palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Madarak és Fák Napja Országos Verseny 2013

A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány a 2012/2013. tanévre meghirdeti a Madarak és Fák Napja Országos Versenyt, melyre 10-14 éves tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezhetnek. A területi forduló megrendezésében közreműködő partner: E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület.

Nevezési határidő2013. március 4. a területi központoknál.

A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása azoknak a természet iránt érdeklődő 10-14 éves tanulóknak, akik tanórai, erdei-iskolai, szaktábori, madárgyűrűző, vonulás-kutató, szakköri, természetjáró, madarász-suli programok során szerzett ismereteikről, terepi tapasztalataikról és megfigyeléseikről közösségben csapatverseny formájában szeretnének számot adni.

Jelentkezés és részvétel feltételei: A területi fordulóra háromfős általános iskolás csoportok jelentkezhetnek az iskolájukhoz legközelebb eső területi versenyhelyszínen.  A csapatnak legalább két tagja legyen 6-8. évfolyamos tanuló, egy tanuló lehet fiatalabb.

A versenyhelyszínek listája itt érhető el:

A verseny tartalma: Az 5-6-7. évfolyam tananyagához kapcsolódó természeti, környezetvédelmi, biológiai alapismeretek, ill. a tanult növény és állatfajok ismerete, általános madár- és élőhely-védelem, Natura 2000 ökológiai hálózat általános ismerete, év fája (házi berkenye), év madara (gyurgyalag), Gólyaalakúak (12 faj), ártéri erdők. Környezetvédelemi téma: Környezettudatos vízgazdálkodás; A vízgazdálkodás természetvédelmi vonatkozásai. Terepi munkához szükséges eszközök és kellékek ismerete és használata. Madárhang felismerés (1-25 faj a területi versenyen, 1-50 faj az országos döntőn).

Nevezés: iskolák, szakkörök, madarász-sulik háromfős csoportjainak jelentkezését várjuk.

Nevezési határidő: 2013. március 4. a területi központoknál.

A nyíregyházi területi fordulóra nevezni a jelentkezési lap kitöltésével és 2013. március 04.-ig a kolocsan.tunde@e-misszio.hu e-mail címre történő visszaküldésével lehet.

A nyíregyházi területi versenyre letölthető dokumentum:

jelentkezési lap  

Ajánlott irodalom: Madártávlat, TermészetBÚVÁR 2011/1-2012/6, Schmidt Egon: Madárvédelem; Haraszthy László: Magyarország madarai; Simon-Csapody: Kis növényhatározó; Dr. Varga Zoltán: Állatismeret; az MME, valamint az MME Monitoring Központ honlapja; hanganyag (50 faj). A Pro Vértes Közalapítvány honlapjára folyamatosan töltünk fel a versenykiírással kapcsolatos segédanyagokat! (www.provertes.hu)

Nevezési díj: A 3000 Ft-os nevezési díj befizetésétől az idei évben mentesülnek a csapatok, mivel a versennyel kapcsolatos költségeket pályázat keretében a Svájci Hozzájárulás támogatja. A területi és az országos verseny csapatainak az útiköltségét a szervezők állják!

Fordulók:

1. Az iskolai-házi versenyek lebonyolításának határideje: 2013. március 1.

A verseny anyagát az intézmény szaktanára állítja össze.

Javasolt tartalom: általános iskolai tananyag; az év madara; madárvédelem; madárhangok.

A területi versenyen iskolánként egy, kivételes esetben két csapat vehet részt (feltétel: a házi versenyen 10-nél több csapat indul, vagy az előző évben országos döntős volt az iskola csapata).

2. A területi fordulók időpontja: 2013. március 22. 10 óra

A verseny szakmai anyagát a versenybizottság állítja össze.

A verseny tartalma: általános iskolai tananyag; az év madara; az év fája; madárvédelem; madárhangok (25 faj), Gémfélék(kivéve: zátonykócsag, pásztorgém – össz. 8 faj), Natura 2000 ökológiai hálózat általános ismerete. Környezettudatos vízgazdálkodás. A kiírás szerinti többi anyag csak az országos döntőre kell! A területi verseny győztes csapata kerül az országos döntőbe. Azokon a területi helyszíneken, ahol csak egy csapat jelentkezik, ott a csapat által elért pontszámot a hozzá legközelebbi területi helyszín pontszámaival együtt értékeljük, ezért ebben az esetben a két helyszínről csak egy továbbjutót hirdetünk!

3. Az országos döntő időpontja: 2013. május 10-11.

Helye: Boglártanya Erdei Iskola, Vértesboglár

Tartalma: a versenykiírás szerint

A szállás és ellátás költségeit a szervező fizeti.

Madárhangok: Erdei pinty, fülemüle, vörösbegy, szén-, kékcinege, fekete harkály, zöld küllő, sárgarigó, csilp-csalp füzike, barátka, őszapó, csuszka, szajkó, örvös galamb, vadgerle, nyaktekercs, kakukk, meggyvágó, énekes-, fekete rigó, nádi-, berki tücsökmadár, mezei pacsirta, parti-, füstifecske.(Területin csak eddig!)

Molnár-, sarlósfecske, tengelic, búbos banka, gyurgyalag, csicsörke, házi rozsdafarkú, nádirigó, függőcinege, haris, bíbic, szarka, balkáni gerle, zöldike, csóka, lappantyú, fürj, füleskuvik, vörös vércse, gyöngybagoly, uhu, erdei fülesbagoly, gatyáskuvik, kuvik, macskabagoly. (A madárhangok letölthetőek a www.provertes.hu oldalról!)

Az eredmények közzétételének módja:

Madártávlat, az MME honlapja, Pro Vértes közalapítvány honlapja, TermészetBÚVÁR

Díjazás:

Valamennyi tanuló (a csapat tagjaként) oklevelet kap, ill. könyv-, vagy tárgyjutalomban részesül.

A legjobb öt csapat egy hetes természetvédelmi táborban vehet részt.

A tanárok azonos értékű könyvjutalomban részesülnek.

A nyíregyházi területi szervező elérhetősége:

Kolocsán Tünde

e-mail: kolocsan.tunde@e-misszio.hu

Tel.: 42/504-403, 30/543-8545

A szervező elérhetősége:

Aczél Gergely

e-mail: aczel.gergely@provertes.hu,

Tel.: 06-30/663-50-22; 22/354-420

Forrás: http://csiperkeerdeiiskola.hu/