hallgatókat és pályázatot ír ki a fent említett témában. A pályázat kiírásának célja továbbá, hogy felhívja a figyelmet fenntartható energiaellátás szerepének fontosságára és megvitassa ennek biztonságpolitikai aspektusait.


A pályázat menete
A Tudásközpont által kiírt pályázat kétfordulós. Az első, írásbeli forduló során egy szakmai bizottság kiválasztja a beérkező pályázatok közül a legjobb hat munkát, melyeket a második fordulóban 15 percben kell a bizottság részére prezentálni.

Az írásbeli munka leadási határideje:  2014. május 15.

A bizottság a második fordulóban résztvevők szakmai érettsége mellett az előadási technikára is nagy hangsúlyt fektet. A prezentációkat megelőzően, a konferencia nyitásaként bevezető előadás hangzik el Közép-Európa fenntartható energiaellátásának biztonságpolitikai kihívásai témakörében jártas, elismert szakembertől. A végeredményt a második forduló értékelése fogja adni. A konferencia zárásaként a bizottság értékeli a benyújtott pályázatokat, és átadja az első három helyezett számára a díjakat. A díjazottaknak lehetősége lesz egy vacsora keretén belül megvitatni a pályázat részleteit a bizottsággal, ezzel is elősegítve szakmai fejlődésüket.
A konferencia minden érdeklődő hallgató számára nyílt rendezvény.

Leadási határidő: 2014. május 15.
Szóbeli forduló helyszíne, időpontja
Budapesti Corvinus Egyetem, 2014. szeptember 17.

A pályázás feltétele

  • 18-26 év közötti aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató
  • 10-12 oldalas tanulmány a fent megjelölt témakörben, problémafelvetésekkel együtt -a felhasznált irodalom feltüntetése (a szakmai és formai követelményekben megjelölt módon)
  • szakmai elkötelezettség
  • határidők pontos betartása

A pályázatokat elektronikus formában kell eljuttatni: a biztonsagpolitika@ajtk.hu címre!

A pályázat díjazása
Az első három helyezett munkáját pénzbeli juttatással, a különdíjast könyvvásárlási utalvánnyal honoráljuk.

  • 1.díj: 150.000 Ft
  • 2.díj: 100.000 Ft
  • 3.díj: 70.000 Ft

Letölthető dokumentumok

A bizottság tagjai
Deák András: Külügyi Intézet külső munkatársa
Dr. Járosi Márton: Energiapolitika 2000 Egyesület elnöke
Takácsné Tóth Borbála: Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont kutató munkatársa
Varga Ádám: Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa