palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Lehel László-díj

lehel lászló díjA Lehel László-díj Alapítói felhívással fordulnak szakmabeliekhez és kívülállókhoz, hogy tegyenek javaslatot az általuk alapított LEHEL LÁSZLÓ-DÍJ 2011. évi odaítélésére. A díjat az a népművelő, közművelődési szakember kaphatja meg, aki az ifjúság igényes művelődési és szórakozási lehetőségeinek megteremtésében hosszabb időn keresztül végzett munkájával kimagasló eredményt ért el; vagy, aki a pályakezdő- vagy perifériára szorult kollegák számára lehetőséget adott, hogy kibontakozhassanak; illetve, aki a közművelődési szakma közösségéért, szakmai összefogásáért sikeresen tevékenykedett. A díj életmű elismeréseként is adható.

A díjat az Alapítók által felkért 5 tagú Bizottság ítéli oda minősített többségű szavazással. Az Alapítók évente csak egy díjat adományoznak.

A díjat minden év szeptember 27-én, Lehel László születésnapján a kitüntetett munkahelyén adja át a Kezdeményezők megbízottja a jelenlévő Kezdeményezők nevében. A díjátadási ceremónia nyilvános.

A díj maga, művész által tervezett érem, amelyen Lehel László arcképe van dombormű formában. Jelképezi az együttérzést, a kreativitást, az igényességet, a szeretetet, a segítőkészséget, a szolidaritást. Hátoldalába bele van vésve a díjazott neve és a kitüntetés éve. A díj mellé oklevél is jár, melyen a díjazott méltatása szerepel.

A felterjesztést írásban kell megtenni. (Kéretik papíros alapú és elektronikus formában is!) Ennek tartalmaznia kell a javasolt szakember adatait (név, lakáscím, telefonszám), szakmai pályaívét röviden, valamint a javaslat indoklását; továbbá a felterjesztő adatait is (ld. melléklet: Felterjesztési javaslat).

Letölthető dokumentum

Dokumentum a felterjesztéshez

A felterjesztés elküldésének határideje: 2011. március 31.
Cím: Romhányi András Budapest XIX. Baross utca 48. 1192
romhanyi@magyarkollegium.hu

Forrás: http://www.mmikl.hu