palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Magyar Úszó Szövetség kabalapályázat

A MÚSZ pályázatot hirdet az úszósport kabalafigurájának megtervezésére. A győztes félmilliós jutalomra számíthat.

A pályázat célja: a Magyar Úszó Szövetség kabalafigurájának kiválasztása, amely a jövőben valamennyi a Magyar Úszó Szövetség által rendezett hazai (felnőtt és korosztályos) és nemzetközi sporteseményen megjelenhet. A kabalát a különféle versenyek érmes sportolói kaphatják meg, ill. azt a Magyar Úszó Szövetség (vagy annak megbízottja) is értékesítheti; az így keletkezett bevételt a hazai úszósport utánpótlásának fejlesztésére fordítja.

A kabalával kapcsolatos elvárások:

  • a kabala (vagy párban a kabalák) lehet ember, valós állat, vagy akár kitalált élőlény, de annak valamilyen módon mindenképp kötődnie kell a magyar úszósporthoz;
  • támassza alá a Magyar Úszó Szövetség és az úszósport által képviselt értékeket legyen modern, de egyben fejezze ki az 1907-es alapítású Magyar Úszó Szövetség és az úszósport nemzetközi szinten képviselt hagyományait és az Olimpiai sportokban betöltött vezető szerepét.
  • Fontos szempont, hogy az hosszútávon, több verseny kapcsán is használható legyen, így akár a gyártói címke vagy a kabala ruhájának testreszabásával különféle hazai és nemzetközi versenyeken is ajándékként szolgálhasson.
  • a kabalát pontosan meg kell rajzolni, a leíráshoz pár soros történetet is kérnénk mellékelni, hogy miért az adott figurát gondolja az alkotó a Szövetség kabalájának.

A további kreatív felhasználásokra tett javaslatok és a gyárthatóság (különféle eseményekre való könnyű adaptálhatóság) szempontjából praktikus kivitelezhetőség az elbírálás során előnyt élveznek.

A pályázaton való részvétel feltételei:

  • a pályázatra kortól és nemzetiségtől függetlenül bárki benyújthat pályaművet, sőt a Szövetség kifejezetten pártolja a 18 év alatti pályázók részvételét is;
  • a pályázati adatlap kitöltése, aláírása;
  • a pályázó adatainak és elérhetőségeinek (minimum: név, kiskorú esetén gondviselő neve és elérhetősége, mobilszám és e-mail cím) megadása a pályázati adatlapon;
  • a pályázati adatlapon lévő jogi nyilatkozat kitöltése, aláírása, az adatvédelmi tudnivalók elfogadása;
  • egy pályázó több ötletet is beadhat

A pályázat menete, annak legfontosabb mérföldkövei:

  1. a pályázat kiírásának dátuma: 2019. április 15.
  2. a pályázat első körének lezárulta, beadási határidő 2019. május 26. (vasárnap) 12h
  3. a beküldött pályázatok közül a short-listre került pályamunkák kiválasztása (összesen max. 6 db), a 2. körbe jutott pályázóknak rövid szakmai visszacsatolás/javaslatok megküldése 2019. május 31.;
  4. A hat döntős pályamunka véglegesített verziójának beadása 2019. június 14.
  5. Az online szavazás (a „Közönség” szavazata a Bíráló Bizottság 6 voksa mellett akár a végső döntést is befolyásoló további 1 szavazatot jelent) 2019. június 1-14. este 18h között lesz elérhető.
  6. Győztes kihirdetése 2019. június 16. (Magyar Úszás Napja)

A pályázatok leadásának módja:
A pályázat beküldhető elektronikus úton a kabala@musz.hu e-mail címre, ill. az benyújtható papíralapon vagy postai úton a Magyar Úszó Szövetség központi címére (1007 Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd sétány 2.)

Bíráló Bizottság összetétele:

  1. Az Olimpiai Bajnokok Testülete https://musz.hu/szervezet/olimpiai-testulet/ delegáltja Kovács Ágnes, Olimpia-, Világ- és Európa-bajnok úszónő – 1 szavazat
  2. A MÚSZ sportolói bizottsága (aktív, felnőtt válogatott úszókat tömörítő testület) által delegált 1 fő – 1 szavazat
  3. A Magyar Úszó Szövetség delegáltja Birkás Szabolcs, a MÚSZ Marketing és szponzorációs vezetője – 1 szavazat
  4. Koós Pál, habilitált egyetemi docens, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének Igazgatója, Ferenczy Noémi díjas formatervező művész – 1 szavazat
  5. Auth Attila grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének egyetemi adjunktusa – 1 szavazat
  6. Kéri Beatrix, a hazai plüssgyártásban 35 év szakmai tapasztalattal bíró Kéri Kft. ügyvezetője, valamint Kéri Miklós és Miklósné, akik számos világesemény magyar gyártású kabaláját hívták életre (EYOF 2017, Judo VB, vizes VB) – 1 szavazat

Díjazás:

A második körbe bekerült hat pályamunka 50e Ft értékű, 2019-ben felhasználható Danubius Hotels utalványt kap.

A kabalapályázat győztese további pénzdíjban részesül (az összeg nettó összeg, cég pályázata esetén áfa nélküli összegként számlázandó, magánszemély esetében pedig bruttósítás után kerül kifizetésre a szavazás lezárultát követő 30 napon belül):

  • I. helyezett: 500.000 Ft (együttesen benyújtott pályázat, így több személy/szervezet/akár egy iskolai osztálya közösen beadott pályamunkája esetén a díj összegén a győztesek megosztoznak).
  • A további (II-VI.) helyezettek a bíráló bizottság döntése értelmében tiszteletjegyeket kapnak a MÚSZ 2019-es budapesti rendezésű nemzetközi versenyeire.

Letölthető dokumentumok

MÚSZ-kabalapályázat_2019_pályázati-adatlap-1
MÚSZ-kabalapályázat_pályázati-kiírás_20190415

Jogi feltételek:

  • A MÚSZ fenntartja a jogot, hogy a pályázatot bármikor visszavonja, illetőleg eredménytelennek nyilvánítsa;
  • A MÚSZ a pénzdíj megfizetésével a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti vagyoni jogokat időbeli- és területi korlátozás nélkül kizárólagos jelleggel megszerzi.
  • kabala nevére is lehet javaslatot tenni, de MÚSZ fenntartja a jogot, hogy a kiválasztott kabalát a Szövetség nevezi el.